Piros pünkösd

Részletes program

___

A tavasz mozgó ünnepe a május havi pünkösd, amit húsvétvasárnap utáni ötvenedik napon ünnepelünk. A Pünkösd a keresztény egyház születésnapja, amikor a Szentlélek leszállt az apostolokra, akik nyelveken kezdtek el beszélni, így hirdették az evangéliumot szerte a világban. Sok helyen tartanak ezen a napon búcsújárást, melynek legjelentősebb zarándokhelye Csíksomlyó lett.
Legismertebb pünkösdi népszokásunk a pünkösdi király-választás, ahol főként ügyességi próbatételek során a legrátermettebb legény egy évre kapta meg a királyi címet. A kislányok az énekes-dramatikus pünkösdi királyné-járás, más néven cucorkázás szokását termékenységvarázslással és adománygyűjtéssel kötötték össze; a kendő alatt vonult a díszesen felöltöztetett királyné és kísérői házról házra jártak köszöntő énekekkel. A pünkösd hava a párválasztás és a bálok ideje volt. Egyes vidékeken a legények az ünnep hajnalán a kiválasztott lány ablakába pünkösdi rózsát tettek, máshol mátkatálat küldtek a lány családjának. A mulatság néhol a leány udvarán kiállított májusfa kitáncolással, ledöntéssel volt összekötve. 
A pünkösdi szokások tele voltak varázslattal. Úgy tartották, a Pünkösd hajnalán szedett harmattól a leányok szebbé váltak, a megtisztított kutak vize egész évre jó egészséget adott, a házakra és az istállókra tűzött zöld ágak pedig megvédték a termést az ártó szellemektől. 
 

Piros pünkösd vasárnapján ismét várjuk a kedves érdeklődőket online programsorozatunkra, melynek keretében együtt örülhetünk a tavasz megérkezésének. 

Zenei programként ajánljuk a Berka Együttes és a Bajkó Zenekar ünnephez kapcsolódó koncertjét és a népzenei „Akkor és most” gyönyörű moldvai dallamait. Folytatjuk egyházzenei koncertjeinket, ezúttal a pünkösdhöz kapcsolódó világi és szakrális népdalkincsünkből válogatva. A neves népdalénekeseink most tanítványaikkal együtt fakadnak dalra. A Magyar Állami Népi Együttes igazi csemegével készült erre a napra, a májusfa kitáncolás hagyományát elevenítik föl táncos összeállításukban.

Pünkösd ünnepéről és a hozzá kapcsolódó szokásokról az Erdélyi Hagyományok Háza közreműködésével Dr. Mohay Tamás, az ELTE BTK Néprajzi Intézetének igazgatója és Dr. Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének tárvezetője tartanak érdekes előadást.

A természet patikája tavasszal megnyitja kapuit, erről a témáról Babai Dánieltől, a gyógynövények ismerőjétől informálódhatunk.

Készítsétek elő a kötényeket! Gasztronómiai sorozatunk folytatódik, három különböző pünkösdi finomság elkészítésének csínját-bínját mutatjuk be.

A gyerekeket tavaszi kézműves foglalkozásokkal és a Borsa együttes zenés-játékos összeállításával lepjük meg. Szénási Veronika a kisebbeknek, Navratil Andrea pedig a nagyobbaknak mond népmesét. Kikapcsolódásként pedig kattintsatok a sok izgalmas kérdést rejtő pünkösdi kvízre vagy az ünnep világába elrepítő kirakóra!
Jó szórakozást kívánunk!

 

 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.