A karác­sonyi ra­jzpályáz­at díjátadása és kiállítás­megnyitó

Karácsony közeledtével talán minden évben megkérdezzük magunktól: mi a legtöbb és legnagyobb, amit gyermekeinknek ezen az ünnepen megadhatunk? Hogyan élhetjük át velük együtt a karácsony előtti várakozás örömét és az ünnep igazi tartalmát? Hogy velük együtt újból megtanuljunk két létfontosságú dolgot: a várakozást és az ünneplést.

Ahhoz, hogy a gyerekekkel mi is átélhessük Jézus születésének misztériumát, idén a Hagyományok Háza rajzpályázatán a karácsony legősibb jelképének, a betlehemi jászolnak a megjelenítésére hívtuk a kicsiket és a nagyokat. Krisztus születésének történetét már sokan, sokféleképp megjelenítették a szálláskereséstől kezdve a pásztorok és a napkeleti bölcsek jelenetéig. A kisded Jézust édesanyja, Szűz Mária jászolba fektette és pólyába takarta. Körülötte volt még apja, názáreti József is, de rajzpályázatunk lehetőséget biztosított gyerekeknek, hogy megrajzolják a napkeleti bölcseket, Gáspárt, Menyhért, Boldizsárt, a pásztorokat, a kisdedet lehelő állatokat, a bárányt, szamarat és az ökröt.

A legszebb alkotások készítőit három kategóriában idén is díjazzuk, a legkiválóbb munkákat pedig a Maácz László galériában kiállítjuk.

 

Vissza az Ünnepváró forgatag többi programjához

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.