Hagyományok Háza táncház

Folytatjuk a Hagyományok Háza állandó táncház-sorozatát, melynek változatlanul az Átrium ad otthont, minden szombaton 19 óra és hajnal 2 között.

Táncházainkban nagy hangsúlyt fektetünk a tánctanításra, a táncoslábú érdeklődők több hónapon keresztül, kiváló oktatóktól tanulhatják egy-egy tájegység táncát. A ciklusok zárásait bállal ünnepeljük meg, és minden alkalomra meghívjuk az adott tájegységről származó helyi zenészeket is. Tehetséges népdalénekesekkel ismerkedünk az egyes tájegységek dallamkincsével, és a táncházi élet legismertebb zenekarai húzzák a talpalávalót hajnalig, így a felhőtlen szórakozásra is alkalmat kínálunk.

„Nekünk alapvető dolgunk az, hogy beavató táncház legyünk, ami azt jelenti, hogy bárki, aki az utcáról bejön, az élménnyel menjen haza, és ne azt érezze, hogy a magyar tánc olyan nehéz, hogy én ezt még egyszer meg sem próbálom.” (Kelemen László)

Január 11. és február 8 között szatmári és mezőségi táncokkal ismerkedhetnek az érdeklődők.

Kezdő tánctanfolyamunkra szeretettel várjuk a teljesen kezdőket és az újrakezdőket! Kezdő csoportunkban olyan alap tánctudást szerezhetnek a táncolni vágyók, amivel bátran tudnak majd mulatni a táncházakban.


Kezdő csoport: mezőségi táncok 

Táncot tanít: Onodi Attila és Onodiné Csécsi Katalin 

Középhaladó/haladó csoport: szatmári táncok

Táncot tanít: Kiss Balázs és Farkas Fanni, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai

Muzsikál: Ritka zenekar, Salamon Beáta és zenekara

Éneket tanít: Kubinyi Júlia

 

Belépő: 19 órától (tánctanítás+táncház) 1000 Ft, 21 órától (táncház) 500 Ft

A jegyértékesítés 24 óráig tart.

A 24 óra után érkezőket nem áll módunkban beengedni!

 

A rendezvény a Hagyományok Háza és Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület közös szervezésében valósul meg.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.