PAP ISTVÁN
Ismét emlékezetes, szép előadással örvendeztette meg Nagyvárad közönségét a Magyar Állami Népi
Együttes, mely az elmúlt pénteken este Tánckánon című művével lépett fel a színházban.
Tánckánon egy közösségről: rólunk
Ismét emlékezetes, szép előadással örvendeztette meg Nagyvárad közönségét a Magyar Állami Népi
Együttes, mely az elmúlt pénteken este Tánckánon című művével lépett fel a színházban.
Tánckánon – már a cím is beszédes, mert jól érzékelteti a pénteken a váradi közönség által megcsodált
produkció jellegét, hiszen mint ahogy a kórusművekben egymásból kiindulva szólalnak meg a különböző
énekszólamok, úgy bontakozott ki egyik jelenetből a másikba haladva a Magyar Állami Népi Együttesnek
Kodály Zoltán nevével fémjelzett, különböző hangulatokat, élet- és érzelmi helyzeteket közvetítő
előadása. Kodály Zoltán munkásságát, főként a népzenét kiindulópontnak tekintő zeneszerzői attitűdjét
sokan már életében idejétmúltnak tekintették, és ha pusztán a zenetörténet adataira hagyatkozunk,
akkor hajlamosak lennénk hitelt adni ezeknek a véleményeknek, hiszen ha csak Kodály kortársainak,
Sztravinszkíjnek, Schönbergnek, Webernnek, sőt Bartóknak szintén a népzenéből kiinduló, de rendkívül
innovatív zenei törekvéseire gondolunk, akkor valóban úgy tűnhet, hogy hozzájuk képest Kodály egy
letűnt korhoz nyúl vissza inspirációért, de ha a befogadó kellő nyitottsággal engedi hatni Kodálynak, vagy
bármely szerzőnek a magyar népzenéből merítő muzsikáját, akkor kimeríthetetlen tartalmakat fedezhet
fel benne. A Tánckánon alkotói is a befogadónak erre a nyitottságára apelláltak, és hoztak létre egy zenei,
népművészeti és táncos hagyományokból építkező előadást, ami képes megérinteni, megszólítani a
huszonegyedik század emberét is. A Tánckánonban Kodály Zoltán és Bartók Béla kompozíciói mellett
felcsendültek Kelemen László, Pál Eszter, Pál István Szalonna és Pál Lajos művei is, de az előadásban az
összes zenei betét egy jól strukturált egységet alkotott, amelyben minden egyes hangnak, hangszínnek,
dalnak, kompozíciónak megvolt a maga helye és szerepe. Itt jegyzendő meg, hogy a Radics Ferenc prímás
vezette zenészek kifogástalan muzsikálása és az énekes szólisták nagyszerű éneklése nem is lehet
meglepő, annál figyelemre méltóbb viszont, hogy a tánckar milyen nagyszerűen énekelte az előadásba
beleszőtt kórusműveket.
Jelenetek
A Mihályi Gábor rendezte előadás egy képzeletbeli, de a nagyváradi színház közönsége számára
nagyon is ismerős közösség életképeit villantotta fel számos emlékezetes jelenetben.
A Tánckánonban ugyanis egymást követik a látványos összképpé formálódó közös táncok és az
egyéni, vagy páros táncok, mint ahogy a zenei folyamatokban is változik a kamarazene és a nagyzenekari
jelleg. Hogy csak néhányról szóljak a sok remekbe szabott jelenet közül, a közönség jóleső meglepetéssel
fogadta a bábutáncot, amelyben a táncosok fali-, vagy toronyórák bábuit idézve lejtették akadozó,
robotszerű táncukat; rendkívül esztétikus volt a gombolyagtánc, amelyben a táncosnők a fentről
1/3 oldal www.medianezo.hu +36 20 383 1950 info@medianezo.hu
Médiafigyelés
lecsüngő gombolyagszálakat táncolva szőtték egymásba, majd bontották szét, mint ahogy az egyéni
sorsszálak szoktak egybefonódni, majd szétválni. A teljességre való törekvés jegyében az egyéni és
közösségi élet fontos pillanatai, valamint a falusi életképek megidézése mellett a nagyvárosi
kiszolgáltatottságot is bemutatták, a kétségbeesés, a tehetetlenség érzése mellett felvillantva a reményt
is, hogy a közönyös térnek hitt nagyvárosban is lehet közösséget vállalni, ha képesek vagyunk odafigyelni
a másikra.
Nagy mű kis térben
A nagyváradi színház színpadát ezúttal is egy kissé szűkösnek éreztem a Magyar Állami Népi Együttes
nagyszabású produkciójához, a táncosoknak a sokszereplős jelenetekben a szokásosnál is nagyobb
koncentrációt igénylően kellett figyelniük arra, nehogy egymásba botoljanak. A háttérre kivetített archív
felvételeknek a felső része is mintegy túlnőtt a forgatható fatáblákból álló hátsó díszletelemen, így a
vetített képeket nem lehetett jól látni, és egy adott pillanatban a hangosítással is gond akadt, de ezek
velejárói, nem illúziórombolói az élő előadás varázsának, ha olyan profi művészi közösség produktumát
élvezhetjük, mint amilyen a Magyar Állami Népi Együttes. Az igényes színpadi alkotás egy
megszeppentően szép, melankolikus zárójelenettel ért véget. Ezt követően az együttes ráadásként egy
rövid egyveleget mutatott be a Tánckánon leglátványosabb jeleneteiből, végezetül pedig a közönséggel
együtt énekelték el újra az A csitári hegyek alatt című népdalt: ez a gesztus és a tiszta kulturális forrásból
merítő előadás egésze gyanús ideológiáktól, alantas propagandától mentesen hirdette, hogy ők ott fenn
a színpadon, és mi itt lenn, a nézőtéren ugyanaz a valóságos közösség vagyunk.
KA: A Tánckánon látványos jelenete a nagyváradi színház színpadán
