Jó estét kívánok!
Engedjék meg, hogy innen szóljak Önökhöz, mert onnan túl tanárinak tűnhetnék, és fontos számomra, hogy ismerősként szólaljak fel annak érdekében, hogy a vezetői tapasztalataimat átadhassam Önöknek. Nem vagyok táncszakértő, sem néptáncszakértő, és az az érdekes, hogy 2013 előtt szinte semmit sem tudtam a néptáncról. Ha jól emlékszem, 2013-ban találkoztunk itt ebben az épületben, Ferencz Mária volt a MÁNE együttesének a rektora, és ez elég furcsa volt, mert egy olaszországi kollégám azt mondta nekem: „Lenne itt egy lehetőség, hogy népszerűsítsünk itt néhány népi együttesi koncertet; van egy ruhám és egy ügynökségem is Budapesten, felvennéd velük a kapcsolatot?" Szóval a néptánc és a folklór iránti érdeklődésem teljesen váratlanul jött, de magánszemélyként, illetve menedzseri karrierem szempontjából is mindenképpen sokat jelentett számomra. Nagyon nagy sikerrel javasoltuk a Magyar Rapszódia c. program műsorra tűzését, amivel hosszú időt töltöttünk Olaszországban a 2015-ös expo alatt; ezt követően javasoltuk továbbá, hogy a Magyar Rapszódia mellett a Nap... Naplegendát is tűzzék műsorra, ami által egy új pénzszemléletet fedeztem fel, ami pontosan a hagyomány és a folklór és az innováció találkozásának fontosságát jelenti, és ezt a Naplegenda hozta el számomra. Az én menedzseri nézőpontom természetesen nagyon eltér egy népzenei koreográfus vagy producer nézőpontjától; számomra fontos tudni, hogyan tudom bemutatni az előadást, hogyan tudom azt vonzóvá tenni, ezért meg kell ismernem az Együttes angol működését, illetve annak munkásságát. Tehát, hogy rögtön tisztázzuk: természetesen a pénz által hívjuk életre a folklórt, és nagyon filológiai módon, de nem csak a folklórról van szó. És pontosan ez az, amit én a hagyomány és az innováció találkozása alatt értek: a népi és a kortárs koreográfiák találkozását, a klasszikus zene és a multividualitás találkozását, és mindez nagyon nyilvánvaló, valamint tökéletes példa arra, ami szerintünk valóban mérföldkő a MÁNE tapasztalatában, és a legutóbbi előadásban legalább annak egyes mozaik-részleteiben mi is jelen vagyunk. Amikor elkezdtünk gondolkodni egy olyan projekten, amely jövedelmezővé válhat, úgy véltük, hogy a mozaikok az ideális megoldás. Pontosan ez a találkozás a klasszikus zenével és a hagyományokkal, mint a klasszikus zene forrásával, nyilvánvaló ebben az előadásban. Ez részben vonzó, inspiráló és érdekes számomra, ezért rendkívül izgatottan vártam, hogy ebbe a projektbe és annak megvalósításába a Hagyományok Házával együttműködve belevághassak. Ebben az esetben a komolyzenei menedzseri tapasztalataimat tudom felajánlani, hogy a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes a komolyzene területén fontos intézményekkel tudjon együttműködni, hogy ennek az előadásnak a jelentőségét növelje, és ez valósult meg tavaly; ugyan az időzítés abszolút nem volt szerencsés, de 2020 októberében Milánóban egy nagyon-nagyon szép előadást tudtunk adni, legalábbis egy mozaik-részletet belőle. Úgy gondolom, hogy az előadás nagy sikert aratott annak ellenére, hogy az érvényes szabályok csak 200 embert engedtek be a nézőtérre, ami biztosan kár volt. Az igazi sikert azonban a Scala reakciója jelentette a Magyar Állami Népi Együttes elődására. Ugyanis a Scala először, amikor a hagyományos együttessel kezdtek együttműködni, nem tudták, mire számítsanak, de amikor az együttes fellépett, azonnal elfogta őket a lelkesedés, elképedve látták, hogyan játszik a deviáns együttes, meglepetésükben szinte ugráltak, és ez egy fantasztikus élmény volt: azt mondták nekem, hogy ez az értelme az egésznek, és persze ez csak az előadás első része, de majd a második részről is mesélek valamit. Elárulom, hogy valaki a Scala kamarazenekarból azt kérdezte tőlem az előadás után: mikor csináljuk a következő előadást, mikor találkozhatunk újra ezzel az együttessel, és mikor dolgozhatjuk fel Bartókot újra ezen az új módon? Ami az előadás második részét illeti, ami a balett, csak azt mondhatom, hogy a közönség reakciója ugyanaz volt, mint a zenekar reakciója: arra számítottak, hogy csak egy népművészeti témájú előadást fognak látni, de ennél sokkal többet kaptak. Ez az igazán vonzó rész, és megértem, amikor egy újságíró azt mondta és úgy beszélt Mihály Gábor koreográfiájáról, mint valami olyasmiről, ami egy bizonyos módon Pina Bausch brechti világára emlékeztet. Természetesen nem én vagyok a megfelelő személy arra, hogy a technikai kérdéseket mélységig tárgyaljam, de úgy gondolom, hogy a közönségen belüli élmény a legfontosabb. Ők nem szakértők, ahogy én sem, de minden percét élvezik annak, ami a színpadon történik. Nem emlékszem olyan előadásomra, ami ne lett volna hatalmas siker. Tehát ennek az eredményére azt mondhatom, hogy különösen a Liszt-mozaikok és a MÁNE-val szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogyan lehetséges manapság egy ország kulturális örökségét és hagyományait úgy megörökíteni, hogy sokkal közelebb hozza a közönséghez, a jelenkor új közönségéhez, akiket nem érdekel különösebben a folklór, vagy nem tudják, milyen fontos lehet. És ez felkeltette a figyelmemet a Servile együttes rektorának elnöki előadása során, amikor azt mondta, hogy a hagyományt nem lehet kőbe vésni, a hagyománynak fejlődnie kell, és a koreográfia művészete és jövője annak közönségben keltett reakciójában rejlik. Menedzserként sokkal izgalmasabb számomra egy ilyen műsorban közreműködni. Ezért rendkívül örülök, hogy a következő évben lehetőségem lesz bemutatni a Liszt-mozaikokat, és remélem, hogy a MÁNE-val új és izgalmas projekteket fogunk megvalósítani Európa fővárosaiban, mint Londonban, Párizsban, Bécsben és Berlinben, és nagyon remélem, hogy egy fantasztikus turné vár ránk a következő években. Úgy gondolom, manapság nagyon fontos, hogy hangsúlyozzuk az európai kultúra örökségét, a mi kultúránkat, mint gyökereinket, és ehhez az innovációval való találkozás és a kommunikáció új útjainak megtalálása valóban elengedhetetlen; úgy gondolom, hogy a koreográfusok, a színházi rektorok, a művészek tökéletesen tisztában vannak ezzel. És természetesen menedzserként és promóterként mindent megteszünk, hogy a lehető legnagyobb közönséghez juttassuk el ezt a bemutatót.
Köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehetek, nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek, és köszönöm mindenkinek a figyelmet!
Az előadás a Magyar Állami Népi Együttes 70 éves jubileuma alkalmából megtartott Néptáncművészet és kulturális identitás című konferencián hangzott el a Magyar Táncművészek Szövetsége, a Hagyományok Háza és a Magyar Táncművészeti Egyetem közös szervezésében 2021. október 2-án a Hagyományok Házában.
