Ifjú Mesterek Re­mekei - tár­lat­vez­etés

 

A Népművészet Ifjú Mestere pályázat 2021. évi kiállítása

 

A Népművészet Ifjú Mestere díj azoknak a fiatal, 15 és 35 év közti alkotó- és előadóművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik az egyes népművészeti ágakban, népzene, néptánc, népmese és népi alkotóművészet területén kiemelkedő egyéni teljesítményt értek el.

 

2021-ben huszonhárom előadóművész és tíz tárgyalkotó nyújtott be pályázatot, akik közül összesen öten nyerik el a kitüntető címet.

A kiállításban fiatal bőrműves, ostorkészítő, vászonszövő, hímző-csipkekészítő, viseletkészítők, fazekas és kékfestő mesterek mutatkoznak be. A díjra jelölt pályázók komoly tudást és szakmai felkészültséget tükröznek. Az erős mezőnyt, a magas színvonalat és a követésre méltó újításokat is jelzi, hogy a bizottságnak komoly nehézséget okozott a javaslattétel meghozatala a címre vonatkozóan. A tárgyi kategória legjobbjainak alkotásait hosszú évek óta kiállításon mutatjuk be.

Az Ifjú Mesterek Remekei kiállításon a zsűri által javasolt pályamunkák kerülnek bemutatásra.

 

2021. október 7-én 16 órától Mundrusz Anett, a Népművészet Ifjú Mestere, a Hagyományok Háza munkatársa tart tárlatvezetést.

 

Regisztráció

 

A tárlatvezetések ára a múzeumi belépőjegy ára:

Teljes árú: 600 Ft

Kedvezményes (diák és nyugdíjas): 300 Ft

Díjmentes: 6 év alatt és 70 év felett

 

További információ:

Magyar Népi Iparművészeti Múzeum

1011 Budapest, Fő utca 6.

(+36) 30 615 4134

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.