Ha­gyo­má­nyok Há­za tánc­ház

Folytatjuk a Hagyományok Háza állandó táncház-sorozatát, melynek változatlanul az Átrium ad otthont, minden szombaton 19 óra és hajnal 2 között.

Táncházainkban nagy hangsúlyt fektetünk a tánctanításra, a táncoslábú érdeklődők több hónapon keresztül, kiváló oktatóktól tanulhatják egy-egy tájegység táncát. A ciklusok zárásait bállal ünnepeljük meg, és minden alkalomra meghívjuk az adott tájegységről származó helyi zenészeket is. Tehetséges népdalénekesekkel ismerkedünk az egyes tájegységek dallamkincsével, és a táncházi élet legismertebb zenekarai húzzák a talpalávalót hajnalig, így a felhőtlen szórakozásra is alkalmat kínálunk.

„Nekünk alapvető dolgunk az, hogy beavató táncház legyünk, ami azt jelenti, hogy bárki, aki az utcáról bejön, az élménnyel menjen haza, és ne azt érezze, hogy a magyar tánc olyan nehéz, hogy én ezt még egyszer meg sem próbálom.” (Kelemen László)

Szeptember 21. és október 12. között méhkeréki román táncanyaggal ismerkedhetnek az érdeklődők.

Táncot tanít Galát Péter és Baloghné Vatai Barbara.

Éneket tanít: Tóth Dorottya

Muzsikál Vizeli Bálint és barátai valamint Salamon Bea és zenekara

 

Széki nap

20.30-kor széki táncrenddel veszi kezdetét a táncház, muzsikál Pali Marci széki prímás, kísér Kerékgyártó Gergely és Porteleki Zoltán

 



Belépő: 19 órától (tánctanítás+táncház) 1000 Ft, 20.30-tól (táncház) 500 Ft

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!