Hagyományok Háza

 

Programok

Programkereső:

-tól -ig

Összes programunk

 

Hírek

2013. március 11.

Elkészült a Népi Kézműves Stratégia

 

Helyi termékeket árusító bolthálózat Kincseskamra néven, az alapanyag-termelés (pl. fűzvessző) ösztönzése, a helyi néphagyományok megjelenésének segítése a falusi turizmusban – sok más mellett ezeket tartalmazza a most elkészült népi kézműves stratégia, amelyet V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Halász János kultúráért felelős államtitkár és Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza tárvezetője mutatott be sajtótájékoztatón. A Nemzeti Vidékstratégia részeként elkészült, Mesterségem címere – a használható hagyomány, a népi kézművesség stratégiája című anyag megfogalmazza azokat a célokat és feladatokat, amelyeket a következő években meg kell valósítani ahhoz, hogy a népi kézművesség a hagyományos értékek megőrzése mellett segítse a vidék társadalmi, gazdasági, turisztikai fellendülését.

 

A Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség munkatársai tavaly ősszel kezdték el a népi kézművesség helyzetének felmérését, a problémák, a feladatok megfogalmazását és a megoldások kidolgozását a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet megbízásából. A Mesterségem címere – a használható hagyomány, a népi kézművesség stratégiája című anyag célja a napjainkra jelentősen visszaszorult élő népi kézművesség és népművészet megújítása; a hagyományos mesterségek fennmaradásának, a meglévő, felhalmozott szakmai tudás továbbadásának elősegítése; továbbá azoknak a lehetőségeknek a bemutatása, amelyek nemcsak az egyének fejlődését, boldogulását segítik, hanem a települési közösségek szerveződését, a helyi gazdaság megerősödését is.

A szakemberek felmérték többek között a szakmánkénti helyzetet (van-e utánpótlás, lehet-e tanulni, meg lehet-e élni belőle, melyek a problémák), a vásárok, fesztiválok nehézségeit, a népi kézművességgel foglalkozó intézményrendszert, azt, hogyan tudna az ágazat kapcsolódni például a falusi turizmushoz. Végül kilenc célt, feladatot fogalmaztak meg.

Szükség van jogszabályi változásokra. Problémát okoz például a kézműves vállalkozók által fizetendő havi fix járulékteher (jelenleg 40920 Ft/hó), amelyet a stratégia javasol az első évben jelentősen csökkenteni (havi 5000 Ft-ra), majd bevételarányosra változtatni. A magas (27 százalékos) ÁFÁ-t a termékek versenyképessége érdekében 5 százalékosra kellene csökkenteni. A javaslat felsorol több adózási, számviteli, kereskedelmi törvényt, továbbá rendeletet, amelyek alkalmazása a népi kézművesek esetében életszerűtlen, gyakorlatilag ellehetetleníti a vállalkozás működtetését.

Lépéseket kell tenni az oktatás területén az óvodától a szakmai mesterkurzusokig. Szükség van például helyi hagyományismereti tantervek kidolgozására; arra, hogy az alapfokú művészetoktatásban önállóan választható szakirányként megjelenjen a népi kézművesség; az érettségit is adó, népi kézművességet oktató középiskolák számának növelésére (jelenleg egy ilyen létezik); a pedagógusképzés új rendszerében felsőfokú képzés megvalósítására; a kézművesek továbbképzési lehetőségeinek szélesítésére, a nagyközönségnek szóló szakkörök, alkotótáborok, tanfolyamok stb. szervezésének ösztönzésére.  

Számos teendő akad a fesztiválok háza táján is. Például jogszabályban kellene előírni, hogy közterületen csak zsűrizett termékeket lehessen árusítani. Kiszámíthatóvá kell tenni a fesztiválokat támogató pályázati rendszereket. Fontos lenne a kézműves és hagyományőrző fogalmak következetes használata: ma a szervezők a lufiárustól a hennafestőig mindenkit ebbe a kategóriába sorolnak, ami a zsűrizett, hagyományos technológiával előállított termékeket árusító kézműveseket hátrányosan érinti.

Javítani kell a közösségi színterek (alkotóházak, kézműves szakiskolák, nyitott műhelyek) működési feltételeit. Ez nemcsak kiszámíthatóbb pályázati, finanszírozási rendszert, infrastrukturális fejlesztéseket jelent, hanem azt is, hogy országos, megyei és települési szinten élő együttműködésnek kellene kialakulnia a népi kézművességgel foglalkozó intézmények és a turisztikai, kulturális szervezetek között: például a külföldön szervezett kulturális évadokban nagyobb arányban szerepelhetne a népi kézművesség, vagy a helyi alkotókra épített programokkal lehetne vonzóbbá tenni a falusi turizmust.

Be kell kapcsolódni a helyi termékeket előnyben részesítő trendbe. Kincseskamra néven helyi termékeket forgalmazó bolthálózatot kell létrehozni, amelynek üzleteiben kizárólag 40–50 kilométeren belül készült, a helyi specialitásokon alapuló termékeket árusítanának a kézműves tárgyaktól az élelmiszerekig, kozmetikumokig. Az egységes arculatú, szakmai felügyelet alatt működő boltokban programokat is lehetne szervezni.

Hasznos lenne a kézművesek bevonása a települések arculatának kialakításába például a faragott játszótér hagyományának felélesztésével. Létre kellene hozni a Helyi Hagyományok Háza rendszert: egy-egy településen a felújításra szoruló népi műemlék épületeket a helyi mesteremberek bevonásával újítanák fel, majd olyan központokként működtetnék tovább, ahol többek között a hagyományos népi építőmesteri technológiákat is el lehetne sajátítani.

Az alapanyag-termelés és értékesítés megkönnyítése is elengedhetetlen. Fűzvesszőből például nem termelnek eleget, a felmérések szerint a meglévők mellett további 2–3 termesztő és feldolgozó üzemre lenne szükség, amelyek több mint száz embernek adnának munkát. A jogszabályi környezet módosításával lehetővé kellene tenni, hogy szervezett formában lehessen betakarítani a gyékényt, sást, kákát – manapság előfordul, hogy a kézműves nem jut alapanyaghoz, míg a növény ott marad az árkokban, növelve az árvíz- és belvízveszélyt. A ma termelt kukoricafajták csuhéja nem vagy nem teljes mértékben megfelelő a kézművesek számára, így szükség lenne 200–300 ha olyan területre, amelyen a kézműves igényeknek megfelelő (hosszú csövű) fajtákat termelnének. Hasonló a helyzet a szalma esetében, amelyet további 2–300 hektáron kellene termelni. Állami támogatásban kellene részesíteni a kézművesség minőségi elvárásainak megfelelő juhokat (merinói, cigája) tenyésztő gazdákat, a gyapjú helyben való feldolgozását (a termékeket nemcsak a hazai kézművesek vásárolnák fel, a dél-ázsiai kereskedők is Európában szerzik be a gyapjút Indiai, Pakisztáni, Kínai textilgyárak számára). A len és kender a természetes textilek iránti kereslet növekedésével kiviteli termék is lehetne, de a hazai szövők, hímzők, viseletkészítők is nehezen jutnak hozzá.

A népi kézművességet hangsúlyosabban kell megjeleníteni a falusi turizmusban. Ehhez szükség van összefogást ösztönző, a helyi értékek feltárását és megőrzését támogató intézkedésekre. Erre sikeres példa az Őrség, ahol a megőrzött településszerkezet, az egykori parasztporták felújítása és a helyi stílus figyelembevételével épített újak együttese komoly turisztikai vonzerőt jelent. A borutak mintájára létre lehetne hozni mesterségutakat, amelyeken az érdeklődők egy-egy tájegység kézműveseit ismerhetnék meg. Lehetne szervezni népi kézműves táborokat, programokat nemzeti parkokban, erdei iskolákban.

Kiemelten fontos feladat folyamatos, egységes kampánnyal felhívni a figyelmet a kézműves stratégia elemeire, eseményeire.

A stratégia itt olvasható: http://umvp.kormany.hu/videkfejlesztesi-mintaprojektek

A stratégia elkészültével a következő feladat egy intézkedési terv kidolgozása, melynek mielőbbi megszületése azért is fontos, mert a következő hét évben az európai uniós pályázatokon elsősorban közösségfejlesztésre, gazdaságélénkítésre lehet majd támogatást nyerni. A kézművesség egyszerre gazdasági és kulturális tevékenység, közösségformáló erő, szerencsés esetben gazdasági haszonnal is párosul: nem véletlen, hogy Európa-szerte egyre több országban ösztönzik a kreativitás és a kultúra, illetve az azokhoz kötődő iparágak terjeszkedését. A kreatív ipar részeként a népi kézművesség versenyképes munkahelyeket is teremthet, ha ehhez a megfelelő jogi, gazdasági, szakmai, infrastrukturális feltételek adottak.