Fel­hívás Hal­mos Béla-díjra és -em­lékéremre való jelölésre

2015. május 9-én, a IV. Táncház Napján rendezett gálán a Zeneakadémia nagytermében először adták át a Halmos Béla-vándordíjat és -emlékérmet a legendás népzenész és kutató emlékére. Egy arra méltó prímás Halmos Béla egykori hegedűjét veheti át minden évben vándordíjként a szakmai kuratórium döntése alapján, míg a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület Halmos Béla-emlékérmet készíttetett és ítél oda a táncházak szervezésében kiemelkedő munkát végzett személynek.
Az elmúlt években olyan kiváló prímások kapták a vándordíjat, mint Lipták Dániel, Horsa István, Nyitrai Tamás, Mihó Attila és Csonka Ferenc, az emlékérmet pedig Ötvös Györgyi, Virágvölgyi Márta, Simoncsics János, Henics Tamás és Havasréti Pál.
2020-ban, az eddigi évekhez hasonlóan felhívást tesz közzé a két kuratórium. Az alább részletezett szempontoknak megfelelő jelöltek szakmai életrajzát és maximum egyoldalas szakmai ajánlását elektronikusan várjuk a hhbk@hagyomanyokhaza.hu címre. Jelöltet ajánlhat természetes és jogi személy, illetve nem jogi személyként működő szakmai szervezet is.

Jelöltállítási határidő: 2020. április 8.

 

Részletek, feltételek

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.