A népzene nem koncertzene.
Legalábbis a saját eredeti közegében sosem volt az. Olyannyira a mindennapok része volt, hogy a falusi ember számára igazából nem is nagyon létezett más zene azon kívül, mint amit ma népzenének hívunk. Ez a korszak már lezárult, de mégis sokaknak – még ha nem is pont úgy, mint annak idején – a népzene mindennapos dolognak számít és ezzel együtt egyre gyakrabban kerül fel a színpadra is egy-egy koncert erejéig. Ezek a produkciók sokszor ezt a letűnt kort próbálják megidézni egy falu, egy tájegység, vagy egy valaha létezett zenekar muzsikáján keresztül.
Ez a koncert nem erről fog szólni.
Koncertünk témája a mában és nem a múltban keresendő, a népzenét pedig mint eszközt és nem mint bemutatandó tárgyat használjuk. Milyen ma a népzene? Milyen ma népzenésznek lenni? Milyen, amikor magunknak zenélünk? Milyen, amikor másnak? Mi történik két táncrend között? Milyen az élet a vonó mögött? Ezeket a kérdéseket próbáljuk megválaszolni, felhasználva azt a hangzásvilágot, amely a Kárpát-medencére oly jellemző volt és amely mostanra a mi életünk része is lett, habár nem születtünk bele.
Zenélnek:
Antal Csanád – hegedű
Simó István – hegedű
Szabó Bence – hegedű
Szász Dávid – hegedű
Bálint Zsombor – cimbalom, brácsa
Szakács Kristóf – brácsa, bőgő
Szopos Kálmán – brácsa
Dénes Károly – bőgő, cselló
Fülöp Lóránd – bőgő, harmónika
Réti Zoltán – bőgő, gardony,zacskó