Össze­hegedült Kárpá­tok

Vizeli Balázs és Mihó Attila koncertjével folytatódik Mesterek és tanítványok sorozatunk.

Az Összehegedült Kárpátok műsor 2016-ban látott napvilágot, 110 évvel azután, hogy Bartók Béla népzenekutatónk 1906-ban elkezdte rendszeres gyűjtőmunkáját a magyar nyelvterületen, abból a célból, hogy felkutassa az addig ismeretlen magyar paraszti népzenét. Azóta hatalmas mennyiségű anyag és tudás halmozódott fel a Kárpát-medence népeinek népzenéjéről, néptáncáról.
Ahogyan a koncert címe is jelzi, a műsor zenei anyaga nem ismerve a trianoni határokat, egymás mellett mutatja be a Kárpát-medence különböző nemzetiségeinek népzenei örökségét, így hangsúlyozva azt a bartóki törekvést, miszerint az itt élő nemzetek kulturális hagyományainak ismerete hozzájárulhat e népek testvériségének megerősítéséhez.

Halmos Béla ismeretterjesztő munkái fontos mérföldkövek a Táncházmozgalom számára. A "Muzsikusportrék" című sorozatnak köszönhetően betekintést nyújtanak azon zenészek életébe, akik példaként állnak elénk. Tudományos munkássága hatalmas segítséget jelent a magyar népzenei anyanyelv elsajátításában. Munkáiban számos kiemelkedő zenész egyéniség van a középpontban. Zerkula János, gyimesközéploki "énekmondó" hegedűs, Szántó Ferenc, magyarbecei pásztor hegedűs, furulyás, Maneszes Márton, aki Magyarszováton kántorként volt kiváló prímás, Kovács Tivadar méhkeréki, Ádám István széki, Fodor Sándor "Netti" kalotaszegi, illetve Orsós Kis János bogyiszlói hegedűs, tamburás. A közös bennük, hogy legyen újabb vagy régiesebb stílusú a hegedűjátékuk, egy egységes zenei gondolkodásmódról adnak tanúbizonyságot.

Vizeli Balázs első kézből tanulhatta meg ezt a muzsikát az idős zenészektől, akik közül sajnos sokan már nincsenek köztünk. A hagyomány átörökítése viszont nem szakad meg, hiszen tanítványával, Mihó Attilával idézi meg e régi világ zenéjét.

Az Összehegedült Kárpátok egy tisztelgés a mesterek, valamint azon emberek felé, akik nélkül a mai magyar népzenei mozgalom és élet nem jöhetett volna létre.

2018-ban Mihó Attila, a Magyar Állami Népi Együttes prímása nyerte a Halmos Béla vándordíjat. Az elismerést olyan aktív, táncházakat muzsikáló, 40 év alatti, hagyományos népi hangszeres zenét játszó muzsikus kaphatja, aki határokon is átívelő, elkötelezett munkásságot folytat. A vándordíj Márkus Barbarossa János Halmos Bélának készített mesterhegedűjének használata egy éven keresztül.

 


A Mesterek és tanítványok sorozat korábbi előadásai


 

Jegyár: 1500 Ft, 1900 Ft , 2400 Ft

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.