Vá­sár­he­lyi Lász­ló em­lék­könyv

Matyasovszki József
$2 000,00
    Kiadás éve
    2006
    ISBN Szám
    9632862465
    Nyelv
    magyar
    Szerkesztő
    Format
    Könyv B5
    Terjedelem
    220 oldal
    Egy izzó szenvedélyű táncos életéről

    Vásárhelyi László egész életében a néptánc elkötelezettjeként szolgálta a hagyományból sarjadó nemzeti kultúra ügyét. A korszerű művészi élmény hordozójaként, művészi törekvések forrásaként ismerte meg a néptáncot a mestereként tisztelt Molnár István együtteseiben. Először amatőr, majd hivatásos táncosként élte át, és magával ragadó előadóként jelenítette meg a táncba szőtt költészet lírai és drámai erejű élményvilágát. Az általa alapított és vezetett amatőr együttesekben a művészi élmény iránti fogékonyságra nevelő, közösséget teremtő feladatra is vállalkozott, és részt vett a tánchagyomány feltárásában, valamint a falusi együttesek patronálásában. Sokrétű ismereteit, széles körű tapasztalatait hasznosítva élete második periódusában meghatározó szerepe volt az amatőr néptáncmozgalom szervezésében és irányításában. Nagy hatású ismeretterjesztő tevékenységet végzett a televízió által közvetített Ki mit tud? vetélkedők zsűrijében.

    Életének mozzanatait, hitvallását, gondolkodásának sokszínű világát, szenvedélyes művészi tevékenységét idézik meg ebben a könyvben művésztársai, barátai, családtagjai.

    Meg­hir­det­tük ősszel in­du­ló kép­zé­se­in­ket

    A magyar népi kultúra megőrzését és továbbadását szolgáló új képzéseket hirdetett a Hagyományok Háza, amelyek már elérhetők az intézmény weboldalán. A 2026 őszén induló programok a népzene, a néptánc, a mesemondás és a népi kézművesség területén kínálnak képzési lehetőséget különböző szinteken: akkreditált továbbképzéseket pedagógusok és közművelődési szakemberek számára és további kurzusokat minden érdeklődő részére. A képzések gyakorlatorientált szemléletben valósulnak meg tapasztalt oktatók, népzenészek, folkloristák, táncművészek, mesemondó és kézműves mesterek közreműködésével. A kurzusokra a meghirdetett létszámkeret betöltéséig, de legkésőbb az egyes képzésekhez tartozó nyári határidőkig lehet jelentkezni.

    A „Kis fe­ke­te” Bu­ka­rest­ben

    A Bukaresti Dizájnfesztivál programjaként nyílt meg június 5-én a „Kis fekete” című kiállítás a bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem MINCU Galériájában.

    Nép­ze­ne- és nép­tánc­tá­bo­rok 2026-ban

    2026 nyarán ismét számos népzenei és néptáncos tábor várja az érdeklődőket a Kárpát-medencében és a diaszpórában. A kínálatban gyermek-, ifjúsági, felnőtt- és családos táborok is szerepelnek.

    Érdekli a többi műsor?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!