Örök­ség Nemz­eti Gy­er­mek és Ifjúsági Nép­művész­eti Egyesü­let: Mesterek és Tanítványok Gála

A Hagyományok Háza színpadán élőben is találkozhatunk a Mesterek és tanítványok pályázat díjnyertes produkcióival az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület rendezett  gálaműsor keretében.
Az egyesület 2021 tavaszán pályázatot hirdetett, néptánccal, népzenével, és népi énekkel foglalkozó fiatalok és oktatóik számára, hogy ezúttal életkorok és szerepkörök nélkül, közös produkcióban mutassák meg az évek óta együtt építgetett „közös kincsük” egy szeletét.
 A versenyre 6 – 16 év közötti Tanítvány(ok) és Mestere(ik) jelentkezhettek, egy közösen előadott produkcióval. A produkciókat videofelvétel formájában kellett rögzíteni, és megosztani. Közel kétszáz pályázat a közösségi oldalakon volt látható.
Ennek esszenciája, díjnyertes produkciói kerülnek bemutatásra.

Akik fellépnek:
Kokas Erzsébet és Gyurkó Abigél, Páva Laura
Korpás Éva és Babos Luca, Fodor Borbála, Szeles Chloe
Szabó Annamária és Blank Berta
Korpás Éva és Janovszki Csenge, Zsoldos Viktória
Lex Orsolya és Gáspár Emese
Horvátj Attila és Csapodi Tádé 
Horváth Attila és Hajdu-Németh László, Hajdu-Németh Balázs
Bobár Zoltán(Boby) és Somogyi Attila
Birtalan József és Soós Gergő
Gazsi László Márk és Bacsa Kristóf Tibor, Terhes Balázs
Tóth-Mihó Erika - Tóth Zoltán és Bajusz Panna -Sándor Benjámin Solt
Mahovics Tamás és Ifj. Mahovics Tamás
Gera Zoltán és Rimóczi Hunor
Molnár Péter és Molnár Bence
Zóka Éva - Horváth Tibor és Farkas Réka-Horváth Zsombor
Gellén Péter és Lendvai Lilla Kinga
Kovács Gábor, Molnár Bálint és Zsáki Dániel, Lukács Ádám
Gálik Gábor - Gálik Klaudia és Boldis Barnabás - Vass Lili
Baloghné Vatai Barbara -  Mosóczi István és Erhardt Janka - Csapodi Tádé
Molnár Gábor  és  Molnár Gergely
Taba Csaba István 'Benji'  és  Taba Mátyás István

A műsor szerkesztője: Sikentáncz Szilveszter
Szakmai munkatárs: Kocsis Enikő
 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.