On­line: A Ma­gos Együttes és a Tázló együttes közös kon­cer­tje

Az idén 20 éves Hagyományok Háza 2017-ben indította el nép- és világzenei portfólióját, melybe olyan magas szakmai és művészi kvalitásokkal rendelkező fiatal előadók kerülnek be egy zenei szakemberekből álló zsűri döntése alapján, akik bekapcsolódva a műfaj nemzetközi koncertéletébe, hozzájárulnak a magyar kultúra külföldi megismertetéséhez és népszerűsítéséhez. A sokféle népzenei stílust reprezentáló együttesek a világzenei piacon való aktív szereplését többek között egy személyre szabott mentorprogram hivatott erősíteni, melyben a legelismertebb művészekkel kerülhetnek szoros kapcsolatba az előadók.
 
A 2021-ben futó online koncertsorozatban a portfólióban részt vevő zenekarok egymás közti kollaborációjára kerül sor, erősítve ezzel a program által fókuszban tartott kreatív zenei gondolkodás gyakorlatát. A közös koncertek révén a fiatal művészek még jobban megismerkedhetnek egymás zeneiségével, és gondolkodásmódjával, így jutva akár új inspirációs forráshoz amellett, hogy ismét megtapasztalhatják: az együtt alkotás folyamata fontos közösségformáló erővel bír.
 

Ezen az alkalmon az autentikus magyar népzenét játszó Magos Együttes és a moldvai csángó dallamokat megszólaltató Tázló lép online színpadunkra, ahol együtt és külön is kibontakoznak. 

A budapesti Magos Együttes 2008. március végén alakult, a mostani felállásuk 2017 nyarán jött létre.Előadásukban elsősorban Erdély (Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld) és a Kis-Magyarország (Szatmár, Dunántúl) területeinek dallamai csendülnek fel.

A zenekar tagjai:
Enyedi Ágnes, Népművészet Ifjú Mestere, Junior Prima Díjas – ének
Soós Csaba, Népművészet Ifjú Mestere – hegedű
Kovács Márton, Junior Prima Díjas – hegedű
Enyedi Tamás – cimbalom
Éri Márton – brácsák
Prihoda István – nagybőgő, cselló
Salamon Soma, Népművészet Ifjú Mestere, Junior Prima Díjas – harmonika, furulyák

A budapesti Tázló együttes moldvai csángó népzenét játszik. A csángó zene energikus és magával ragadó, táncritmusai és lírai dalai a régmúlt hangulatát idézik. Kárpátokon túl élő moldvai magyarok hagyományos hangszerein muzsikálnak, a táncházakra jellemző felállásban: furulya és hegedű játssza a dallamot, amit koboz és dob kísér. Zenéjüket az ének teszi teljessé.

Tagok:

Enyedi Ágnes – ének 
Draskóczy Lídia – hegedű 
Sófalvi Kiss Csaba – furulya, kaval, tilinka 
Németh László – koboz 
Benke Félix – dob, levélsíp, doromb, tilinka 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.