Jó gyakor­la­t­ok a néphagyományban – „Nép­művész­eti értékek szerepe it­thon és ot­thon”

Helyszín: Arany Bárány Szálloda – 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 1.
Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház - 8900 Zalaegerszeg, Gébárti-tó 0737/80 hrsz.  

Jászberény és Békéscsaba után Zalaegerszegre látogatott a Hagyományok Háza Jó gyakorlatok a néphagyományban című konferenciája. A háromnapos konferencia résztvevői – a HH Hálózat partnerei és szakemberei – az első napon a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházat, annak tárlatait, így a Szelestey László gyűjteményt, a Makovecz Imre munkásságát bemutató tabló-, valamint az országos fafaragó-kiállítás remekeit tekintették meg. 
A konferencia második napján szakmai tanácskozás vette kezdetét, mely központi témája idén a népművészeti értékek szerepe volt. Zalaegerszeg polgármestere, Balaicz Zoltán és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója köszöntője után előadások és műhelyfoglalkozások keretében mutatták be a határon túli és a magyarországi szakemberek jó gyakorlataikat a megyei feladatellátásban részt vevő munkatársaknak, a hagyományápolás egyes területein (néptánc, népzene, népmese, kézművesség) dolgozó szakembereknek. 

PROGRAM

2020. szeptember 21. (Hétfő)


11.00 – 12.00     Érkezés, regisztráció
12.00 – 13.00    Ebéd – „Zalai népi ízek”
13.00 – 13.30    Konferencia megnyitása
Skrabut Éva – Zala Megyei Népművészeti Egyesület elnöke
Tóth János - Varga Máté (Hagyományok Háza)
13.30 – 14.00     Varga Máté: Népcsoportok, néprajzi csoportok, tájegységek  - regionalitás
14.00 – 14.30    Skrabut Éva: „38 év megvalósítás + 4 év újratervezés” – ZMNE maraton 
Közösség- és alkotóházépítés
14.30 - 15.00    Devecz Zsuzsanna: A Hetés néprajzi tájegység népművészetének megőrzése
és továbbörökítése a közművelődés módszereivel
15.00 – 15.30     „Megújítási törekvések a népi tárgyalkotásban” – ZMNE tagságának munkáiból megrendezett kiállítás megtekintése
15.30 – 16.00     Prokné Tirner Gyöngyi: A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház szerepe a népművészet megőrzésében
16.00 – 17.00      Gébárti Kézművesek Háza bejárása – kiállítások megtekintése
Szelestey László gyűjtemény, „Birkák gyapjából való….” nemezkiállítás a
ZMNE tagságának munkáiból, 
„Honfoglalás” – a ZMNE 1996-ban megépített nemez sátrában
17.00 – 17.45     Kárpát-medencei Tradicionális Fa Sírjelek Emlékpark
tárvezető: Nagy Béla Király Zsiga Díjas Fafaragó
         és a Makovecz kápolna  megtekintése
18.00 – 18.30    Arany Bárány szálloda
        bejelentkezés, szálláshelyek elfoglalása
18.30        Vacsora az Arany Bárány szállodában
20.30        „Görbe este…” kísér bennünket a Harangláb Népzenei együttes és vendégei – együttes vezető: Schreiner Jenő

2020. szeptember 22. (Kedd)


09.00 – 09.30    Köszöntő: Balaicz Zoltán Zalaegerszeg város polgármestere és Kelemen László HH főigazgató
09.30 – 11.00    Hogyan alakul a Hagyományok Háza Hálózat tartalmában és szervezettségében – kerekasztal beszélgetés a Hagyományok Háza vezetőivel 
Kelemen László főigazgató, Tóth János HH Hálózat vezető, Varga Máté osztályvezető
11.15 – 11.45     Orendi István: A Csoóri program határon túli koordinációja
11.45 – 12.15    Németh Nóra: A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program
12.15 – 12.45      Farkas József: HH Hálózat Felvidéki tevékenysége
14.00 – 14.30    László Eszter – Varga J. Csaba: HH Hálózati Erdély tevékenysége
14.30 – 15.00    Váradi Enikő - Becske Adrienn: HH Hálózat Kárpátalja tevékenysége
15.30 - 16.00    Juhász Gyula: HH Hálózat Vajdaság tevékenysége
16.15 – 16.45     Pál Miklósné: Határok nélküli népi kézművesség a BMNE szervezésében
16.45 – 17.15    Kolozsvári István: "Biharországi örökség-közösség" - történelmi és néprajzi hagyományokra épülő együttműködések Biharban
17.15 – 18.00    „Névjegykártya csere…” partnerek rövid bemutatkozása, adatok a kvízjátékhoz
18.00 – 18.30    „Ez most verseny…?” – Népi Kvízjáték csapatok jelentkezését várjuk – feltétel: egy csapatban 3-4 szervezet 1-1 tagja lehet
20.30        ifj. Horváth Károly előadása a zalai népzenei gyűjtéséről, Zala Zenekar népzenei műsora
        Dil,dil duda….” horvát-magyar dudazene cd bemutató

2020. szeptember 23. (Szerda)


09.00 – 09.30    Báder Vera: A Csillagvirág NE határokon átnyúló programjai
09.30 – 10.00    Olácsi-Pálmai Ilka: Barkó csodák a határon innen és túl
10.00 – 10.30    Szünet
10.30 – 11.00    Varga Albin: „Látod fiam ez az igazi nemzetegyesítés” - magyar-magyar népművészeti programok és együttműködések Vas megyében
11.00 – 11.30    Kovács Norbert: A Hidak-Fórum program működtetése és tapasztalatai az Élő
Forrás Hagyományőrző Egyesület életében
11.30 – 12.00     A konferencia zárása



 

A program az 1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú  „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” EFOP projekt keretében valósul meg. 

Efop logo also2

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.