Szín­padON: Tri­o­lina Folk kon­cert

A táncházmozgalom új, egyedülálló kezdeményezése: 3 prímás hölgy állt össze egy formációba.

3 nő, 3 generáció, 3 különböző életérzés egy-egy zenei gondolaton belül.

Mindezt úgy, hogy szigorúan megtartják az archaikus magyar népi hegedülés szabályait, funkcióját, stílusát, technikáját.

Ahogyan CSAK ők a NŐK tudják.

A Triolina formáció megjeleníti a női életszakaszokat: a fiatal, a közép és az érett generációt.
A zenei kíséretet a műfaj legjelentősebb képviselői adják.

A Fiatal: Páll Éva népi hegedűs, énekes

A fiatal népi hegedűs generáció egyik kimagasló alakja. Gyermekként alapította együttesét a lassan 20 éves Bara zenekart. Velük bejárta a világot, mint koncertező, táncegyüttes kísérő és táncházas együttes. Két lemezt készítettek. A Duna TV Élő népzene műsorában önálló műsort kaptak és a Fölszállott a páva televíziós adásában is szerepeltek. A legnagyobb hazai népzenei-, és néptáncfesztiválok rendszeres fellépője. Világzenei formációk kedvelt vendégművésze.

Évi fontosabb elismerései: 
• 2013 Pest megye népművészetéért díj, 
• 2016 Junior príma díj 

A Középút: Kuczera Barbara népzenész, népi hegedű tanár, néptáncpedagógus

Az egyetlen a magyar táncház-történelemben, aki felsőfokú végzettséggel és gyakorlattal rendelkezik a népzene és a néptánc területén is! Barbi hivatásos táncosként tagja volt az Állami Népi Együttesnek, a Budapest Táncegyüttesnek és a BM Duna Művészegyüttesnek, dolgozott néptáncpedagógusként is. Jelenleg a Budafoki és az Óbudai zeneiskolában népi hegedűtanár. Növendékei a Fölszállott a páva televíziós verseny állandó szereplői. Egyéni, rendkívül mély érzelmeket hordozó hegedűhangjára felfigyeltek a népzene és világzene jeles képviselői is (Méta, Makám, Chalga, Myzrab, Nox), számtalan lemezen közreműködő. 

Az „Érett”: Salamon Beáta prímás, népi hegedű tanár

Bea a magyar táncház-mozgalom Jean D’arc-ja, egy önálló fogalom e területen. 35 éve játszik aktívan, 1983 óta vezetője a legendás MÉTA Együttesnek. Több mint 500 hangfelvételen szerepel, koncertezett a föld minden táján. Világzenében, színházi és filmzenékben is képviselteti magát. 1991-től vezeti a Méta népzenei tábort. Állandó zenei rendezője a Csík zenekarnak, valamint neves nép- és világzenei együttesek hangfelvételének. Erdélyi gyűjtőútjai 1984 óta folynak. A Magyar Állami Népi Együttes prímása is volt. Zsűritag szakmai versenyeken, a Fölszállott a páva televíziós műsor egyik mentora. A Magyar Népzenei Dallamgyűjteménye alapvető tankönyv a magyar népzenei oktatás rendszerében.

Bea elismerései: 

• Magyar Arany Érdemkereszt, 
• Népművészet Ifjú Mestere, 
• eMeRTon-díj, 
• Pest Megyei Príma Díj.

Vendégünk a Mester: Virágvölgyi Márta, népi hegedű tanár

Márti néni a táncházmozgalom emblematikus alakja, több generáció nőtt fel népzenei kötetein. 1971 óta az országban már számos zeneiskolában adta át tudását. 2010-es nyugdíjba vonulása óta a mai napig aktívan végzi hegedűtanári munkáját az Óbudai Népzenei Iskolában. Rendszeresen tart népzenei kurzusokat, többek között a Méta tábor állandó tanára. Pedagógiai munkái mellett a táncház mozgalom aktív tagja, örökérvényű lejegyzéseivel gazdagítja hazánk népzenei kincsestárát.

Díjak, elismerések:

  • Népművészet Ifjú Mestere, 1974.
  • Népi Iparművész, 1986.
  • Pesovár Ferenc emlékérem, „Az év zenésze”1994.
  • Martin Alapítvány kiemelt I. díja, Martin György emlékérem, 1994.
  • Artisjus Zenei Alapítvány díja, 2009.
  • Nádasdy Kálmán emlékérem, 2010
  • Józsefváros becsületkeresztje, 2012
  • Magyar Arany Érdemkereszt, 2013.
  • Halmos Béla emlékérem, 2016.
  • Martin György díj, 2020.
     

"Köszönjük a lehetőséget, hogy muzsikálhatunk! Hogy együtt muzsikálhatunk!
Szeretnénk felidézni a „Gesztenyés” teraszán töltött nyári esték hangulatát... Sok-sok szép közös emlék helyszíne ez számunkra. Nem szeretnénk mást, mint a hangokon keresztül jókat beszélgetni és egymás kedvére muzsikálni kiváló zenész társainkkal. 
Mert nekünk könnyebb így elmondani örömöt, bánatot, jókedvet, szomorúságot…, még ha néha - csak úgy nőiesen - egymás szavába is vágunk. 
Mert nekünk nőknek ez nagyon jól megy. 
Reméljük, hogy ízelítőt adhatunk ezekből az érzésekből, hangulatokból. 
Egymás között, egymásnak és annak, aki meghallgatja!"

Közreműködők:

Balogh Kálmán - cimbalmon 
Bobár Zoltán - harmonika
Havasréti Pál - nagybőgő

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.