Tor­dasi Pil­likék: Fe­hér liliom­szál

Figurás néptáncos bérlet - gyerekek gyerekeknek

 

Az idei évadban – nagy örömünkre - ismét elindult a Figurás Néptáncos Bérlet, de azoknak is lehetőséget kínálunk a részvételre, akik csak egy-egy előadásra jönnének.  A második félévben februárban Rimóc település, áprilisban pedig Vas megye gazdag zenés-táncos hagyományaival ismerkedünk.

 

Visszajáró Figurás-barátaink már jól tudják, hogy az évad harmadik előadásának közreműködői rendre a Tordasi Pillikék. Télűző-tavaszváró előadásukban ezúttal egy, a népművészetéről híres észak-magyarországi település, Rimóc táncait, zenéjét és ezen időszakhoz kapcsolódó gazdag szokásait mutatják be.

Az alsó tagozatos gyerekeknek szóló bérletünkben végigjárjuk, „végigtáncoljuk”a négy nagy néprajzi tájegységet (Dunántúl, Felvidék, Alföld, Erdély-Moldva), és minden évben újabb kistájak-települések szokásaival, viseletével, gyermekjátékaival ismerkedünk. A bérlet érdekessége, hogy az előadóink olyan gyerek táncegyüttesek, akik évek óta magas színvonalon tevékenykednek egy-egy nagy múltú együttes, vagy művészeti iskola keretein belül. Jó szokásunkhoz híven arra törekszünk, hogy a közönség soraiban ülő gyerekek is aktív résztvevői legyenek az előadásoknak.

 

Közreműködők:

Tordasi Pillikék,

Mihovics Márta, Szabó Szilárd (együttesvezetők),

Domak Anikó, Gárgyán Zoltán, Kovács Márton (népzenetanárok)

 

Narrátor: Varga Máté etnográfus

 

Jegyinformáció:

A két előadásos bérlet ára (az éved első kettő, illetve harmadik-negyedik előadását tartalmazza): 2 200 Ft

A jegy ára: 1 300 Ft

 

További információ:

Németh Nóra

nemeth.nora@hagyomanyokhaza.hu

+36 30 729 2748

(+36 1) 225 6018

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.