Ver­bunkos

CD
$2 000,00
    Release year
    2004
    Publisher
    Language
    magyar
    angol
    Format
    CD
    A Magyar Állami Népi Együttes produkciója

    A Magyar Állami Népi Együttes Verbunkos című műsora a magyar nemzeti felvilágosodás és romantika korát idézi fel, a nemzeti tánc kialakulásának, majd a szájhagyományban való továbbélésének állít emléket. Az első részben azokat a régies táncokat villantjuk fel, amelyeket a romantikus mozgalom forrásul használhatott fel. Az ugrós, vonulós páros táncok mellett legnagyobb benyomást az egykori katonatáncokból kialakult szóló férfitáncok tették a kortársakra. A reformkorban a katonai sorozás (a „verbuválás”) alkalmával használatos lassú, nemes veretű verbunk tánc és zenéje vált a magyar karakter leghitelesebb kifejezésévé.

    Az 1848-as szabadságharc leverése után már szélesebb néprétegek öntudatra ébredését jelzi a „csárdás” kialakulása, melynek neve is köznépi eredetre utal. Ebből ad ízelítőt a műsor második része, melynek végén az egykori nemzeti tánc folklorizálódott változatait hallhatjuk. Mivel a felidézett korszak legjellemzőbb szórakoztató és tánczenei formációi a cigányzenekarok voltak, ezért az előadásban a Magyar Állami Népi Együttes zenekara a táncok kíséretén kívül önálló, korabeli koncertdarabokat is megszólaltat.

    Énekel: Herczku Ágnes
    Prímások: Oláh Jenő, Pál István „Szalonna”, Radics Ferenc, Salamon Beáta
    Hegedű: Berki Károly, Kállai József, Kolompár Tibor
    Klarinét: Gera Attila, Lakatos László
    Cimbalom: Barcza Zsolt, Váradi János
    Brácsa: Karacs Gyula, Nagy Zsolt, Váradi Zoltán
    Cselló: Vajda Barnabás
    Nagybőgő: Doór Róbert, Maka Gyula, Mohácsy Albert

    Interested in other programmes?

    Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.