Mar­tin György Szak­könyv­tár és Folk­lór Ar­chí­vum

 

fdk

1896-ban egy magyar etnográfus, Vikár Béla Európában elsőként rögzített népdalokat fonográffal. Ezt követően Bartók Béla, Kodály Zoltán és Lajtha László, kiszélesítve a gyűjtéseket a Kárpát-medencében élő népekre, megteremtették a magyar etnomuzikológia és a nemzetközi összehasonlító folklórkutatás alapjait. A magasszintű tudományos feldolgozás mellett mindhárman arra törekedtek, hogy a gyűjtött népzenét a kortárs kultúrába is beépítsék, az oktatás és a közművelődés számára is elérhetővé tegyék. Tanítványaik egész sora haladt ezen az úton, köztük Martin György, a magyar néptánckutatás megalapozója, a tudományos kutatás és a folklórrevival mozgalmak szoros kapcsolatának élő megtestesítője. Ennek a kapcsolatnak az intézményesítését először az 1970-es évek folyamán kibontakozó táncházmozgalom, s az annak hatására megújuló színpadi néptáncmozgalom megnövekedett igényei sürgették. Így jött létre Martin személyes közbenjárásával 1981-ben a Néptáncosok Szakmai Háza. 

A Kárpát-medencei folklór iránti társadalmi érdeklődés – főleg 1990 után – tovább fokozódott, nemcsak Magyarországon, hanem világszerte. Ennek a megnövekedett igénynek kíván új intézményes keretet adni a 21. században a Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum, amely a Néptáncosok Szakmai Háza dokumentációs anyagainak örököseként, a tudományos intézetekkel együttműködve, a korszerű digitális technika és az internet igénybevételével kívánja hozzáférhetővé tenni mindenki számára a kezdetektől napjainkig Magyarországon felhalmozott, a Kárpát-medence vagy akár távolabbi tájak bármely etnikumához tartozó népzenei- és néptáncgyűjtéseket.

2022 májusában a könyvtári állományunk több mint 25.000 kötetet és folyóiratot tesz ki; a Folklórarchívumban több mint 40.000 fénykép található, valamint az eredeti folklórgyűjtésekből 1420 órányi videó és közel 6000 órányi hangfelvétel került ezidáig feldolgozásra.

Küldetésnyilatkozat
Könyvtárhasználati Szabályzat
Gyűjtőköri és Állományalakítási Szabályzat
Gyűjtemény- és Raktárkezelési Szabályzat

 

Gyűjteményi Főosztály főosztályvezetője: Maczelka Árpád

 

Martin György Szakkönyvtár

Tel.: (+36 1) 225 6059 
E-mail: konyvtar@hagyomanyokhaza.hu

Osztályvezető: Kapitány Dóra
Tel.: (+36 1) 225 6013 
E-mail: kapitany.dora@hagyomanyokhaza.hu
Olvasószolgálat:
Kapitány Dóra, Pávlicz Adrienn

Táncház Archívum:
Szecsődi Barbara

Hang- és mozgóképtár:
Galát Péter, Vavrinecz András

Folklór Archívum

E-mail: archivum@hagyomanyokhaza.hu

Osztályvezető: Molnár Péter
Tel.: (+36 1) 225-6092
E-mail: molnar.peter@hagyomanyokhaza.hu

Digitalizálás:
Káplár Béla, Ifj. Vitányi Iván

Gyűjteménykezelés:
Kardos-Biri Elvira, Nagy Gergely

Katalogizálás:
Böröcz Balázs, Nagy Andrea, Péczeli Barbara, Redő Júlia

Részlegeink szorosan együttműködnek az Adatbázis Szakcsoport munkatársaival.

Meg­hir­det­tük ősszel in­du­ló kép­zé­se­in­ket

A magyar népi kultúra megőrzését és továbbadását szolgáló új képzéseket hirdetett a Hagyományok Háza, amelyek már elérhetők az intézmény weboldalán. A 2026 őszén induló programok a népzene, a néptánc, a mesemondás és a népi kézművesség területén kínálnak képzési lehetőséget különböző szinteken: akkreditált továbbképzéseket pedagógusok és közművelődési szakemberek számára és további kurzusokat minden érdeklődő részére. A képzések gyakorlatorientált szemléletben valósulnak meg tapasztalt oktatók, népzenészek, folkloristák, táncművészek, mesemondó és kézműves mesterek közreműködésével. A kurzusokra a meghirdetett létszámkeret betöltéséig, de legkésőbb az egyes képzésekhez tartozó nyári határidőkig lehet jelentkezni.

A „Kis fe­ke­te” Bu­ka­rest­ben

A Bukaresti Dizájnfesztivál programjaként nyílt meg június 5-én a „Kis fekete” című kiállítás a bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem MINCU Galériájában.

Nép­ze­ne- és nép­tánc­tá­bo­rok 2026-ban

2026 nyarán ismét számos népzenei és néptáncos tábor várja az érdeklődőket a Kárpát-medencében és a diaszpórában. A kínálatban gyermek-, ifjúsági, felnőtt- és családos táborok is szerepelnek.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!