A Hagyományok Háza új sorozatot indít a népzene jelenét meghatározó zenész egyéniségek, alkotók szerzői estjeiből.
A felkért alkotók meghatározó zenei élményei közé tartoznak az eredeti gyűjtések és a közös muzsikálások a mesterekkel még hagyományos, falusi alkalmakon. Bár zenei pályafutásuk során mindvégig az eredetit, a „tiszta forrást” keresték és abból merítettek, érdeklődésük, kíváncsiságuk, zenei képzettségük és nyitottságuk révén képesek voltak új dimenziókba helyezni a népzenét, bátran és hitelesen kialakítva a lehetséges zenei fúziók irányait, hallgatva saját tehetségükre, inspirációikra.
A népzene tisztelete és szeretete minden hangban visszaköszön műveikben, és ahogy mestereik életében is az volt, a zene számukra az önkifejezés belülről fakadó, természetes eszköze.
A népzene a Hagyományok Háza felfogásában ugyanolyan magas művészeti értéket képvisel, mint a komolyzene klasszikus és kortárs irányzatai. Reményeink szerint új sorozatunk közönsége ugyanazzal a kíváncsisággal és örömmel fogadja majd koncertjeinket, mint amelyekkel felkért alkotóink megalkották azokat.
„Hangszereim már többször vizsgáztak nagy koncerttermekben, szimfonikus zenekari környezetben. A műsor lényeges eleme, hogy találkozik kétféle előadásmód. Hitem szerint nincs sok különbség: a vehemens népzenei gesztusrendszer, és egy dinamikus, kamarazenekari játék hamar egybeolvad. Lesz belőle egy tömbös megszólalás. 1995-ben a Vasmalom együttessel Bartók népzene-feldolgozásait népi hangszerekkel a kézben adtuk elő. Angliában rendszeresen, de Japánban is turnéztunk. Már ott megfogalmazódott bennem ez a típusú munka. Megtartani a népzene lényeges rusztikus erejét, de beemelni a jelenbe. Nemcsak mint múzeumi tárgyat nézegetni. Hanem megtanulni megalkotni, és melléhelyezni a klasszikus kamarazenekar által nyújtott lehetőségeket. Ezen népdalfeldolgozások előképei már többször elhangzottak úgynevezett world music zenekarokkal. Jellegüket ez az élethelyzet is faragta. Így a dalok, tánczenék ebben a csokorban magukon hordozzák a 25 év táncházzenélés, és világzenei színpadi munka során belém ivódott zenei hatásokat. Gondolok itt a sokszor ismétlődő zenei sorokra, dallamokra, a konokul visszatérő és azonos tonalitásban maradó harmóniákra, a kevés modulációra, az egyformán hangsúlyos szólamokra, a bourdon-érzetre...stb. Mindezek idéznek régi zenei stílusokat, s ugyanakkor egy modern rusztikus hangfestmény képét rajzolják meg a képzeletemben.
Ezen a festményen szerepel a népzene, a középkor zenéje, a különböző korok klasszikus zenéje és a világzene. Ez utóbbi fogalom szerintem szerencsétlen, de köztudatba épült elnevezése a feldolgozott népzenének.
A tervezett előadásban a népi hangszerek szólókat is játszanak, gondosan válogatott régi stílusú Kárpát-medencei dallamokból. Ezekkel a szólókkal kiegészülve egy teljes koncertanyag született.
Népzenészként adódik a feladat, hogy Bartók-, Kodály-művekből jól ismert népi dallamokat szólaltassunk meg. Akár úgy is, hogy nem ismerjük az eredeti hanganyagot. A népzenei gyakorlat lehetővé teszi számunkra, hogy elidőzzünk egy-egy népzenei lejegyzés, és akár az ebből kiinduló zeneszerzői gondolat felett.
Így került be a csokorba néhány Bartók által kiemelt dallam és gondolat.
Mindemellett, fontos cél, illetve eszköz ebben az alkotói munkában, hogy nem műfajokat találkoztatok, hanem keresek, hallok, érzek szervesen kapcsolódó hangokat a népi motívumokhoz. Ha jól belegondolunk, a régiek is ezt tették.
Kodály is a népzene és a műzene közelítésére buzdít írásaiban, és szerte a világon látunk, hallunk dudásokat, furulyásokat, és mindenféle népi hangszereseket, szimfonikus- és kamarazenekarokkal. Erre tesz kísérletet a „Sír az út előttem...” című műsor. A műfaj, ha nagyon ragaszkodunk a megnevezéshez: népzenei ihletésű kamaramuzsika.
Gondolkoztam hanganyag készítésén, de a kottákról készített midi formátumú hang közel se tudja visszaadni a népzenében használatos ritmikai és dinamikai megjelenést. Az általam gyakran használt parlando rubato előadásmódról nem is beszélve. A partitúra népi hangszerre, énekhangra, és vonós hangszerekre készült. Előadásához szükség van elmélyülni a népzenében. Egy-egy előadásjelet többféleképpen értelmezhetünk. Népzenészek és klasszikus zenészek együttműködésében a legtöbb problémát ez okozza. Tempóérzeteket, lassítást, gyorsítást, hangsúlyozási jellegeket egyeztetni. Az erre vonatkozó utasításokat a kottába nehéz úgy beírni, hogy mindenki ugyanazt értse alatta. Olyasmi ez, mint a régi korok zenéje. Érdemes a népzenei gesztusrendszer felől közelíteni hozzá. Ugyanakkor nagyon fontos a pontosság, tisztaság. Egy-egy disszonancia, ha nem tisztán szólal meg a vadul játszó népi hangszer mellett, az nagyon nagy hiba, mert ezekben a konstrukciókban az átlagnál is csúnyábban tudnak szólni. Találtam elhivatott, népzenei irányokba nyitott klasszikus zenész kollégákat. Ezeket a darabokat csak együtt tudja megcsinálni népzenész és klasszikus zenész." (Szokolay Dongó Balázs)
„A változat a népzene legtermészetesebb továbbfejlődése, hiszen maga a népzene sem egyéb, mint egymásból fejlődő, egymásba észrevétlen átmenő dallamok végtelen sorozata. Kár, hogy szerzőink nem írnak gyakrabban átiratokat népdalokra. Ezzel mindennél hathatósabban munkálnák a népi és a műzene egymáshoz közeledését.” (Kodály Zoltán gondolatai a „Fölszállott a páva” c. műve kapcsán, 1939. )
Közreműködik a Somogyi Quartet:
Somogyi Péter - hegedű
Lendvai György - hegedű
Pólus László - cselló
Tóth Balázs - brácsa