29. Kec­skeméti Népzenei Találkozó

Idén 29. alkalommal várja a népzene szerelmeseit a Kecskeméti Népzenei Találkozó a Hírös Agóra szervezésében. A Kálmán Lajos népzenekutató alapította nagy múltú programsorozat egyedülálló a maga nemében, a szervezők nagy figyelmet fordítanak a kodályi örökség és szellemiség megőrzésére, amely mind a közönség- mind pedig szakmai programokban megmutatkozik. Négy napra hatalmas népzenei fesztivállá válik Kecskemét, vendégül látva számos adatközlő népzenész és énekes mesterünket a Kárpát-medence több tájegységéről, különleges koncertek, előadások és táncházak várják az érdeklődőket, amelyek nagy része ingyenes, az iskolákban rendhagyó népzene órákat tartanak.

 

Szeptember 19. csütörtök

18:00
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.)
A XXIX. Kecskeméti Népzenei találkozó megnyitója
A Találkozót megnyitja: Hörcsök Imre, az Értékmegőrzési Bizottság elnöke, önkormányzati képviselő

Napom-napom fényes napom – nemezkiállítás
Kiállítók:
Nagy Mari, a népművészet mestere, Vidák István a népművészet mestere és az MMA tagja
Ifj. Vidák István és Vidák Anna a népművészet ifjú mesterei
Látogatható: szeptember 25-ig, naponta 10-18 óra között

19.00
Helyszín: Deák Ferenc tér – Szent István szobor melletti nagy színpad
Csík János és a Mezzo Együttes műsora

 

Szeptember 20. péntek

9-13 óráig
Rendhagyó népzenei órák Kecskemét általános- és középiskoláiban, óvodáiban
Közreműködnek a találkozón résztvevő hagyományőrző énekesek, zenészek, mesemondók, táncosok.

10:00
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.)
Él-e még a népzene? – népzenei terepkutatás a XXI. században – konferencia

  • 9:30-10:00
    Érkezés, regisztráció
  • 10:00
    Megnyitó
  • 10:10-11:40
    Népzenei gyűjtések a Kaukázus északi előterében
    DR. AGÓCS GERGELY (Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Magyar Néprajzi Társaság Néptánc-népzene Szakosztályának elnöke, Debreceni Egyetem docense)
    A hagyományos kultúra helyzete Ukrajnában. Polyphony Projekt, egy komplex gyűjtési, archiválási és publikálási rendszer fejlesztésének tapasztalatai
    BOTH MIKLÓS (Polyphony Projekt alapítója, vezetője)
    Hagyomány és divat a moldvai hangszeres zenében
    NÉMETH LÁSZLÓ (Hagyományok Háza munkatársa, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem etnomuzikológia MA hallgatója)
  • 11:40-12:10
    Szünet
  • 12:10 – 14:10
    Gyűjtőútjaim a Felső-Maros vidékén
    SALAMON SOMA (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei Tanszék tanársegédje, doktorandusza)
    Él-e a népzene az ázsiai török népek között?
    DR. SIPOS JÁNOS (MTA BTK Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, MMA Művészetelméleti Tagozat akadémikusa)
    Népzenei gyűjtések a Hajdúságban
    TÓTH LILLA (Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Debrecen tanára, Debreceni Egyetem Néprajz program doktorandusza)
    Hangszeres népzenei gyűjtés a 21. században
    VAVRINECZ ANDRÁS (Hagyományok Háza zenei könyvtárosa, Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézet mesteroktatója)

Szervezők:
Magyar Néprajzi Társaság Népzene-Néptánc Szakosztálya, Hagyományok Háza, Hírös Agóra Nonprofit Kft., Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – AMI (Debrecen)

17:00
Helyszín: Deák Ferenc tér – Szent István szobor melletti nagy színpad
Rendhagyó prímástalálkozó
Közreműködik:

  • Lakatos  Róbert – hegedű
  • Herczku Ágnes – ének
  • Vizeli Balázs – hegedű
  • Dresch Mihály – fúvós hangszerek
  • Balogh Kálmán – cimbalom
  • Mester László – brácsa
  • Bognár Balázs – bőgő

 

18.30
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.)
Tanúhegyek – hagyományőrző gálaműsor az Alföld, Dunántúl, Erdély, Felföld hagyományőrző népzenészeivel
A BELÉPÉS DÍJTALAN!

21:00
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.)
Táncház
Zenél a Góbé Zenekar
Táncot tanít: Berecz István és párja

Szeptember 21. szombat

10:00
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.)
VII. Kecskeméti Prímásverseny – táncházzenész hegedűsök részére

10:00-16:00
Helyszín: Kecskemét, Deák Ferenc tér
XI. Kecskefőző Fesztivál
10:00: Tűzgyújtás
10:00-11:00: Hagyományőrző zenészek műsora
11:00-12:00: A Kodály Iskola népzene tagozatának bemutatkozása
12:00-12:30: a Csipkefa Zenekar koncertje
12:35-12:50: Moldvai tánctanítás
13:00-14:00: Lóca együttes gyermekműsora
14:05-14:20: Vonós tánctanítás
14:30-15:00: Mátyás Király Citerazenekar
15:00-15:30: Tanítás és örömtánc, közben díjazás előkészítése
15:30: Eredményhirdetés, utána mezőségi táncok (flashmob)
Közreműködnek: Tormási Elek és Barátai, valamint a Tűzön-Vízen Át Egyesület tagjai
Zsűri: Bátyai Ottó Tamás és Fekete László
Nevezés és jelentkezés: Molnár Máté 20/318-19-18, info@tuzivizi.hu
Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 15.
További információk: www.kecskefozofesztival.hu

 

16:00
Helyszín: Deák tér – Szent István szobor melletti nagy színpad
TABU KRÓNIKA – Törökország, Amerika, BUlgária
Három külföldi helyszín, három nemzetközi néptánc fesztivál, három csoport
A Kecskemét Táncegyüttes Kisbetyárok, Nagybetyárok és felnőtt csoportjainak nyári turnés műsor bemutatója
Tánckarvezető: Márkli Zsuzsanna
Művészeti vezető helyettes: Böde István
Művészeti asszisztens: Böde-Harkai Csilla
Művészeti vezetők: Lukács László és Lukácsné Haránt Eszter
Közreműködik az együttes zenekara: Tormási Elek, Inoka Győző, Szabó János, Héjja Bella Emerencia

18:30
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.)
“Atyai ág” – A magyar népzene keleti rokonai
Az Agócs Gergely vezette Fonó Zenekar Atyai ág című produkcióval egy több évtizedes gyűjtőmunka eredményét, a magyar népzene Kodály által kijelölt, keleti irányú kapcsolatait tárja a közönség elé a Karacsáj-Cserkesz Köztársaságból, a Kabard-Balkár Köztársaságból és Baskortosztánból érkező énekes és zenész vendégeikkel. Az esten fellép többek között Arszlanbek Szultanbekov énekes és dombra-játékos is, aki A Mongol című Oscar-díjra is jelölt nemzetközi produkció zeneszerzőjeként vált ismertté Ázsia-szerte.
Belépődíj: 1 500 Ft

 

21:00
Helyszín: Hírös Agóra Kulturális Központ (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.)
Táncház
Zenél a Parapács Zenekar.
Táncot tanít: Busai Norbert és Busai Zsuzsa

Szeptember 22. vasárnap

10:00-12:00
Helyszín: Kecskemét, Deák Ferenc tér
Kézműves bemutatók, kézműves foglalkozások gyermekeknek
Barcsinké Tercsi Ibolya népi iparművész – kötélvetés
Fazekas Heléna népi iparművész – csuhébaba készítés
Gömöry Dorottya fazekas
Acsai Rita népi játszóház vezető – csörgő nemezbaba készítés

15:00
Helyszín: Deák Ferenc tér – Szent István szobor melletti nagy színpad
Paár Julcsi Hangoló: Kerekerdő – családi koncert

 

19:00
Helyszín: Deák Ferenc tér – Szent István szobor melletti színpad
Örökkön örökké
Előadja: a Duna Művészegyüttes Tánckara
Ének: Navratil Andrea / Bognár Szilvia
Jelmez- díszlettervező: Túri Erzsébet
Fénytervező: Lendvai Károly
Zeneszerzők: Szokolay Dongó Balázs, Bolya Mátyás
Táncmesterek: Antonopoulos Georgios, Charitonidis Chariton, Mehmet Öcal Özbilgin,Kökény Richárd, Deli Levente, Orza Calin, Vámos László
Társkoreográfus: Mihályi Gábor
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Előadásuk a képzőművészet, a világzenei hangzás és a virtuozitás keverékével kívánja a nézőt a néptánc-színház csodás világában megmeríteni. Finoman próbál elgondolkodtatni, majd ellazítani, megnyugtatni és végül, de nem utolsó sorban szórakoztatni. Hatás- és gondolati elem ez esetben a fa világa, illetve a világ fája, amely az élet és halál fája, a termékenység és bőség fája, a szerelem fája, a tudás fája, az idő és történelem fája, kereszt… vagyis minden. A fa kapcsolat a világok, ég és föld között. Mesél nekünk mindennapjainkról, végtelen szertartásainkról, mítoszainkról, az örök visszatérésről és küzdelmes létünkről egyaránt.
A táncszínházi előadás magában hordozza az autentikusság jegyéit, ugyanakkor innovatív szellemisége, modernsége a mai színházi elemek egyenrangú társává emeli a néptáncot és a népzenét. Korszerű feldolgozásai nem csorbítják ezek értékét, sőt éltetik és élővé teszik.
A produkció gerincét balkáni – bolgár, török, görög, román – táncok alkotják.

Szeptember 19-21-ig

Kézműves Vásár a Deák Ferenc téren

 

A program szervezője: Hírös Agóra Nonprofit Kft.

A találkozó társszervezője: Hagyományok Háza

 


A program az 1.12.1-17-2017-00022 azonosító számú  „Hálózatépítés az élő néphagyományért – közösségfejlesztés és tudásbővítés megvalósítása a civil társadalom bevonásával a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésén keresztül” EFOP projekt keretében valósul meg. 

Efop logo also2

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.