Újév-köszöntő - Te Deum

Régen, amikor királyaink fontos hadviselésből tértek haza, vagy ha pestis, török, tatár tizedelte az országot, de ünnepekkor is sokszor felhangzott a kereszténység 4. században keletkezett csodálatos himnusza: „Téged, Isten, dicsérünk”. Az Újév-köszöntő alkalmat kínál arra, hogy elmélyedjünk önmagunkban, megtöltsük lelkünket a régi magyarok ránk hagyott kincseivel, s így lélekben összefogódzva legyőzzük az előttünk álló nehézségeket az új évben is.

Ma, amikor sokféle harcot folytatunk, járvány tizedel bennünket, és az évkezdést is valamiféle vízválasztóként éljük meg, sokan ugyanúgy fontosnak gondoljuk a Mindenható segítségét kérni. És persze, segíthet a megújulásban mindaz, amit ebbe a műsorba a paraszti hagyományokból besűrítettek a szervezők, a moldvai „urálástól” a dunántúli regölésig. A műsorban immár hagyományosan közreműködnek a Magyar Állami Népi Együttes és a Fölszállott a páva televíziós seregszemle válogatott résztvevői, és a néphagyomány éltetői, hordozói is szerte a Kárpát-medencéből.

Köszöntsük hagyományokkal az új évet!

 

Közreműködők:
Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, művészeti vezető: Pál István Szalonna
Agócs Gergely
András Orsolya és Mihó Attila
Berecz András
Fassang László
Hideg Anna (Ördöngösfüzes)
Kásler Magdi és Üver zenekar
magyarfülpösi Szórványkollégium gyerekei
Marosmagyarói hagyományőrzők    
Navratil Andrea
Sófalvi hagyományőrzők
Szent Efrém Férfikar
Udvarhely Néptáncműhely
Virtus Dudazenekar
a Fölszállott a páva korábbi évadainak versenyzői: Vasi Kislegényczéh, Vrencsán Anita és Vaszi Levente (Kostelek), Haraszti ikrek

Szerkesztő: Kelemen László
Rendező: Mihályi Gábor
Látványtervező: Árvai György
Vetítés: Barabási Attila Csaba (Marosvásárhely) képei

Az est fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.