Az üve­ghegy­en túl… - ON­LINE

Vajdasági mesemondók műhelyei és megjelenésük a médiában

A népmese mai élete sorozat

 

A Hagyományok Háza és a Meseszó Egyesület közös, online előadás-sorozatának ezévi első, rendhagyó alkalmán nem egyetlen, hanem három előadónk, beszélgetőtársunk lesz, ezúttal a Vajdaságból.

Megismerkedhetünk az ottani mesemondó műhelyek létrejöttének okaival, felnőttek és gyermekek körében végzett munkájukkal, a nagy regionális mesemondóversenyhez fűződő kapcsolatukkal. Azzal, hogyan segíti a mai mesemondókat a néprajzi kutatás, hogyan hatnak vissza a közművelődésre a vajdasági népmesegyűjtések és feldolgozások.

Megismerkedünk az utóbbi időben létrehozott reprezentatív, népszerű, a Pannon RTv-ben megvalósult mesemondás-sorozatukkal is, amely a közösségi médiában mindenkinek elérhetővé teszi a legérdekesebb meséket, a Vajdaság különféle nyelvjárásait, a legjobb helyi mesemondók által.

Vendégeink lesznek:
  • Baráth Hajnal Anna, a zentai Városi Könyvtár vezetője,
  • Nagy Abonyi Szabolcs, a Vajdasági Művelődési intézet munkatársa, akiknek  a filmsorozatot köszönhetjük, valamint
  • Raffai Judit folklorista, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának egyetemi tanára.

A program ingyenes és regisztrációhoz kötött, a regisztrálóknak egy nappal a program előtt küldjük a Zoom-linket.

 

Online regisztráció

 

További információ:

Dala Sára

 

 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.