Fókuszban a ko­reo­grá­fus­ok: Muc­si János és Tóth Ju­dit

Az elmúlt fél évszázad színpadi néptáncvilágának két újító szemléletű koreográfusának műveibe nyerhetünk az este során bepillantást. Mindketten az amatőr néptánc világából indultak és érkeztek meg később a hivatásos világba, lettek évtizedeken keresztül meghatározó közösségépítő és szervező személyiségei művészeti közegüknek. Erős sajátossága mindkét alkotónak, hogy az eredeti néptánc anyagot megemelve, az adott korszak legmodernebb színházi körülményei közé, új köntösbe helyezve használják mondanivalójuk kifejezésére. Táncszínházi alkotók, előszeretettel nyúlnak klasszikus irodalmi művekhez, kedvelt témáik a paraszti élet jellegzetes alakjai és a népszokások. Mucsi János a 80-as 90-es évek meghatározó koreográfusa, nagy ívű műveit előbb amatőr, majd hivatásos együttesekre álmodta meg. Tóth Judit már a kétezres évek és a modern technikai vívmányokat is pazarul alkalmazó művész, és nem kevésbe hangsúlyosan pedagógus, számos gyerekkoreográfia és hagyományőrző együttesnek készülő mű alkotója is. Az este érdekessége még, hogy mindkét alkotó több művének tárgyául is a szebbik nemet választja, így egy férfi alkotó és egy női alkotó szemszögéből is láthatjuk a női közösségek, jellegzetes női alakok és szerepek ábrázolását.

Mucsi János

Harangozó Gyula-díjas érdemes művész. A Novák Ferenc vezette Bihari János Táncegyüttes emblematikus táncosa volt, majd a Zalka Táncegyüttes művészeti vezetője.  1991-től 2007-ig volt a BM Duna Művészegyüttes művészeti igazgatója. Tevékenységének köszönhetően emelkedett vissza a Duna Művészegyüttes a hivatásos társulatok számára kötelező rangra. Sajátos, hazai és nemzetközileg is kitekintő folklór és táncszínházi arculatot alakított ki, amellyel a magyarországi táncmozgalom kiemelkedő helyét vívta ki. Ötletadója és művészeti igazgatója az 1996 óta évente megrendezett multikulturális rendezvénysorozatnak, a Nemzetközi Duna Karneválnak. A hazai néptáncmozgalom országos fesztiváljain – részvételekor – minden alkalommal nyert koreográfiáival díjakat, nagydíjat. Számos táncszínházi munka rendező-koreográfusa.

Tóth Judit

Táncos pályafutása a Bagi Muharay Elemér Hagyományőrző Együttesből indult, a Gödöllő Táncegyüttes és a Veresegyházi Népi Együttes után került a Mihályi Gábor által vezetett Magyar Állami Népi Együttesbe. Fülöp Ferenc-díjas, Aranygyöngyös táncos, a Népművészet Ifjú Mestere.

2014-től a Veresegyházi Hagyományőrző Népi együttes művészeti vezetője, 2018-tól az Urban Verbunk Társulat és Magyarország első Gyermek Néptánc színházának művészeti igazgatója. Több mint két évtizede aktív néptáncpedagógus, vezet gyermek-ifjúsági csoportokat, tanít művészeti iskolákban és továbbképzéseken, MA pedagógus diplomáját a Magyar Táncművészeti Egyetemen szerezte. Számos országos koreográfus versenyen figyeltek fel és díjazták gyermekeknek és felnőtteknek készült koreográfiáit.

Az előadáson közreműködnek: 

a Duna Művészegyüttes
az Urban Verbunk Junior gyermek csoportjai
a Veresegyházi Hagyományőrző Népi Együttes
és az Urban Verbunk Társulat
A sorozat szerkesztője: Szögi Csaba
A beszélgetés moderátora: Bólya Anna Mária
 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.