Felső-Bo­dro­gköz

CD
$2 500,00
    Release year
    2006
    Publisher
    Language
    magyar
    angol
    Format
    CD
    Felvidéki magyar népzene – válogatás Agócs Gergely gyűjtéseiből

    Agócs Gergely  a Bodrogköz szlovákiai részén készített gyűjtéseiből válogatott lemezünk számára negyven felvételt. A szereplők magyar pásztorok, cigányzenészek, illetve magyar anyanyelvű cigányasszonyok. A cigányzenészek Oláh „Nyaka" Árpád zenekarából, illetve annak „holdudvarából" kerültek ki. Ők az elmúlt évszázad második felében a Felső-Bodrogközben uralták saját szakmájuk területét. Minden, magát valamire tartó gazda őket igyekezett megfogadni gyermeke lakodalmába, a legénytársulatok pedig egyenesen versenyeztek, melyik falu szüreti vagy farsangi bálján fog muzsikálni ez a csapat. A hatvanas évektől részt vettek a helyi folklórcsoportok, néptáncegyüttesek munkájában, és a kilencvenes évek elejétől gyakori vendégei voltak a szlovákiai, majd magyarországi táncházmozgalom különféle rendezvényeinek.

    Oláh „Nyaka" Árpád és zenekara muzsikáját rögzítették az MTA Zenetudományi Intézet Kodály Termében, a Magyar Rádió stúdiójában, majd a Fonó Budai Zeneház „Utolsó Óra" programjának keretében is. A jelen lemezen hallható válogatás mégis – néhány szükséges kivételtől eltekintve – a helyszíni felvételekre támaszkodik, hiszen itt általában oldottabban, személyesebben szólt a muzsika.

    Interested in other programmes?

    Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.