Kür­ti ban­dák

Agócs Gergely, Gombai Tamás Népzenei füzetek CD-melléklettel
$2 500,00
    Kiadás éve
    2004
    Nyelv
    magyar
    Format
    Könyv B5
    CD-melléklettel
    Terjedelem
    128 oldal
    A Vág–Garam köze népzenéje

    A kötet zenei anyagát a szerzők 1991 és 2003 közötti rögzítették két kürti (Strekov, Szlovákia, volt Komárom megye) cigányzenekartól, illetve azok prímásaitól: az 1926-ban Udvardon született Farkas „Dankó” Rudolftól, valamint az 1927-es kürti születésű Anyalai „Pepes” Sándortól. A szerzők felvidéki gyűjtései során kiderült, hogy a zenekarok többségét már csak rekonstruálni lehet, azaz több településről kellett „összeboronálni” a régi zenekarok időközben szétköltözött, idős muzsikusait. Viszont Kürtön két hagyományos vonósbanda is fennmaradt, mégpedig mindkettő többé-kevésbé hagyományos felállásban. A kürti bandák a Vág–Garam köze Párkánytól Komáromig tartó szakaszán fel, egészen Tardoskeddig, illetve Zselízig bejárták az egész vidéket, és gyakorlatilag minden faluban muzsikáltak, ezért kezükön egy különlegesen gazdag népzenei dallamkészlet őrződött meg. A válogatás ennek a tudásnak a bemutatását, átörökítését szolgálja.

     

     

     Agócs Gergely és Gombai Tamás gyűjtés közben

    Szár­nya­ló ze­nei öt­le­tek

    Május 2-án ismét izgalmas zenei kísérletnek lehetünk szem- és fültanúi, a Hagyományok Háza Népzenei inkubátor programjában, ezúttal ugyanis három tehetséges és kreatív népzenész öltöztet új köntösbe egy közismert magyar népmesét, A szorgalmas és a rest leány történetét. A Cinka triót Paár Julcsi mentorálja.

    Érdekli a többi műsor?

    Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!