Azt, aki eddig úgy hitte, a népművészetet semmilyen formában nem lehet igazán kortárssá és egyetemessé formálni, a Szarvasének végképp meggyőzi az ellenkezőjéről. A néphagyomány nemcsak modern, hanem egyenesen újszerű is lehet.
Hangulatok, érzések, benyomások csak lazán kapcsolódnak egymáshoz a jelenetekben: a táncjáték a szarvas mitológiai, néphagyománybeli és asszociatív jelentéseit fűzi fel néhány perces színekre egymás után. A szarvas lehulló, majd újranövő agancsa az örök újjászületést jelképezi, megjelenik az élet minden fordulóján. A magyar és sok vele rokon nép hagyománya különösen gazdag szarvas szimbólumokban. Ha a csodaszarvas mondára vagy a már említett regölésre gondolunk vagy akár a szarvassá vált fiúkig terjesztjük a kört, akkor adja magát a sokat idézett bartóki gondolat a tiszta forrással. Ezzel a képpel indul a Szarvasének.
Nem népzene, hanem bartóki értelemben vett népzenei ihletésű kompozíció szól. Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, aki zeneszerzőként jegyzi a művet, sok szempontból hasonló képzettséggel és tapasztalattal büszkélkedik, mint Bartók: miközben klasszikus zeneszerzést tanult, népzenei műveltsége, saját gyűjtői tapasztalata és néprajzi tudása hatalmas. Így amikor kortárs zenét ír és a népzenéhez fordul forrásért, igazi magyar zene születik: duda, gardon, tárogató, tekerő, doromb – mind tökéletesen illeszkedik a zenekarba. Sokszor talán nem is hisszük el, hogy a dallam komponált, nem pedig egy ismeretlen gyűjtésből származik.
Az élet lezárását bemutató utolsó nagy kórusrészben a férfikar a Dies Irae-t, a női kar református zsoltárénekeket énekel, a szóló pedig az Istenem, istenem, hol leszen halálom… kezdetű népdalt hozza: tökéletes harmóniában olvadnak össze. Kelemen Lászlónak több színpadi zenét és több kórusművet kellene írnia. Nagy élmény hallgatni. A három énekes szólista (Herczku Ágnes, Tintér Gabriella és Hetényi Milán) közül Tintér Gabriella az igazi meglepetés: nemcsak a népdalokat, vagy a népdalszerű szólamokat énekli hitelesen, de tekerőn és gardonon is kiváló játékos, ráadásul még a regölés sámáni világát is kiválóan hozza.
A tánc Orca Calin, Fitos Dezső, Furik Rita, Juhász Zsolt, Kocsis Enikő, Mihályi Gábor koreográfiáira épül, Mihályi rendezésében. Ízig-vérig kortársat látunk, még ha népi alapokon nyugszik is, ami nagy tudást és hatalmas erőt kíván. A jelmezek szépek, nem csak hidat alkotnak a népviselet és a modern kor között. A Szarvasének tehát egyfajta összegzés, a múlt, jelen és jövő közötti kapocs. Példát mutatott vele a Magyar Állami Népi Együttes mindazoknak, akik csak a hagyományos és a kortárs közötti ellentétet látják. A néphagyomány nemcsak modern, hanem egyenesen újszerű is lehet, csak meg kell találni a bemutatás módját.
Kiss Eszter Veronika
