Népis­mei Tudománytár

Népismei Tudománytár című előadás-sorozatunkkal a magyar népi hagyomány minden ágára kiterjedő tudománytárat szeretnénk létrehozni. 

Az előadásokra nemcsak a témák szakértőit, de minden érdeklődőt szívesen látunk. Meghívott előadóink igyekeznek rövid, tömör, ismeretterjesztő stílusban bemutatni kutatási területüket, előadásuk után pedig mindig van lehetőség a beszélgetésre, a téma közös továbbgondolására, eszmecserére.

A címről:

1834-ben indította útjára a Magyar Tudós Társaság Tudománytár című folyóiratát, melynek céljául az emberi tudás minden ágára kiterjedő tudományos enciklopédia létrehozását tűzte ki. A füzetek 1844-ig jelentek meg.

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi, s népismei szempontból című művében, melyet ma már fő művének tartunk, 1868-73. között hat füzetben foglalta össze az általa megismert Székelyföldet.  Címében találkozhatunk a ’népismei’ kifejezéssel, mely a magyar nép hagyományairól való ismeretekre utal.

Szerkeszti: Árendás PéterPávai István

 

Előadások:  

2022.02.08. 18 óra Dr. Varga Sándor A tánckutatás módszertanáról
2021.11.24. 18 óra Dr. Romsics Imre Élő - nép - művészet? - Kalocsa népművészete a XX-XXI. század fordulóján
 2016.04.20. 16 óra  Hankóczi Gyula Hangszereink kutatásának kérdéseiről
 2015.11.19. 16 óra  Halmos István Északkelet-Magyarország népe és népzenéje
 2015.09.17. 17 óra  Barabás László Akiket fog a figura – Székelyföldi kalendáris népszokások
 2014.09.17. 17 óra  Almási István A szilágysági magyar népzene
 2013.10.24. 16 óra  Liszka József Két kultúra árnyékában. A szlovákiai magyarok néprajzi tagoltsága
 2013.09.19. 16 óra  Daróczi Ágnes Bari Károly kiemelkedő szerepe a cigány kultúra feltárásában
 2013.06.06. 16 óra  Árendás Péter Kontrakíséret a Kárpát-medencében
 2013.05.09. 16 óra  Küllős Imola Közköltészet és népköltészet
 2012.12.07. 15 óra  Richter Pál A Magyar Népzenei Antológia digitális összkiadása
 2012.10.26. 17 óra  Mohay Tamás Régiók és kultúrák a magyar néprajzi kutatásban
 2012.09.13. 17 óra  Agócs Gergely A felvidéki magyar zenefolklór táji tagolódása
 2012.04.24. 17 óra  Miskolczy Ambrus Folklór, művészet, politika. A román Báránykától a magyar Cantata profanáig
 2011.04.11. 16 óra  Pál Lajos Népzenei mozgalmak Kárpátalján
 2010.10.28. 16 óra  Paczolay Gyula Közmondások
 2010.02.25. 16 óra  Paládi-Kovács Attila A magyar nép táji tagolódása
 2009.11.12. 15 óra  Borsos Balázs A népi kultúra területi tagolódása
 2009.10.15. 15 óra  Hevesi Attila A Kárpátok és a Kárpát-medence természetföldrajzi tájtagolása
 2008.11.27. 16 óra  Vikárius László A népzene mint inspirációs forrás Bartók műveiben 
 2008.04.24. 15 óra  Péteri Lóránt Vonzások és választások: Kodály, népzene és kultúrpolitika a "hosszú ötvenes években"
 2008.03.06. 15 óra  Szalay Olga A fiatal Kodály - emberközelben
 2008.01.17. 15 óra  Tari Lujza Kodály szerepe a hangszeres népzenekutatásban 
 2007.11.08. 15 óra  Ittzés Mihály A népzene Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciójában
 2007.05.03. 15 óra  Sárosi Bálint  Mit üzen Kodály?
 2007.04.12. 16 óra  Fehér Anikó Dunántúli pentatónia a Dunán innen
 2007.03.29. 16 óra  Pomozi Péter A nyelvek eredetétől a nyelvi globalizációig
 2007.02.07. 16 óra  Richter Pál Bartók Béla népzenei lejegyzései
 2007.01.16. 16 óra  László Ferenc Bartók Béla, a román népzene gyűjtője
 2006.12.12. 16 óra  Sebő Ferenc A népzenekutató Bartók Béla
 2006.10.11. 16 óra  Kárpáti János Bartók és a távoli népek népzenéje
 2006.04.12. 16 óra  Sárosi Bálint A népzene Bartók Béla műveiben II.
 2006.02.15. 16 óra  Somfai László A  népzene Bartók Béla műveiben 

 2005.05.11. 15. 30

 Tóth Margit A koptok zenéje
 2005.04.13. 15 óra  Erdélyi Zsuzsanna Népzenekutatás a Lajtha-csoportban

 2005.02.16 15 óra

 Hoppál Mihály Sámánok Eurázsiában
 2005.01.19, 15 óra  Dobszay László Népének és népzene
 2004.10.27, 15 óra  Selmeczi Kovács Attila Nemzeti jelképeink a népművészetben

 2004.09.29, 15 óra

 Sárosi Bálint  Mivel járultak hozzá a cigányzenészek a magyar zenei hagyományhoz?

 2004.06.09, 15 óra

 Kárpáti János

Zenei orientalisztika. Hagyományos zene az ázsiai magaskultúrákban

 2004.05.12, 15 óra

 Tátrai Zsuzsanna

Magyar népszokások 2. Az emberélet fordulói

 2004.04.21, 15 óra

 Tátrai Zsuzsanna

Magyar népszokások 1. Jeles napok, ünnepi szokások

 2004.03.17, 15 óra

 Pesovár Ernő

A magyar néptánc történeti rétegei

 2003.11.25, 15 óra

 Fogarasi Klára

A fotográfia szerepe a néprajzi dokumentációban

 2003.05.27, 15 óra

 Paczolay Gyula

Közmondások kelettől nyugatig

 2003.03.13, 15 óra

 Andrásfalvy Bertalan 

A magyar nép magatartása táncban, éneklésben és népszokásokban

 2003.02.12, 16 óra                

 Kósa László                             

A népi kultúra táji tagolódása Magyarországon

 

Az előadásokról videó-felvételeket készítünk, melyek feldolgozás után, előre egyeztetett időpontban megtekinthetőek a Martin György Médiatárban.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.