Er­dély

A Hagyományok Háza Hálózat–Erdély a legnagyobb külhoni magyar közösség hagyományápolásában bír kiemelkedő jelentőséggel. A szervezet szerteágazó tevékenységében a tradíciók átadásának segítése, a közösségépítés, valamint az elfeledett szokások újjáélesztése kapott prioritást. Rohanó korunkban hihetetlenül hangzik, de az első gyűjtések után száz esztendővel sem fejeződhetett be a kutatás: Erdély-szerte élő-művelő hagyományt vivő közösségekkel lehet találkozni. A Hálózat feladatának tekinti, hogy ezeket az értékeket a nem konvencionális közösségben élő emberekkel is megismertesse, s életük részévé tegye. Követendő példa erre, hogy azon közösségekben, ahol a szokások feledésbe merültek, hagyományos bálok nyújtanak lehetőséget a régi szokások, tánc- és dallamvilág visszatanítására.


Az erdélyi hálózat munkatársai gyümölcsöző kapcsolatot ápolnak más szervezetekkel is, így társszervezőként vettek részt olyan sikeres nyári programokban, mint városnapok, gyerekfesztiválok. A hálózatban tíz civil szervezettel dolgozunk együtt, akik jelentkeztek a Néphagyományaik megőrzése 2019 pályázatra. 

 

Kapcsolat

Márton Andrea 

Adminisztratív feladatok, kapcsolattartás a partnerekkel 

titkarsag@ehh.ro

0040 755 086 740

 

Kapcsolódó tartalmak

Er­dé­lyi Ha­gyo­má­nyok Há­za Ala­pít­vány

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány a magyarországi Hagyományok Háza és a Kárpát-medencei Hagyományok Háza Hálózat stratégiai partnere, szándékaink szerint velük együtt, de önálló egységként működik.

Ran­gos dí­jat ka­pott Ke­le­men Lász­ló

Kallós Zoltán-díjat adományozott dr. Kelemen Lászlónak, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnökének az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. A díjat április 13-án vette át a budapesti Hagyományok Háza volt főigazgatója Kolozsvárott, a Protestáns Teológiai Intézetben. 

El­ment “A ka­lo­ta­sze­gi brá­csás”

Nagy zenészlegendával bővült az égi zenekar, április 12-én pénteken virradóra, 57 éves korában elhunyt Tóni Rudi, ahogy pályatársa, Nagy Zsolt fogalmaz, "A kalotaszegi brácsás", akit egy hete még a Táncháztalálkozón hallhattunk muzsikálni. 

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!