Dun­ántúli tán­cok és dal­lam­ok II.

Lajtha László Népzenei monográfiák VI. A könyvhöz tartozó CD külön rendelhető!
$2 500,00
    Release year
    2005
    ISBN Number
    9637363041
    Publisher
    Language
    magyar
    Editor
    Format
    Könyv B5
    Pages
    324 oldal

    Lajtha László Dunántúli táncok és dallamok című hangszeres népzenei monográfiájának második kötete a szerző halála miatt kiadatlan maradt. A kézirat – kiadásra előkészítve – a Lajtha-hagyaték többi iratával együtt a Hagyományok Háza archívumába került. A főszöveg, vagyis a lejegyzett hangszeres darabok letisztázott partitúrái beszámozva, kiadásra előkészítve egy csomagban voltak, a hozzátartozó jegyzetanyagról viszont már nem maradt fenn végleges tisztázat.

    Sebő Ferenc szerkesztőként úgy gondolta, mindenképpen meg kell jelentetni a monográfiát, és meg kell kísérelni a kottákhoz a jegyzetek összeszedését.  Puskás Katalin áldozatos munkával a fellelhető adatokból kinyerte a jegyzetanyagot, és így jelen kötet kiadásával Lajtha 1962-ben megjelent hangszeres monográfiája teljessé vált. A ránk maradt kézirat így a szerző eredeti szándékai szerint került napvilágra mindazoknak, akik tanulmányozni szeretnék ezt a gyűjteményt akár gyakorlati muzsikálás, akár további kutatások céljából.

    A Németh István által összeállított hangzómelléklet is a szerző eredeti szándékát váltja valóra. Lajtha a monográfiákat hanglemezmelléklettel tervezte, de az akkori technika ezt még nagyon nehézkesen sem tudta megoldani. (Előbb a Patria-lemezek jelentek meg kották nélkül, majd később a lejegyzések hanglemezek nélkül). Jelen kiadványunk hangzómelléklete mind a már 1962-ben közreadott első, mind mostani második kötetünk hangzóanyagát tartalmazza, tehát Lajtha teljes dunántúli gyűjtésének általa közlésre érdemesnek tartott színe-javát.

    Interested in other programmes?

    Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.