Az utolsó dudás

A XX. századi pásztorok fiai, ha folytatták is az ősi mesterséget, a régi hangszereket már nem vették át apáiktól. Az utolsó dudás, a kivétel, aki mégiscsak átvette a zenei hagyományt, pásztorcsaládba született, egész életében pásztorkodott, a furulya- és a dudazenét apjától és a pásztortársaitól tanulta el. Róla, Pál Istvánról szól ez a könyv. A csodával határos szerencsével bukkantak rá a gyűjtők 1992-ben, amikor már ő maga is lemondott arról, hogy dalait valaki még örömmel hallgassa, netán megtanulja. Juhász István kötetéből a nem zenész olvasó is képet kap Pál István életéről, szemléletéről és arról a világról, amelyik ezen a zenei nyelven fogalmazta meg magát. Részletesen megismerhetjük a pásztorok életét, zenei hagyományaikat, a dallamok rendjét, a változatokat, a hangszerjáték és a hangszerkészítés fortélyait.A szerző a hangzómellékletben a legszebb, legrégibb dallamokat válogatta össze, de helyet kapott néhány olyan dallam is, amely talán nem a legrégiesebb, de nem kevésbé meghatározó része Pál István zenei világának. A megszólaló dallamok többsége énekelve és hangszeresen – furulyán és amikor csak lehet, dudán is – megszólal. Az elhangzó dallamok részletező lejegyzései a könyv végén találhatók.

Kottagrafika: Gelencsér Ágnes

A fotókat készítették Móser Zoltán, Sáringer Katalin