XXVI. Genc­si Sö­prű Néptáncfeszt­ivál

Idén újra a Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál keretében valósul meg a Gencsi Söprű Néptáncfesztivál, már 26. alkalommal. Általában 10-15 néptáncegyüttes, 4-500 táncos produkcióit tekinthetik meg az érdeklődők. Célunk a néptánc közösségek számára találkozási lehetőséget biztosítani, ahol szakmai értékelő zsűri előtt az együttesek igazolhatják munkájukat, és segítséget kaphatnak további tevékenységükhöz. Ezen túl lehetőség nyílik a baráti találkozásra és a kötetlen szórakozásra is. Rendezvényünk nem verseny, de az értékelést követően a zsűri különdíjakat adhat az alkotó közösségeknek. A fesztiválon bemutatkoznak a 2023. május 27-én megrendezésre kerülő Vincze Ferenc szólótáncverseny díjazott szólistái.

Előzmények: A Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál néptánc találkozójából 1997 óta a „Gencsi Söprű" névre keresztelt Vas Megyei Néptáncfesztivál született, amit azóta is megrendezünk minden évben. 2000-től nyitottunk a tágabb értelemben vett régió irányába, így regionális, illetve nemzetközi fesztivállá fejleszthettük programunkat.

Helyszín: Gencsapáti Iparterület, fesztiválsátor

Támogatók, együttműködő partnereink: Csoóri Sándor Alap, Magyarországi Folklórfesztiválok Szövetsége, Muharay Elemér Népművészeti Szövetség, Nyugat-Magyarországi Néptáncszövetség, Hagyományok Háza Hálózat, Nemzeti Kulturális Alap, Gencsapáti Község Önkormányzata

Belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Felhívás

 

További információ:

Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár

Varga Albin

94/508-522; 06/30/560 5099

gencsmuvhaz@gmail.com

 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.