Hagyományok Háza

Megtalált szabadság 

Magyar Hírlap, 2000. szeptember 25.

Valóban kézenfekvő az összehasonlítás a Riverdance látványos előadásai és a Magyar Állami Népi Együttes legújabb produkciója között. Michael Flatley jobb napokat látott társulatának videokazettái néhány éve még kézről kézre jártak, sokakat lázba hozva. Akkoriban az embernek olyan érzése volt, néhány néptáncos Riverdance-komplexusban szenved. Nem mintha a magyar koreográfusok korábban már nem bizonyították volna, a néptánc igenis színpadra alkalmazható műfaj, lenyűgöző volt az a fajta show, amelynek köszönhetően egy tradicionális elemeket felvonultató előadás tömegeket volt képes vonzani.
Azóta sok minden megváltozott. Két évvel ezelőtt, mikor a budapesti világsztárok gáláján a Népi Együttes toborzóját a Riverdance művészetével hozták párhuzamba, még meghökkentünk. Majd eljött Flatley, hogy a híreszteléseket megerősítse, munkásságának legújabb fejezete valóban teljesen kommersz irányba fordult. Az előzményeket ismerve a Magyar Állami Népi Együttes új darabjának, a Naplegendának az újfajta előítéletekkel kellett megküzdeni, hiszen az együttes művészeti vezetője, Sebő Ferenc és a darab koreográfusa, Mihályi Gábor bevallottan egy Riverdance-produkció láttán határozták el, hogy nyitnak a közönség felé. Tegyük hozzá, az alapélmény három éve volt, amikor Flatley neve még mást jelentett.
A Naplegenda mindenesetre az elmúlt évek egyik legígéretesebb produkciója a Magyar Állami Népi Együttes történetében, nem véletlen, hogy a győri táncfesztiválon közönségdíjas lett, s Mihályit koreográfusi munkásságáért kitüntették.
Persze Győrben a szakmai vitákon olyan is elhangzott, a néptáncegyüttesek előtt csak két út létezik: vagy a tiszta hagyományőrzés, vagy Disneyland. Az ilyen kategorikus kijelentés mindig gyanús, s a Naplegenda láttán elmondható, legalább még egy harmadik út is járható. A közönségbarát művészet nem feltétlenül jelent egyet a kommersszel. A megtalált szabadság nem az amerikai gyorséttermek, hanem a hamisítatlan közép-európai terített asztalok felé mutatja az irányt.
A Riverdance muzsikusa, Nikola Parov zenéjére építkező tizennyolc tételes táncest legalábbis újra rádöbbenti az embert, mennyire gazdag és kivételes az a kultúra, amely a Kárpát-medencé-ben található. A magyar motívumok mellett szászcsávási cigány, román és különféle szláv elemek tűnnek fel a mozdulatokban, különös egység a közös múlt, ahogy a Napra utaló hasonló eredetmondák is egyazon bölcsőre utalnak vissza. A zene mai hangzású, a népi hangszerek mellett megszó- lal a szaxofon, de ez csak magyar fülnek szokatlanul modern, máshol tradicionálisnak számít.
Fergeteges rohamjelenetek helyett ellentétes hangulatok váltogatják egymást a Naplegendában, az "eleven égi tűz" fénye mindig másként vetül az alant levőkre, akik ünnepelnek, keseregnek, játszanak és küzdenek. A gesztusok természetesek, a társulat táncosai rendkívül felszabadultan mozognak. A táncok néhol lazábbak fűződnek egybe, olykor egy-két kép inkább beállított, de a jelene-tek egységet alkotnak. Nem az ősmagyar mitológiáról, hanem a társulat jövőjéről mesél az elő- adás, s reményt keltő, hogy a szigorú szabályok közé szorított, ám remekül művelt műfaj szélesebb perspektívát tud megmutatni.
Ennyiben mindenképpen beszélhetünk a Riverdance-ről, hozzátéve, belátható időn belül a Magyar Állami Népi Együttes nem kerül olyan anyagi helyzetbe, hogy látványos szuperprodukciókkal lépjen a színpadra. A csillogás helyett minőséggel kell elkápráztatnia a publikumot.
Nem mintha a Naplegendában nem lenne elég látványosság, a társulat nívós előadással arat megérdemelten sikert. Felejthetetlen közép-európai tánckavalkád - mégis győztes, mégis új és magyar.

Tölgyesi Gábor