„Forgószél és Garabonciás”

A  versenyre szeretettel várjuk azoknak az iskolásoknak a jelentkezését, akik izgalmas, szórakoztató feladatok megoldásán keresztül szívesen elmélyítenék hon- és népismeretbéli tudásukat, illetve szívesen megismerkednének a magyar népi kultúra gazdag, sokszínű világával.

levelezőverseny, gyerkek, feladatlapok

 

Már lehet jelentkezni  a 2020/21. évi versenyre.
Bővebben

 

A vetélkedő egyes témaköreit a versenyzők önálló gyűjtő-, kutatómunka révén dolgozzák fel két korosztályi csoportban.

Forgószél — 5-6. osztályosoknak:

A vetélkedő 3 részes. Első és második része levelező, ez összesen négy feladatlapot jelent. A harmadik része, a döntő az egyetlen, ahol a versenyzők személyesen is megjelennek. (A határontúli versenyzőknek a személyes megmérettetésen nem kell részt venniük, az ő esetükben a 4 feladatlap pontszámai döntik majd el a táborba jutást.) A feladatlapokat interneten, e-mailben küldjük, illetve a honlapról is letölthetők lesznek, a kijavított feladatlapot postán juttatjuk vissza az iskolákba, illetve az egyéni versenyzőknek, az elért pontszámokkal együtt, melyek az e-mailben küldött újabb feladatok mellett, illetve a honlapon is megtekinthetők lesznek. A döntőbe a 30 legjobb eredményt elért versenyző juthat be, akik közül a legjobban nyári jutalomtáborozásban vehetnek részt.

Garabonciás — 7-12. osztályosoknak:

Az esztendő során 3 olyan feladatlapot kapnak a jelentkezők, amely egyéni gyűjtő-kutatómunkát igényel. A feladatlapokat pontozással értékeljük, 2 korosztályi csoportban (7-9. osztályosok, 10-12. osztályosok). A legjobbak a vetélkedő végén könyvjutalomban és nyári jutalomtáborozásban részesülnek, kutatásaikról rövid előadásban számolhatnak be a Forgószél döntő keretei között.

 

Részvételi díj: 500 Ft/fő

A hon- és népismereti levelező versenyen való részvétel a határon túli gyerekeknek ingyenes!

A részvételi díjat kérjük iskolánként, egy összegben a Hagyományok Háza számlaszámára (10032000-01739716-00000000) átutalással befizetni. Egyéni jelentkezők esetén egyéni befizetéssel kérjük a részvételi díjat utalni.

A megjegyzésbe kérjük feltüntetni: Forgószél levelező verseny, valamint azt, hogy milyen névre és címre kérik a számlát.

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!