Hagyományok Háza táncház


Rendezvényünk az aktuális jogszabályoknak megfelelően védettségi igazolvánnyal (a tizennyolcadik életévét be nem töltött vendégeink védett személy felügyelete alatt) látogatható!


Folytatjuk a Hagyományok Háza állandó táncház-sorozatát, melynek változatlanul az Átrium ad otthont, minden szombaton 19 óra és hajnal 2 között.

Táncházainkban nagy hangsúlyt fektetünk a tánctanításra, a táncoslábú érdeklődők több hónapon keresztül, kiváló oktatóktól tanulhatják egy-egy tájegység táncát. A ciklusok zárásait bállal ünnepeljük meg, és minden alkalomra meghívjuk az adott tájegységről származó helyi zenészeket is. Tehetséges népdalénekesekkel ismerkedünk az egyes tájegységek dallamkincsével, és a táncházi élet legismertebb zenekarai húzzák a talpalávalót hajnalig, így a felhőtlen szórakozásra is alkalmat kínálunk.

„Nekünk alapvető dolgunk az, hogy beavató táncház legyünk, ami azt jelenti, hogy bárki, aki az utcáról bejön, az élménnyel menjen haza, és ne azt érezze, hogy a magyar tánc olyan nehéz, hogy én ezt még egyszer meg sem próbálom.” (Kelemen László)

Kezdő tánctanfolyamunkra szeretettel várjuk a teljesen kezdőket és az újrakezdőket! Kezdő csoportunkban olyan alap tánctudást szerezhetnek a táncolni vágyók, amivel bátran tudnak majd mulatni a táncházakban.

Kezdő csoport: vajdaszentiványi táncok

Táncot tanít: Onodiné Csécsi Katalin és Onodi Attila

Haladó csoport: vajdaszentiványi táncok

Táncot tanít Galát Péter és Vatay Barbara

Muzsikál Vizeli Bálint és zenekara és Horváth Attila és zenekara

Éneket tanít Fekete Borbála



Belépő: 19 órától (tánctanítás+táncház) 1000 Ft, 21 órától (táncház) 500 Ft

A jegyértékesítés 24 óráig tart.

A 24 óra után érkezőket nem áll módunkban beengedni!

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.