Henics Tamás fotókiállítása
Henics Tamás 1965-ben született Szentgotthárdon. Gyermekkora az őrségben telt, ami meghatározó lett későbbi életében. Középiskolai tanulmányait Kaposváron, egyetemi éveit Pécsett végezte. Kutatóorvosként éveket töltött az Egyesült Államokban, jelenleg Bécsben vezeti egy oltóanyagfeljelsztéssel foglalkozó biotechnológiai laboratórium kutatási tevékenységét. Számos, nemzetközi jelentőségű folyóiratban megjelent tudományos közlemény, könyvfejezet és szabadalom szerzője. Fő hivatása mellett szabadidejét fényképezésnek, zenélésnek szenteli. Az őrségi gyermekkor során megélt, akkor ott még az elzártság okán foltjaiban létező paraszti kultúra, annak értékei, szépségei elkísérték a későbbiekben is és talajt adtak néprajzi témájú fotográfiai tevékenységének. Képeit számos kiállításon mutatta be idehaza és külföldön, többek között Pécsett, Budapesten, Komáromban, Győrben, Zalaegerszegen, őriszentpéteren, Bécsben, Kolozsvárott, Óbecsén. A Táncházmozgalom megrögzött rajongója, a Folk Magazin rendszeres szerzője, az idén 21 éve megrendezésre kerülő, mára országos jelentőségűvé vált Ladikos Fesztivál megálmodója, szervezője. Három néprajzi, illetve a táncház mozgalomhoz köthető témájú könyv szerzője (Juhmérés Visában, 2005; Apák és Fiúk, 2010; Negreni-Feketetó, 2015). Munkásságát 2018-ban a Halmos Béla emlékéremmel, 2021-ben Táncház Emlékéremmel ismerték el. Felesége szintén kutatóorvos, két gyermek édesapja, egy unoka büszke nagyapja.
“A kutatás, a tudomány adomány, azokat találja meg, akik fürkésznek, megismerni és megismertetni szeretnének. Nem feltétlenül a siker, a mindenkori találás a lényeg, hanem maga a folyamat, a keresve alkotás folyamata. Jót meglátni és megtapasztalni jó, és ettől az ember mássá válik, valaminek a tudójává. A fényképezéssel is ugyanígy vagyok. Egy különös folyamat, tapasztalás és tapasztalat, majd tudás, amit meg lehet osztani, átörökíteni az átélt megismételhetetlent. Létrejön a tárgy-kamera-szív tengely, mely egy intim belső világgá válik, megszűnik az embert körülvevő. Szinte euforikus állapot. Egy belsőséges kapcsolat a fényképezendő és a fotográfus között, senki más által ugyanúgy át nem élhető. Ezért fontos, hogy az ember lehetőleg minél több időt tölthessen témájával, legyen az tárgy vagy ember. Megismerni a részletes vonásokat, lelkületet, lelket. Jó volna a hétköznapokat is így megélni…” (Henics Tamás)
