Több mint 20 éve, 1997–2001 között zajlott az Utolsó Óra nevet viselő program, mely elsősorban a magyar nyelvterületen még élő, hagyományos népzenét ismerő és játszó muzsikusok zenei emlékezetének, „repertoárjának” rögzítését tűzte ki célul.

A programba – viszonylag gyakran – a zenészekkel együtt úgynevezett „táncos adatközlők” is érkeztek Budapestre. Értelemszerűen az ő táncaik kíséreteként alkalmazott hangszeres zene mutatta meg e muzsika igazi funkcióját, vagyis a hagyományos falusi közegben betöltött tánckísérő szerepét.  Nem egy esetben maguk a táncolni tudó zenészek, énekesek is táncra perdültek, így a hangszeres és vokális felvételek mellett velük is készültek táncfelvételek.

A Hagyományok Háza kiadásában DVD-n megjelent összeállítás több mint 20 falu, zömmel az Erdélyben élő magyar, kisebb számban a román és cigány népesség adatközlőinek táncait tartalmazza. A lemezen és kísérőfüzetében magyarul és angolul is olvasható a megjelenített filmrészletekhez kapcsolódó, Varga Sándor néptánckutató, Galát Péter táncművész és Sztanó Hédi néprajzkutató által írt tanulmány.

Hiánypótló Péter Mónika-Mária és Péter-Jani Csilla gyűjteménye, hiszen a kalotaszegi vagdalásos minták összegyűjtése és feldolgozása mindeddig nem történt meg. A két szerző 234 saját gyűjtésű vagdalásos mintát mutat be fényképek és rajzok segítségével, gazdagítva ez által a kalotaszegi népi hímzésről való néprajzi ismereteket, és örömet okozva a kézimunka iránt érdeklődőknek.

A kiadvány igyekszik átfogó képet nyújtani a kalotaszegi varrottasnak erről a formájáról, több olyan mintát is közöl, amely már feledésbe merült. A vászonra vitt díszítmények csoportosítása, leírásuk szerkezetük és mintaelemeik szerint; a vagdalásos történetének, a díszítmények időbeni alakulásának bemutatása mind e nagy hagyománnyal bíró mintakincs továbbéltetését és továbbvitelét szorgalmazzák.

Tartalom

Előszó
Első rész
A KALOTASZEGI VAGDALÁSOS HÍMZÉS
JELLEMZŐK – TÖRTÉNELEM – GYŰJTÉS
A kalotaszegi vagdalásos hímzés a néprajzi szakirodalomban
    A vagdalásos hímzés
A vagdalásos minták színvilága
A gyűjtésről
A mintaanyag feldolgozásának szempontjai és csoportjai
Útmutatás a gyűjtemény használatához
Irodalom

Második rész
MINTAGYŰJTEMÉNY
A. Geometrikus minták
A.1. Ingujjak és lepedők szélmintái 44
A.2. Lepedőminták 90
A.3. Egyéb lakástextíliák geometrikus mintái 119
B. Nem geometrikus minták
B.1. Növényi motívumokból építkező minták 130
B.2. Állat- és emberalakos minták 144
B.3. Kónya Gyuláné tervei alapján született vagdalásos minták 154

Harmadik rész
MINTARAJZOK
A. Geometrikus minták
A.1. Ingujjak és lepedők szélmintái 173
A.2. Lepedőminták 197
A.3. Egyéb lakástextíliák geometrikus mintái 225
 

A kiadványt Kovács Ágnes népmesekutatói munkásságáról írt bevezető tanulmány, valamint lánya, Lengyel Judit által a műveiből készített válogatott bibliográfia teszi teljessé.
A CD-melléklet bukovinai székely és palóc népmesék Kovács Ágnes által szerkesztett hanganyagát tartalmazza.
A további, tudományos igényű kutatómunkát a szerkesztők által összeállított, a kötet anyagához kapcsolódó, a kiadó honlapján elérhető függelékkel is segítjük.

Letölthető függelék (összeállította: Benedek Katalin és Raffai Judit)
 

A kiadványban található képek témájuk által mind a mai Románia területéhez kötődnek.
A szerző az összegyűjtött illusztrációkat (metszetek, kőnyomatok, fényképek) tematikailag tizenkét fejezetbe csoportosította: tájak; települések; templomok; kúriák, kastélyok, várak; fürdők; személyiségek és emlékhelyek; ipar; parasztházak, gazdaságok; foglalkozások, életvitel; életképek; szokások; népek viseletükben. A gyűjteményből mintegy 400 kép kerül nyomtatva az olvasó elé, ízelítőt nyújtva mindenik fejezetből. A teljes képmennyiség az albumhoz tartozó internetes felületen tekinthető meg és tanulmányozható.
A kiadvány révén tág perspektíva bontakozik ki a 19. század második felének, illetve a 20. század első évtizedeinek a valóságáról, életéről, mindennapjairól, épített és természeti környezetéről. Az összegyűjtött képek nemcsak látványukban lenyűgözőek, hanem információs értékük is számottevő, hiszen általuk 100-150 esztendő művelődéstörténeti, történelmi keresztmetszete tárul elénk.
A szerző azzal a reménnyel bocsájtja útjára a gyűjteményt, „hogy minden, a környezete iránt érdeklődő ember talál magának benne csodálnivalót vagy hasznos vizuális információt, amely esetleg további keresgélésre, kutatásra ösztönzi, valamint hogy minden olvasat, minden egyes személyes megközelítés egy-egy új szellemi kalandot vagy élményt jelent majd mindazok számára, akik a kötetet kézbe veszik, és annak alapján kedvet kapnak a weboldalon található vizuális tartalom tanulmányozására is.”
 

A Hagyományok Háza Táncház – Népzene lemezsorozata évek óta számos fiatal tehetségnek ad bemutatkozási lehetőséget. Az évente megjelenő kiadványon csak stílushű, autentikus előadásban megszólaló vokális és hangszeres népzene hallható, hanganyaga a szakmai zsűri által kiválasztott pályázatokból áll össze, de ez évben rajtuk kívül egy összeállítás erejéig a Fonó Zenekar is szerepel rajta. Az idei albumon Felső-Tisza vidéki, Aranyos-vidéki, magyarózdi, mezőföldi és vajolai hangszeres zenét; szatmári, magyarszováti, imregi, rimóci és gerléni énekeket; dél-alföldi, somogyi és bukovinai citerás dallamokat; nógrádmegyeri dudanótát, valamint dávodi tamburamuzsikát is hallhatunk. 

A lemez közreműködői: 

• Fonó zenekar 
• Barna Anikó 
• Buglyó Petra Éva 
• Arató zenekar
• Manninger Katica 
• Ritka zenekar
• Harangi Annamária 
• Bojtorvány
• Székely Veronika, Soós László, Enyedi Tamás és Horváth Dávid 
• Légrády Eszter
• Milus Emma, Milus Fruzsina és Milus Lilla 
• Pendergő zenekar
• Debreczeni-Kis Helga
• Vaskó Dorottya Anna 
• Dobroda zenekar

A dallamok többségét Seres András gyűjtötte 1972 és 1988 között, az akkori Románia igen nehéz gyűjtési körülményei ellenére. A daloskönyv borítótervét és gazdag illusztrációs anyagát Szervátiusz Tibor készítette. A kötet dallamait Szabó Csaba kottázta le nagy aprólékossággal, a kottákhoz gazdag jegyzetanyagot, zenei és szövegmutatókat, részletes tájszójegyzéket mellékelt. A munka méltán vívta ki a szakma elismerését úgy Magyarországon, mint Romániában.

A kötetet a Héttorony Kiadó adta ki 1991-ben az akkori Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium támogatásával kis példányszámban, Romániában nem is forgalmazták. Ezért igen fontos a kötet újbóli megjelenése: a Hagyományok Háza a hasonmás kiadást a mai igényeknek megfelelően hangzó DVD-ROM-melléklettel egészítette ki. A moldvai magyarság dalai iránt érdeklődő szakmai közönség együtt tanulmányozhatja a hangzó anyagot a lejegyzésekkel, ugyanakkor a kiadvány a népzenei revival mozgalmak számára is fontos dallamanyagot kínál. Pávai István bevezető tanulmányában a szerzők munkásságáról és a „Csángómagyar daloskönyv” keletkezésének történetéről kap tájékoztatást az olvasó.

Néhány éve önálló szakmaként jegyzik a Gyékény, szalma, csuhé tárgykészítő mesterséget. Oktatása számos helyen elindult, de hiányzott a hagyományokat, technikákat, táji specifikumokat összefoglalóan, hitelesen bemutató tankönyv. Néprajzi kiadványainkban is mostohán szerepel a téma, talán azért, mert a hétköznapok tárgyai készültek ezekből az anyagokból: jó kezű emberek saját szükségleteikre, parasztspecialisták pedig kisebb-nagyobb piacra készítették tárgyaikat. Elterjedésüket, városi használatukat a XIX. század végén, a XX. század elején kibontakozó háziipar alapozta meg. A háziiparos, ha önállóan készít tárgyakat, megvalósíthatja elképzeléseit, és az alkotás öröme érződik munkáján. Ha azonban értékesíteni szeretné termékeit, alkalmazkodnia kell a megadott mintákhoz, méretekhez, és a sorozatszerű gyártás a munkát is bizonyos fokig egyhangúvá, öröm nélkülivé teszi. E kettősség jellemzi a hazai kortárs alkotók munkáit is, s talán épp emiatt látunk napjainkban sok vadhajtást e területen, vásárokon, zsűriken, pályázatokon. Pedig köztünk élnek még azok a mesterek, akiktől megtanulhatjuk a mesterségeket: miképpen lehet olyan tárgyakat készíteni ezekből az anyagokból, melyek időt állóak, mívesek, napjainkban is használhatók. A CD-ROM készítői nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy e mesterek munkáit fényképeken, videofilmen talán az utolsó órában rögzítsék, és átadják az utókornak.

A kiadvány gerincét múzeumi fotó- és tárgygyűjtemények, eddig meg nem jelent néprajzi gyűjtések és ma is dolgozó mesterek munkáinak feldolgozása alapján a szakajtókötő, szatyorkötő, gyékényszövő, székbekötő, szalmakalapkötő mesterségek hagyományainak bemutatása adja. Fotóval, rajzzal, filmmel illusztrálva minden fejezetben megtalálható mind az alapanyagok ismertetése, mind a megmunkálás és a tárgykészítés folyamata. Megismerhetjük azokat a kiváló alkotókat, akik olyan tárgyakat hoznak létre, melyek a hagyományos technikák felhasználásával napjainkban is használhatók.

Az egyes fejezetekhez irodalomjegyzék kapcsolódik, amely a terület általános és alapanyagok szerint válogatott szakirodalmi áttekintését adja.

Közreműködők: Richter Éva, Nagy Mari, Vidák István, Horváth Gabriella, Tüskés Tünde, Bárány Mara, Csuka Zsuzsa

Tartalom:

Fonástechnikáink előzményei (CD I.)
Szakajtókötők, gyékényszövők, szatyorkötők, székbekötők (CD I.)
Szalma a mesterek kezében (CD I.)
Csuhés mesterségek (CD II.)

Sebő Ferenc hosszú ideig állt munkakapcsolatban két lőrincrévi adatközlőjével: az énekes-táncos Karsai Zsigmonddal és a hegedűs Székely Zsigmonddal. Mindkettejük dallamait feldolgozta és kiegészítette a korábbi évtizedek gyűjtéseivel, így létrejött a térség népzenei monográfiája. A kiadvány java részét a két adatközlő dallamait tartalmazó kották adják, amelyeket a szerző tánctípusok szerint csoportosított, és gazdag jegyzetanyaggal látott el. A mellékelt hangfelvételek tanulmányozása lehetővé teszi a mai énekesek és hegedűsök számára, hogy maguk is autentikusan tudják megszólaltatni a dallamokat.

A könyv címlapján látható Pontozó című festményen magát örökítette meg táncosként a közelmúltban elhunyt sokoldalú művész, Karsai Zsigmond.

ISMN M-900525765

Mohácsy Albert  nagybőgősök számára dolgozta fel ugyanannak a hat tájegységnek a zenei anyagát, amelynek a feldolgozása már megjelent sorozatunkban hegedűsök és brácsások számára.  A szerző célja olyan tanítási-tanulási segédanyag létrehozása volt, amely kiindulás lehet a népzenét tanulni kezdők részére, nem pótolhatja azonban minél több – és többféle – eredeti felvétel alapos ismeretét. A hangszeres népzeneoktatás legkülönfélébb „terepein” (zeneiskola, tanfolyamok, hazai és külföldi táborok) szerzett tapasztalatai alapján  hangsúlyozza a személyre szabott foglalkozások mellett a közös muzsikálás fontosságát, hiszen  az így szerzett élmények adják a legélénkebb ösztönzést a növendékeknek. A bőgősök számára készített változatban mindegyik tájegység esetében a dialektus tánc- és zenei életének rövid bemutatása, az alkalmazható tánczenei kíséretmódok ismertetése, majd a hegedű alapdallammal együtt közzétett bőgőszólam található (basszuskulcsban és betűkottával egyaránt).

A dallamgyűjtemény anyaga a következő tájegységekről való: Dél-Dunántúl (Sárköz, Somogy), Mezőség (Szék), Kalotaszeg, Szatmár, Mezőség (Magyarpalatka), Kis-Szamos völgye (Bonchida).

A kiadvány a vajdaszentiványi brácsások technikáját Horváth Mihály játékstílusa alapján ismerteti, a bőgősökét pedig három zenész: Bóné Sándor, Demeter György és Demeter Mihály játéka alapján. A kötet nagy részét a hagyományos táncok (verbunk, sebes forduló, lassú, korcsos, cigánycsárdás, butuka) dallamainak bemutatása teszi ki.

Második, javított kiadás

Ez az első olyan magyar nyelvű munka, amely teljességre törekszik a néptánc didaktikai kérdései tekintetében, elméleti-fogalmi igényességgel, gyakorlati tapasztalatokkal. Antal László könyve a néptánckutatás és a néptáncoktatás eddigi tapasztalatait, az általános pedagógia eredményeit ötvözi. Elsősorban néptáncpedagógusok, művészeti iskolákban tanítók és táncegyütteseket vezetők forgathatják haszonnal ezt a könyvet.

Valaha az újszülött gyermek első játéka volt, hogy anyja az ölébe vette, ringatta, megérintgette, testrészeit megnevezte egy rövid mondóka segítségével: ezek a játékok mintegy a folytatását jelentik az anyaméhbeli élményeknek. Újra és újra felidézik a gyermekben azt a jó, biztonságos állapotot, közben segítik az átmenetet, gyengéden átvezetnek a kinti világba.

Gyorsan változó világunk magával hozza a játékkultúra átalakulását is, az ölbeli játékokat ma mind kevesebb szülő, nagyszülő ismeri és játssza gyermekével, unokájával.  Régen az ölbeli játékokat mindenki fejből tudta, a sokgyermekes, többgenerációs nagycsaládokban volt mód a megtanulásukra. E játékok rövidségük és látszólagos egyszerűségük ellenére rendkívül összetettek: szövegükben a költészet, dallamukban a zeneiség legelemibb formái találhatók meg, amelyeket egyszerűbb gesztusok vagy bonyolultabb mozgások kísérnek. Egyszerre szórakoztatják, szoktatják, nevelik, oktatják vele a gyermeket, miközben az ölbe vétel, a testközelség érzelmi töltetet ad.

Az ölbeli játék sok mai, fiatal szülőhöz csak úgy tud eljutni, ha tudatosan megtanulja, s ha megérti, milyen fontosak ezek a játékok a gyermek életének legkorábbi szakaszában.