Több mint 40 éve annak, hogy a Liszt Ferenc téri könyvklubban létrejött az első táncház, s az egykori szűk szakmai kezdeményezés ma tízezreket vonz világszerte. Bár többen többször temették, múltidézőnek, korszerűtlennek bélyegezték, ma is eleven valóság, mi több, exportképes magyar termék. Nemrég pedig mint a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.

Az évforduló kapcsán végre megszületett a magyar népzene és világzene történetét feldolgozó, átfogó első olyan könyv, amely egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos sztori. Szerzője arra vállalkozik, hogy e közel 300 oldalas, fotóval gazdagon illusztrált, élményszerű visszaemlékezésekkel tarkított kötetben a társadalmi-kulturális-zenei gyökerek és háttér bemutatásával, az irányzatok ismertetésével, a kiemelkedő jelentőségű előadók pályafutásának és műveinek értékelésével elősegítse a magyar nép- és világzene szerepének, helyének, értékeinek megismerését. Vikár Bélától Bartókig, a Patria lemezektől a Fonóig, a Halmos–Sebő-duótól a Csík zenekarig, a Muzsikástól a Ghymesig, a szászcsávásiaktól Lajkó Félixig.

Halála 45. évfordulója alkalmából a Hagyományok Háza és a Néprajzi Múzeum közös kivitelezésében valósult meg a zenekutató Lajthát bemutató kiállítás.
Lajtha László kutatói tevékenysége, a „folklorista mesterség” elsajátításától a néptánc és népi játékok iránti érdeklődésen keresztül eljutott a hangszeres zenekarok repertoárjának partitúrában való rögzítéséig, az interetnikus hatások vizsgálatáig, a népzene társadalmi szerepének tanulmányozásáig. Nem véletlen, hogy maga is próbálta többféleképpen meghatározni az általa művelt tudományt: zeneszociológia, népzene-biológia, antropomuzikológia. De nemcsak a kutatási módszerek sokfélesége jellemző rá, a bejárt terület nagysága is impozáns. A Székelyföldtől, Észak-Erdélyen át, a Felvidéken és az Alföldön keresztül a Dunántúlig gyűjtőként mindenhol megfordult. Földrajzi és műfaji „fehér foltok” feltárója, a mezőségi magyar népzene felfedezője, a vallásos népénekek feltérképezője. A kiállítás Lajtha kutatói munkásságának ezt a sokarcúságát próbálta megragadni, kiegészítve azzal a szemléletmóddal, amely a népzenének a műzenére tett hatásával kapcsolatos, s amely a zeneszerző Lajtha életművére is rányomta a bélyegét.
Jelen kiadvány a Lajtha-kiállítás anyagának szerkesztett, bővített változata.

Kötetünk azoknak kíván segítséget nyújtani, akik a a népviseleteknél használatos öltözetdarabok elkészítésére vállalkoznak. Az utóbbi évtizedekben egyre többen kapnak kedvet, hogy hagyományőrző csoportok számára egy-egy tájegység hagyományos viseletét felújítsák, de sokan varrnak saját maguk számára is olyan ruhadarabokat, amelyek magukon viselik a népi szabásformát és díszítésmódot.

A paraszti öltözet ma is elkészíthető elemeit mutatja be a szerző, természetesen a teljesség igénye nélkül. Az általános érvényű leírások mellett a legjellegzetesebb néprajzi tájak viseletének elkészítéséhez, megvarrásához ad gyakorlati útmutatót, és kiegészíti a ruhadarabokon alkalmazható hímzésminta-gyűjteménnyel.A szabásrajzok ahhoz is támpontot adnak, hogyan lehet a régi viseletdarabokat a mához „idomítani”, majd a régi hímzésből vett motívumokkal díszíteni.

Oktatási segédanyag a Népi játék és kismesterségek oktatója tanfolyam hallgatói számára

A könyv azzal a szándékkal született, hogy segédanyagot nyújtson a magyar szövőkultúra eddig kevéssé publikált területe iránt érdeklődők számára. A kiadvány hiánypótló, hisz a festékes szőnyegek témakörében kevés a hozzáférhető szakirodalom, a múzeumi gyűjteményekben pedig nehézkes az eredeti anyagok tanulmányozása.

A kötet bevezető fejezetében a szövő szakoktatás szépségein, nehézségein keresztül vall a szerző arról, hogyan lehet átmenteni az apáról fiúra szálló mesterségátadás élményét, technikáját a mába, mikorra ez az ismeretátadás a köz- és szakoktatás feladatává vált. Az oktatás módszerei mellett a kötet ismerteti a bukovinai székelyek rövid történetét is. A bukovinai székely festékesekről szóló fejezet végigvezeti az olvasót a szövőeszközök ismertetésétől kezdve az elkészült szőnyegek használatáig. Megismerhető a bukovinai osztováta és részei, a fonal-előkészítés és a -felhúzás módja, majd a festékes szőnyegek tervezésének jellemzői, a mintakincs sajátosságai, a régi és az új stílus különbözőségei. A minták leírása mellett minden esetben megjelenik a fényképes illusztráció (pl: nagyvirágos, kígyós, vízfolyásos, rózsás stb.). A kiadvány a szerző által gyűjtött archív és mai darabokról készített színes fotókat tartalmaz, összesen 83 darabot.

Ötödik, javított kiadás

Énekiskolánk második kötetének összeállításakor a magyar népdalkincs részletesebb, árnyaltabb bemutatására, a dalok választékának bővítésére törekedtünk. Az énektechnikában, stílusismeretben, repertoárban magasabb fokon álló növendékek bőven válogathatnak tanulásra érdemes dalokat kiadványunkból. A táncházba járó fiatalok ismert dalaik eredeti forrásait fedezhetik fel a dalok között. A főiskolákon népzene tantárgyat tanulók Kodály A magyar népzene című könyvéhez találnak utalásokat és kiegészítéseket.

A dallamokat a népzenei dialektusok sorrendjében adjuk közre, mivel ez a csoportosítás szolgálja legjobban az egyes tájak hangzásvilágának megismertetését. A stílusra, eredetre, funkcióra, előadásmódra vonatkozó megjegyzések a könyvben, az egyes kották után olvashatók. Újabb egységben találhatók meg az esztendő ünnepi dalai. A dalok egy-két versszakáról adunk közepesen részletes kottákat, amelyek már elégségesek a dallam lényegének elméleti megragadásához. A tanulás azonban hallás után, a lemezek hallgatásával történjék! A szövegek lejegyzése többet fejez ki a tájnyelv sajátságaiból, mint előző kötetünk, de kevesebbet, mint a valóságban hallható. Tanuláskor ki-ki maga döntse el, hogy ezekből mennyit vesz figyelembe!

Második, javított kiadás

A Magyar népi énekiskola negyedik kötetének azt a feladatot szánjuk, hogy kiegészítésül szolgáljon az eddigi kötetek használatához. Természetesen tartalmát tekintve önállóan is használható, hiszen tematikai felépítése pontosan követi az előző kötetek felépítését. A négy könyv hangzóanyagán – öt dialektus több mint 500 dallamán – keresztül megismerkedhet az olvasó a magyar énekes népzene legfontosabb stílusaival, műfajaival, földrajzi jellegzetességeivel, előadásmódjaival. Jelen kötetünk elméleti része bemutatja a népdalok közösségi vonásait a hagyományos paraszti életmódtól a korunkban létrejövő alkotócsoportokig.

Ebben a kötetben szeretnénk segítséget nyújtani népdalcsokrok tanításához, hogy minden tanárnak lehetősége nyíljon szép, stílusos, homogén, tartalmilag is összetartozó csokrokból válogatni, vagy azok mintájára újakat létrehozni.

1896-ban készítette az első magyar népzenei hangfelvételt, de övé az első szlovák, román, szlovén népzenei hangfelvétel készítésének érdeme is, s ezen kívül még erdélyi örmény egyházi éneklést, a székely szombatosok énekeit, valamint hagyományos városi török zenét is rögzített fonográfjával. Gyűjtései során mintegy hétezer dalt jegyzett föl füzeteiben gyorsírással. Nem kevésbé jelentős ténykedése az 1889-ben megalakult Magyar Néprajzi Társaság főtitkáraként. Finnországi gyűjtőútján a finn népköltészet közvetlen forrásból való megismerésén túl tárgygyűjtést is végzett, amellyel jelentősen gazdagította a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményeit. Műfordítói tevékenységének két kiemelkedő csúcspontja a finn Kalevala eredeti nyelvből készült első teljes magyar nyelvű fordítása és Rusztaveli Tarieljének régies grúz nyelvből magyarra való áttétele.
A Hagyományok Háza és a Néprajzi Múzeum közös fotó- és dokumentumkiállítással emlékezett 2009-ben a magyar néprajz és népdalgyűjtés akkor 150 éve született úttörőjére. A kiállítás Vikár néprajzi-folklorisztikai tevékenységét mutatta be saját és kortársai publikációiból, emlékirataiból, levelezéséből, a korabeli sajtóból vett idézeteken keresztül, mindezeket gazdag kapcsolódó fényképanyaggal és Vikár népdalfelvételeinek kottás lejegyzéseivel illusztrálva.
Jelen kiadvány a kiállítás anyagának szerkesztett, bővített változata.

Ebben a kötetben XVIII–XIX. századi és XX. század eleji cigány glosszáriumok, valamint a XIX. században és a XX. század elején elszórtan publikált cigány folklór szövegek olvashatók – együtt. Együttközlésüket indokolja , hogy az eddigi témabeli cikkek, tanulmányok mind kiemelték a népköltészeti műfajok nyelvmegőrző funkcióját, vagyis: sok szót az időben csak a népköltés alkotásai őriznek meg. A néphagyomány szövegeinek konzerváló képessége rendkívül lényeges, mert támpontot nyújt egy-egy szó korábbi jelentésének/jelentéseinek megállapításához. A cigány nyelvekre vonatkozóan ez különösen igaz, hiszen akik anyanyelvükként beszélik valamelyiket, jól tudják, hogy a szavak legnagyobb része több jelentésű.

Bari Károly: „A kirekesztéseknek, az előítéleteknek és a diszkriminációknak a felsorolását azért is tartottam szükségesnek, hogy láthatóvá váljon az a társadalmi környezet, amelyben a cigányság ezt a magas színvonalú szóbeli tradíciót létrehozta. Az elhatározásom az volt, hogy ennek méltó bemutatása legyen válogatásom, és, hogy szolgáljon a cigányoknak saját folklórjuk megismertetésével, ismét tulajdonba adásával. Mert csak saját értékeik »birtokbavétele« segítheti őket az új értékek befogadásában.”

Első kötet

BARI Károly: Szerkesztői bevezető
Irodalom
Rövidítések
Kiejtés
Szótárak

VISTAI FARKAS Mihály: Cigány–magyar szótár (1797 vagy 1798)
SZMODISS János: Szótár magyarból czigán (1826 vagy 1827)
SZMODISS János: Szótár czigánból magyar (1826 vagy 1827)
HORVÁTH Rudolf: Magyar czigány szótár (1910-es évek)
SZTANYKOWSZKY Tibor: Magyar–cigány szótár (1920-as vagy 1930-as évek)
CSENKI Sándor: Kis cigány–magyar szótár (1934–1935)

Második kötet

Népdalok
Népballadák

Harmadik kötet

Eredetmondák
Népmesék
Vegyes anyag
Függelék
Bari Károly életrajza

A tekerőlant történetéről nem sok feljegyzés maradt, népi hagyománya sem teljesen ismert. Máig sem tisztázott, hogyan és mikor jutott Magyarországra, milyen változásokon ment keresztül. Népi használatáról – mások mellett – Bartók Béla és Lajtha László is szólt, Tömörkény István, Csanádi Imre és Csoóri Sándor pedig a szépirodalomban is megörökítette.

Az 1970-es évek elején Magyarországon is, Európában is feltűnő figyelem fordult a népi hangszerek, s közöttük a tekerőlant felé. Az 1970-es évek elején a táncházak kedvelt hangszere lett, s azóta bővül játékosainak köre. A szerző akkor kezdett ezzel a hangszerrel foglalkozni, és gyűjtőként beberangolta az Alföldet. A kötet hosszú, kiterjedt vizsgálódás eredményeit tartalmazza tanulmányfüzér formájában. Előbb tájegységenként taglalja a hangszer történetének és néprajzának, zeneiségének kérdéseit, majd Kárpát-medencei, illetve kelet-európai emlékeit és megnyilvánulásait veszi sorba. Térképek, fotók, kották és a mellékelt CD-n archív és mai hangfelvételek teszik szemléletesebbé. Irodalomjegyzék, hanglemezjegyzék, német nyelvű összefoglaló zárja a kötetet.

A „Gyimesi népzene I.” kötetben a gyimesi hegedülés játéktechnikai problémáiról – az ujjrendről, fekvésekről és a vonózásokról – esett szó. Ebben a kötetben a gyimesi zenekart mutatjuk be. A gyimesi zenekar két tagból áll; egy hegedűs – régiesebb, helybeli nevén „mozsikás” – és egy gardonos – „ütőgardonyos” – játszik együtt. A gardonos csaknem mindig nő, általában a prímás felesége. A kötetben 58 dallam kottája található.

A néphagyomány közvetítésének módszerei az óvodában című kiadványunk folytatásaként most az iskolás korosztállyal foglalkozó pedagógusok számára állítottunk össze tanulmánykötetet gyakorló pedagógusok tapasztalataiból, kipróbált módszereiből. A feldolgozott témák és a bemutatott módszerek gazdagsága jellemzi ezt a kötetet. Azt reméljük, hogy kistelepülésen és nagyvárosban, saját, gazdag helyi hagyományokkal rendelkező és abban szűkölködő vidéken élők egyaránt találnak fogódzót munkájukhoz az itt leírtakban. Példát adunk tanórai és órán kívüli tevékenységekre, találhatnak leírást a népi játékok alkalmazásáról a napköziben, néprajzi ismeretek énekórai átadásáról vagy középiskolai kézműveskedés lehetőségeiről, a rendhagyó énekes-zenés órák eredményességéről.

Szövegkönyvvel ellátott népmesék DVD-n – a népmese iránt érdeklődő felnőtteknek!

Czérna Miklós a bácskai Oromhegyesen (Szerbia) élő idős gazdálkodó. Ízes tájszólásban elmondott történetei, meséi a magyar folklór hagyományos elbeszélő és mesemondó stílusát mutatják be, a régmúlt hiedelmeit, szokásait idézik föl. A „klasszikus” mesei műfajok (állatmese, legendamese, Mátyás-mese) mellett közreadunk boszorkánytörténeteket, rövid, csattanós anekdotákat, „életképeket”, katonatörténetet és néhányat Miklós bácsi pajzán tréfái, erotikus meséi közül. Mesélőnk a Népművészet Mestere, akitől Raffai Judit, Puskás Katalin és Dala Sára gyűjtötte a történeteket.