Hagyományok Háza

 

Programok

Programkereső:

-tól -ig

Összes programunk

 

Hírarchívum   2017 · 2016 · 2015 · 2014 · 2013 · 2012 · 2011 · 2009 · 2008

2015. december 22.

Fölszállott a páva - döntő

2015.december 18.

Fotó: Farkas József

Tovább »
2015. december 22.

karácsonyi üdvözlet

A péntek esti döntőben megszületett a Fölszállott a páva gyerekkiadásának végeredménye: énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában a bátonyterenyei Haraszti-ikrek, a hangszeres szólisták és zenekarok között a budapesti ifj. Ürmös Sándor, a szóló és páros táncosok mezőnyében az erdélyi Csíkmadarasból érkezett Antal Adorján, a táncegyüttesek körében pedig a szekszárdi Bartina Gyermekcsoport nyert.

Tovább »

E műsor nem más, mint egy 20. századi barangolás térben és időben, hajnalhasadástól az éj előtti elcsendesüléséig, a fonográftól a laptopig, a dudától a szaxofonig, a díszes főkötőtől a miniszoknyáig. Az egyfelvonásos táncjáték alkotói és rendezői, Varga Norbert és Varga Lia a „Pátria" többrétű jelentéstartalmára építették fel a mű gondolatiságát. A füleki (Felvidék) Rakonca Néptáncegyüttes műsorában zoboralji táncokat, nógrádmegyeri juhásztáncokat, medvesalji leányjátékokat, gömöri botolót, párkeresőt, vasvári verbunkot és friss csárdást, magyarbődi táncokat, szepsi cigánytáncokat láthatunk Benko Fruzsina énekével, Agócs Gergely tárogatójátékával és a Dobroda zenekar muzsikájával.

Tovább »

Gratulálunk annak a 19 kézművesnek, aki 2015. december 11-én megszerezte a Népi Iparművész címet!

A cím eléréséhez minimum 5 A-kategóriás és szakáganként meghatározottan 15-30 B-kategóriás tárggyal kell rendelkeznie az alkotónak. Ezen kívül minimum 3 éven keresztül kell zsűriztetnie az alkotásait. Az alábbi kézművesek mindegyike megfelelt ezeknek a kritériumoknak! A címhez igazolvány jár, amellyel vásárra való jelentkezésnél, vagy akár egy munkalehetőségnél igazolni tudják szakértelmüket.

Tovább »

Ha Ön is inkább minőségi időt ajándékoznátok karácsonyra tárgyak helyett, de nem tudja, szeretteit melyik előadás érdekelné leginkább, akkor szeretettel ajánljuk figyelmébe ajándékutalványunkat, amely bármikor bármelyik előadásunkra beváltható az alábbiak közül: http://www.hagyomanyokhaza.hu/…/szinpadi_muso…/hh_szervezes/
Jegypénztárunkban december 22-ig tudnak vásárolni, online december 17-től bármeddig elérhetőek az utalványok.

Tovább »
2015. december 16.

„Menjünk mi is betlehembe”

Az Élő népművészet kiállításhoz kapcsolódva a Néprajzi Múzeum és a Hagyományok Háza különböző családi programokkal is várja a látogatókat. December 19-én, szombaton 10.30-12.30-ig kézműveskedéssel egybekötött adventi, „Menjünk mi is Betlehembe” című komplex foglalkozással készülünk. A két órás élményközpontú foglalkozás során a téli ünnepkör népszokásaival ismerkedhetnek meg a résztvevők András napjától Vízkeresztig. A kézműves foglalkozásokon gyertyamártással és gyékénycsillag készítéssel várjuk a alkotó kedvű gyerekeket és felnőtteket.

Tovább »

December 18-án ismét adventi kézműveskedéssel várjuk Önöket a Nyitott Műhelybe. Róka Szabolcs a „Pórul járt farkas” című székely népmesével szórakoztatja a kicsiket, Rózsa Erika hímzővel pedig ajándéknak is tökéletes karácsonyi díszeket és hímzett erszényt készíthetnek a nagyobbak. A gyerekek Tóth Lóránt fafaragó falusi portájával és játékaival is játszhatnak gyereksarkunkban.
Január 8-án Vetró Mihály tart előadást A teremtő kelme címmel és január 9-én elindul varrótanfolyamunk is kislányok és anyukáik, nagyszüleik számára Gergely Éva vezetésével.

Tovább »

Az alkotások minősítése azoknak a kortárs alkotó embereknek lehet fontos, akik olyan termékeket készítenek, amelyek a népi hagyományból kiindulva a mai életünkbe illeszthetőek. A népi iparművészeti tárgyak minősítését a Hagyományok Háza hatósági jogkörként látja el. Budapesten és vidéken is szervezünk zsűrizéseket. A zsűrieljárási díj alkotásonként vagy tárgyegyüttesenként 1500 Ft. Az elfogadott alkotásokat zsűriszámokkal látjuk el. A zsűrizett alkotásokra védjegyek is vásárolhatóak. A Hagyományok Háza 2015-ben megújított TANÚSÍTÓ VÉDJEGYE arról tájékoztatja a vásárlót, hogy az adott termék ellenőrzötten kiváló minőségű, így a minőséget illetően kizárja a fogyasztók megtévesztését. E védjegyfajta erősíti a vállalatok és szolgáltatások piaci működését, és minőségi garanciát jelent a fogyasztók számára.

Tovább »

Január elejéig lehet jelentkezni 2016. év elején induló szakköreinkre. A nagy érdeklődésre való tekintettel nemcsak szeptemberben, januárban is indulnak 6, illetve 10 alkalomból álló rövid tanfolyamok, melyek célja, hogy bepillantást nyújtsanak egy-egy népi mesterség rejtelmeibe. A jövő félévben gyöngyfűző szakkör, szövő szakkör, zöldvesszős kosárfonó szakkör, nemez szakkör és újdonságként idén először bútorfestő szakkör is indul.

Tovább »

Idén a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében Magyarország volt a Montreux-i Karácsonyi Vásár díszvendége. A Hagyományok Házát felkérték a népzene és néptánc képviseletére. Tekintettel az ilyen típusú rendezvényeken szerzett rutinjukra, a Kertész Táncegyletet ajánlottuk, így december 10. és 13. között - hatalmas sikerrel - ők képviselték Magyarországot a Montreux-i Magyar Hétvégén. Köszönjük közreműködésüket!

Tovább »

2015. december 15.

Fotó: Hont Angéla

Tovább »

A kiállítás az advent kezdetétől a Vízkeresztig, január 6-ig járja körül a téli ünnepkörnek ezt a legintenzívebb szakaszát a népi iparművészet tárgyaival és nyelvén, de némiképp mégis másként: a kiállítás jórészt a Hagyományok Háza kézművesként is alkotó dolgozóinak, oktatóinak, és a Nyitott Műhely alkotóinak a munkáira épít, kiegészítve más kézművesek munkáival, és a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum raktárának kincseivel.

Fotó: Turbéky Dénes

Tovább »
2015. december 14.

Páva döntő december 18-án

December 18-án 19:30-tól közvetíti élőben a Duna Televízió a Fölszállott a páva döntőjét. Addig is szeretettel ajánljuk Farkas József fotóit az élő adások emlékezetes pillanatairól.

Tovább »

2015. december 12.

Fotó: Antal Alice

Tovább »

Falu végén kurta kocsma, ott mulat a falu rossza
Vagy inkább a Herczku Ági, a hold fénye rávilági…
Itt a huncut társaság – se nem kicsi se nem tág,
Pont jó nekik a világ...

December 21-én este 7 órától a Herczku Ági és a Banda táncos lemezbemutató koncertje a MOM Kulturális Központban. Vidám mulatozásra, vérbő dalokra és táncokra lehet számítani.

Tovább »

2015. december 11.

Fotó: Farkas József

Tovább »

„Úgy tűnik, a vállalt szubjektivitás a beérett alkotót is jólesően csábította, hiszen végre egészen személyes lehetett, szinte intim mélységeket forgathatott át magában, miközben a táncos matériát, a színpadi hatás elemeit, a koreográfiai-rendezői fogásokat már biztos kézzel uralja. Ez valóban ritka, kiváltságos pillanat, szinte kötelező művé váltani.”
Kritika Péter Márta tollából

Fotó: Antal Alice

Tovább »

A Hagyományok Háza nyitott műhelyének új programja azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a varrást, hímzést újra közel hozza a lányokhoz, édesanyákhoz, nagymamákhoz, hogy újra felfedezhessék a kézimunkázásban rejlő örömöt. Az alapvető varró, díszítő, hímző öltések elsajátítása nem nagy ördöngösség, ezek megtanulása további lehetőséget biztosít a kreatív gondolkodásra, alkotásra. A négyalkalmas sorozat ideje alatt egy rongybaba elkészítése, ruháinak megvarrása által vezeti be a résztvevőket az alkotás gyönyörű világába.

Tovább »

Izgalmas kirándulásra hívja a hallgatókat február 3-i Mesterek és tanítványok sorozatunk vendége, Ségercz Ferenc furulyás: találkozhatunk a táncházakból kevésbé ismert furulyázó emberekkel, ugyanakkor kalandozunk is egy kicsit Gyimesben, a medvék, kalibák és az azokat őrző kutyák világába, közös zenélések, éneklések és beszélgetések kíséretében. A Sepsiszentgyörgyön született Ségercz Ferenc szakmai munkásságát az autentikus hangszeres népzene gyűjtése, megőrzése és továbbadása, legfőképp pedig Felcsík, Gyimes és Moldva népzenéjének kutatása és átörökítése határozza meg.

Tovább »

December 12-én, szombaton 10-17 óráig várják a látogatókat a Néprajzi Múzeumban adventi ünnepi készülődésre: kézműves foglalkozások és bemutatók, gyermek betlehemes csoportok és egy igazi, nagyszabású bukovinai betlehemes bemutató a Sebestyén Ádám Székely Társulat előadásában! Természetesen a Betlehem. "nagy dolgok a jászolnál történnek" című kiállítást is felfedezhetik, melyben 11 órától tárlatvezetést tartanak.

Tovább »
2015. december 9.

Bőrművesek figyelmébe

December 12-én, szombaton, 10-14 óra közt ismét várjuk szeretettel a népi bőrművesség iránt érdeklődőket előadás-sorozatunkon. A program első felében dr. Laczkó Zsuzsanna vállalkozási ismeretekről szóló előadását hallhatjuk, majd Kelemen Esztert ismerhetjük meg életpályája és munkái kapcsán.

Tovább »

December 11-én Kovács Marianna lesz a „Népmese mai élete” előadás-sorozat vendége. A vele való találkozás maga is mesélés lesz: igaz mese arról, hogy a mai gyerekek/felnőttek épp arra vágynak, amit ők maguk is átéltek, hogy időt szenteljünk egymásnak, hogy beszéljünk, meséljünk régmúlt időkről, az „egyszer volt" máig élő igazságáról. Marianna teljes mértékben a mesélés mai életéről beszél nekünk.

Tovább »

Idén különleges ajánlóval lepi meg a honlap látogatóit Könyvtárunk. A megszokottól eltérően, könyvajánló helyett karácsonyi hangzó- és videoanyagot (gyűjtéseket) válogattak a könyvtár gyűjteményeiből. Fogadják szeretettel! (A videó archív anyagokat csak Internet Explorer böngészővel lehet megnyitni.)

2015. december 21. és 2016. január 3. között Könyvtárunk zárva tart. Nyitás: 2016. január 4-én.

Tovább »
2015. december 9.

HHBK klubest

A Hagyományok Háza Baráti Köre közös kiállításnézéssel és koncerttel zárja az évet. A „Kiskarácsony, nagykarácsony…” című kiállítás az advent kezdetétől a Vízkeresztig, január 6-ig járja körül a téli ünnepkörnek ezt a legintenzívebb szakaszát a népi iparművészet tárgyaival és nyelvén. A kiállítás jórészt a Hagyományok Háza kézművesként is alkotó dolgozóinak, oktatóinak, és a Nyitott Műhely alkotóinak a munkáira épít. A tárlatvezetés után részletek hallhatunk a BorFolk zenekar „Szerelmes Petőfi” című műsorából. Manninger Katica népdalénekes és a BorFolk zenekar műsora Petőfi Sándor szerelmes költészetéből, saját megzenésítések, népdalokban meglelt Petőfi versek: zenében, prózában. Mindenkit szeretettel várunk december 15-én 18 órától.

Tovább »
2015. december 9.

Elhunyt Zsákay Győző

Zsákay Győző népzenész, népzenetanár november 24-én, kedden hunyt el 62 éves korában. Temetése 2015. december 15-én 9 órakor lesz a Farkasréti temetőben, az érte szóló gyászmisére a temetést követően a Farkasréti Mindenszentek Plébánián kerül sor.

Zsákay Győző a Vízöntő együttes nagybőgőse volt 1975-től, 1982-től pedig a Kamarás Zenekar tagja, ezalatt kísérte többek között a Bihari János Táncegyüttest és a Vasas Táncegyüttest is. 1977-ben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet. Tanított a Magyar Táncművészeti Főiskolán, a Nyíregyházi Főiskola Néptánc Tanszékén és budapesti általános iskolákban is.

Tovább »

2015. december 6.

Fotó: Antal Alice

Tovább »

2015. december 4-6.

Fotó: Antal Alice, Hont Angéla, Turbéky Dénes

Tovább »

2015. december 4.

Fotó: Farkas József

Tovább »

Másvilágkép címmel emlékkiállítás nyílik 2015. december 3-án 17 órakor a Pesti Vigadóban a 25 éve elhunyt Samu Géza szobrászművész műveiből. Samu Géza, korát jóval meghaladva már a hetvenes években a népi tárgykultúra pusztulófélben lévő rekvizitumait, a paraszti lét mindennapi használati eszközeit, tárgyait idézte meg, fogalmazta újra szobraiban. Népmesei, balladai elemeket épített bálványaiba, idoljaiba, bábfigurákra emlékeztető műveibe.

Tovább »

December 4-én este 7 órakor kezdődik Fókuszban a koreográfusok sorozatunk idei utolsó előadása, melyben Kricskovics Antal és Bognár József legkitűnőbb koreográfiáit tekintheti meg a közönség. Nem mindennapi alkotások nem mindennapi koreográfusoktól, nem mindennapi együttesek előadásában.

Tovább »
2015. december 2.

Szarvasének a Müpában

December 12-én a Müpában láthatja a közönség a Magyar Állami Népi Együttes ritkán játszott, Szarvasének című darabját. Az előadás a tánc nyelvén, kórusművekkel énekelve szól a keresésről, a mindenkor változó emberi állapotról, a vágyakról, a férfi és a nő metamorfózisairól, az elme és a szív fordulópontjairól, a köztes létről, az időtlenségről. A Fesztivál Színházban látható produkció rendező-koreográfusa Mihályi Gábor, zeneszerzője Kelemen László, a fény- és látványtervért Kovács Gerzson Péter, míg a jelmezekért Furik Rita a felelős.

Tovább »

„Kiskarácsony, nagykarácsony…” címmel nyílik kiállítás 2015. december 10-én 16 órakor a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban. A kiállítás az advent kezdetétől a Vízkeresztig, január 6-ig járja körül a téli ünnepkörnek ezt a legintenzívebb szakaszát a népi iparművészet tárgyaival és nyelvén, de némiképp mégis másként: a kiállítás jórészt a Hagyományok Háza kézművesként is alkotó dolgozóinak, oktatóinak, és a Nyitott Műhely alkotóinak a munkáira épít, kiegészítve más kézművesek munkáival, és a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum raktárának kincseivel. A kiállítást Pölös Andrea néprajzkutató Borbényi M. Évával és Pintér Piroskával rendezte, és Szabóné dr. Juhász Katalin néprajzkutató nyitja meg.

Tovább »

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum- Nyitott Műhely szeretettel várja az érdeklődőket 2015.december 4-én 16:00-18:00 óráig a „Kulináris Mézeskalács” című programján. Az Ünnepváró vásárba látogatóknak is ajánljuk a programot! Hány fajta mézeskalács van? Hogyan készülnek? Mióta sütünk mézeskalácsot? Mindez kiderül december 4-én, amikor az írókázott, az ütőfás és a töltött mézeskalács készítésének rejtelmeibe vezet be Berszánné Román Erzsébet Magyar Kézműves Remek-díjas mézeskalács-készítő és hímes tojás karcoló mester. Gyerekeknek diavetítés is lesz, külön játszósarok Tóth Lóránt fafaragó fajátékaival, és hozzánk is ellátogat a Mikulás

Tovább »

2015. december 5-én, szombaton, 10-16 óra között az Ünnepváró programsorozat keretében könyvtárunk szeretettel várja látogatóit.

Tovább »

A karácsonytól vízkeresztig tartó újesztendei ünnepkör népszokásai, játékos varázslatai mind hosszú életet, friss egészséget kívánnak – embernek, jószágnak. Lenyűgöző, ember az Úristentől hányféleképp tud kérni! Könyörögve, sírva, játszva-pajtáskodva, alakoskodva is. Újév-köszöntő műsorunkban, vízkereszt napján a magyar táncok, dalok, zenék ilyen játékok keretében jelennek meg. A dal és a tánc ezen az estén maga is jókívánság, varázslat részévé válik. Példánk a betlehemes játékok egyik pásztora, aki a Megváltónak – ajándékképpen – egy szép táncot jár el.

A Hagyományok Háza és az MTVA közös produkciója.

Tovább »

2015. november 27.

Fotó: Farkas József

Tovább »

Idén minden eddiginél több, 1017 rajz érkezett rajzpályázatunkra! A zsűri által kiválasztott rajzok közül több nagyon szép munka épp csak lemaradt az első három helyről, így a Hagyományok Háza Facebook oldalának kevelőit hívjuk segítségül, hogy esélyt kaphassanak ők is. A "2015. évi rajzpályázat közönségdíjra jelölt művei" című album 12 rajza közül a legtöbb lájkot kapott mű közönségdíjban részesül. Szavazni 2015. december 1., 10 óráig lehet. Eredményhirdetés 2015. december 6-án, vasárnap 12 órakor lesz a Hagyományok Házában.

Tovább »

December 5-én „Összefogás hagyományőrző mesterinkért” koncertünkön, melynek célja, hogy idős és beteg zenész mestereinket támogassuk, olyan neves előadóművészek lépnek fel, mint Sebestyén Márta, a Csík zenekar, Dresch Mihály, Nyitrai Marianna, Enyedi Ágnes, Tintér Gabriella, Virágvölgyi Márta, az Üsztürü, a Téka zenekar és a Magyar Állami Népi Együttes táncosai Kökény Richárd vezetésével. A gálaest teljes összegét Moldován István kontrásnak, Kovács Márton bőgősnek és Radák János prímásnak ajánljuk.

A műsor fővédnöke Herczeg Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége, az est házigazdája Sebő Ferenc.

Jegyek 5 000, 3 000 és 1 500 Forintért kaphatók.

Tovább »

Idén utoljára láthatja a közönség a Magyar Állami Népi Együttes tavaly nagy sikerrel bemutatott Megidézett Kárpátalja - Hágókon innen és túl című előadását. November 27-én este 19 órakor, november 28-án pedig délután 5 órakor merülhetünk el Kárpátalja sokszínű és gazdag tradicionális kultúrájában. A vasárnapi, Almárium sorozatunkban bemutatott előadáson kárpátaljai vendégeket, a Técsői Bandát és viski táncospárokat is köszönthetünk a színpadon.

Tovább »

Webáruházunk akciós csomagjaival az ünnepi készülődést, ajándékvadászatot szeretnénk megkönnyíteni. Kedvezményes ajánlatainkban kiadványainkat 50%-os kedvezménnyel vásárolhatják meg. Tematikus csomagjaink közt találhatók mesés könyvek Délvidéktől Moldváig, hangfelvételek néptáncoktatáshoz, foglalkoztató és oktató kiadványok pedagógusoknak, szülőknek, gyerekeknek, játékos felnőtteknek, a Magyar  Állami Népi Együttes előadásai, táncháztörténet tanulmányok és a magyar népzene klasszikusainak monográfiái. A vásár 2016. január 6-ig tart.

Tovább »

Kobzos Kiss Tamástól november 27-én, pénteken 14 órakor veszünk végső búcsút a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában, majd onnan kísérjük a Művész parcellában lévő sírhelyre. Tamás kérésének megfelelően széki és mezőségi vonós zene fog szólni. Minden vonós zenészt, aki tisztelte Tamást, arra kérünk, hogy vegyen részt a kíséretben. Aki zenélne, kérjük, keresse Virágvölgyi Mártát. A kíséretben résztvevő zenészek legkésőbb 13.30-ig érkezzenek meg Farkasrétre.

Tovább »
2015. november 23.

Vas megye öröksége

A Kárpát-medence táncos öröksége tanfolyamon lehetőség nyílik arra, hogy havonta egy hétvégén megismerkedjünk a Kárpát-medence egy-egy tájegységének táncaival, azok néprajzi hátterével, az adott területre jellemző etnográfiai, történelmi, társadalmi hatásokkal és a paraszti öltözettel. A november 28-29-i alkalom témája Vas megye öröksége. A részvételi díj 10 000 Ft/fő, csoportos kedvezmény együtteseknek 50%!!! (egy együttesből legalább 4 fő jelentkezése esetén)

Oktatók:
Néptáncgyakorlat és tanítási módszertan: Spiegel Viktória, Spiegel Zoltán
Néprajz: Antal László, Varga Albin

Tovább »

2015. november 20.

Fotó: Farkas József

Tovább »

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata és a Keresztény Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kísérőjét szakrális népművészeti kiállításának megnyitójára 2015. november 27-én 17 órára a Pesti Vigadóba. A kiállítás címe: „Begyütt Jézus a házamba", A vallásos élet tárgyai a Keresztény Múzeum gyűjteményéből, In memoriam Erdélyi Zsuzsanna

Szintén november 27-én, este 8 órától a szászcsávási és a paszabi cigány zenészek elképesztő muzsikájának lehetünk fültanúi: a Szászcsávási zenekar és a Parno Graszt közös koncerttel köszönti a 20 éves Fonó Budai Zeneházat.

Tovább »

A Nyitott Műhely szeretettel várja az érdeklődőket, felnőtteket és gyerekeket a karácsony előtti hetekben színes programsorozatával. Az adventi eseményeinken lesz mézeskalács sütés és díszítés, Luca széke készítés, gyertyaöntés, gyöngyfűzős és hímzős foglalkozások. Ezek mellett még Berta Alexandra karácsonyi népdalokat énekel és Róka Szabolcs mesedélután tart kicsiknek és nagyoknak.

Kortól és nemtől függetlenül minden alkotni vágyót tárt karokkal várunk!

Tovább »

Meleg szeretettel várjuk Önöket a téli hónapokban is! Szemezgessenek legújabb műsorfüzetünk programkínálatából!
A tartalomból: Adventi Ünnepváró, Újév-köszöntő a Müpában, karácsonyi kiállítás a Magyar Népi Iparművészet Múzeumban, koncertek, táncszínházi előadások, gyermek- és családi programok, kézműves tanfolyamok. 

Tovább »

Jobbágytelki szalmafonó céhben címmel 2015. november 21-én jótékonysági estet szervez a Nemzeti Táncszínház a Jobbágytelki Balla Antal Tájház és Jobbágytelki Falumúzeum felújításáért a Hagyományok Házában. A műsorban közreműködik a  Jobbágytelki Hagyományőrző Néptánccsoport és hozzátartozóik, valamint a Magyar Művészeti Akadémia Népművészei Tagozata tagjai és barátaik.

Tovább »

2015. november 13.

Fotó. Farkas József

Tovább »

A Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) együttműködésében megújult a magyar népi iparművészeti termékek hitelességét, minőségét és eredetiségét már több évtizede garantáló Páva védjegy. A védjeggyel ellátott termékek megvásárlásával értékes, eredeti magyar népművészeti és népi iparművészeti alkotásokhoz juthatnak az érdeklődők, mellyel támogatják a hazai népi iparművészeket, valamint segítik a tradicionális magyar népművészet és népi iparművészet fennmaradását. Az új védjeggyel egy időben indult a www.pavavedjegy.hu oldal, amelyre a  zsűrizett termékek leírása és fényképe, valamint az alkotók rövid bemutatkozása is fölkerül.

Tovább »

A TÁMOP támogatásával megvalósuló programsorozat célja a Hagyományok Háza óvodás és iskolás korosztálynak szóló oktató, ismeretterjesztő programjainak bemutatása előadásokon és keresztmetszet-jellegű, saját élményű műhelyfoglalkozásokon keresztül. A program keretében hét településen ajánlunk a pedagógusoknak, közművelődési szakembereknek és minden érdeklődőnek lehetőséget szakmai, módszertani ismereteik bővítésére. A sorozat utolsó alkalma november 18-án 13-18 óra közt lesz Keszthelyen, a Családi Iskolában. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tovább »

Nyisztor Tinka előadása a Nyitott Műhelyben

2015. november 3.

Fotó: Turbéky Dénes

Tovább »
Víziváros Budapest legrégebben lakott városrésze címet is elnyerhetné. Itt kerültek elő ugyanis azok az ősemberi maradványok (kőeszközök), amelyek az őskőkorból, mintegy 150 000 évvel ezelőttről származnak. Körülbelül negyvenezer évvel ezelőtt, az őskorban itt élt nő és gyermek lábnyomát őrizte meg a löszös Duna partja - e lábnyomok gipsz öntvényei láthatóak a Corvin téren. A felújított emlék avatására november 13-án 16:30-kor kerül sor a Hagyományok Háza aulájában és a Corvin téren.
Tovább »
2015. november 11.

Ez mind Pécsi Kesztyű!

Folytatódik több éve nagy népszerűségnek örvendő bőrműves előadás-sorozatunk, melyre továbbra is várunk minden népi bőrművesség iránt érdeklődőt azzal a céllal, hogy szakmai tudásukat frissítsük és kiterjesszük. November 14-i előadónk lesz Gál Éva, a Pécsi Kesztyűgyár osztályvezetője, történész főmuzeológus és Terényi Gyöngy bőrműves iparművész.

Tovább »

A Pieces for Peace kezdeményezés egy olyan, a 10-20 év közötti fiatalokra koncentráló művészeti projekt, melynek alapvető célja a tolerancia erősítése, a kultúrák közötti megértés és a békés egymás mellett élés elősegítése. A kezdeményezésben ez idáig 68 ország s mintegy 5000 fiatal vett részt. A program lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy a művészet eszközeivel elmondhassák a békével kapcsolatos elképzeléseiket, ezáltal aktív részesei lehessenek a jövőjük formálásának, kapcsolatot és párbeszédet tudjanak teremteni egymással és a társadalommal is.  

Tovább »

„Pillanatkép a magyar népzeneoktatásról” címmel 2015. november 21-én a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége konferenciára hívja az érdeklődőket a Zenetudományi Intézetbe. Délelőtt előadásokat hallhatunk a népzene művészetoktatásban betöltött újszerű szerepéről, egy országos felmérés tapasztalatairól, valamint a képzési szintek harmonizációjának szükségességéről. Ezt követi a délutáni kerekasztal beszélgetés.

A Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ november 13-14-én meghirdeti a „Nemzedékről nemzedékre - a jó módszerek a néphagyomány átadásában” című konferenciát. Előadást tart többek közt Kelemen László, Sipos Mihály, Andrásfalvy Bertalan, Faragó Laura, Vetró Mihály és Vidák István.

Tovább »

Sikeresen lezárult a műszaki projektmenedzser kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás. A kiírási feltételeknek megfelelő legkedvezőbb ajánlatot a Sz-építők Kft. tette, így a szerződést velük köti meg a Hagyományok Háza.

Tovább »
2015. november 9.

Elhunyt Kobzos Kiss Tamás

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a Kossuth-, Liszt-, Magyar Örökség és Prima díjas, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett Kobzos Kiss Tamás 65 évesen, 2015. november 8-án, hosszú betegség után elhunyt.

Tovább »

Az egyik legnagyobb formátumú magyar nyelvű cigány mesemondó, Ámi Lajos életművével ismerkedhetünk meg november 27-én, A népmese mai élete sorozatunk következő alkalmán Biczó Gábor habilitált egyetemi docens, a Miskolci Egyetem és Debreceni Egyetemen oktató kulturális antropológus, filozófus segítségével. Az előadás fókuszában a népmese mint társadalomtudományi szemszögből fontos forrásszöveg áll: a mesék pontos olvasásával részletesen feltárható a mesemondónak és közösségének világképe.

Tovább »

November 11-én, szerdán Márton napját ünnepeljük a Nyitott Műhelyben. Ehhez a naphoz különösen sok babonát, szokást köt a néphagyomány, ezeket felelevenítjük, és kézműveskedünk is. A látogatók – gyerekek, felnőttek, nagyszülők, családok – lúdtollal festhetnek, kukoricazsákot készíthetnek.

A rendezvény regisztrációhoz kötött!

Tovább »

2015. november 4.

Fotó: Farkas József

Tovább »

A Hagyományok Háza november folyamán ingyenes kézművesképzést és játszóházvezetői bemutatkozást szervez pedagógusok, közművelődési szakemberek és érdeklődők részére. November 5-én Ócsán, 11-én Kerepesen, 19-én pedig Szigetszentmiklóson várjuk az érdeklődőket. A műhelyfoglalkozásokon népi iparművészeink csipkekészítést, nemezelést, szőnyegszövést, gyékény-, szalma- és csuhéfonást, kosárfonást és bőrművességet tanítanak, játszóházi foglalkozásainkon pedig elismert játszóházvezetőkkel papírmerítést tanulhatnak, vesszőmunkákkal ismerkedhetnek és természetes anyagokból játékokat, diócsörgőt, receficét, szárdudát készíthetnek a résztvevők. A képzés ingyenes, de a részvétel előzetes jelentkezéshez kötött.

Tovább »
2015. november 4.

Ünnepvárás a Corvin téren

Reméljük, lassan mindenkinél szokássá válik Adventben ellátogatni a Corvin térre ajándékot venni, készíteni, mesét hallgatni, vagy csupán hangolódni az ünnepre a szabadtéri koncerteket hallgatva, forralt bort kortyolgatva. A Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége idén harmadszor rendezi meg Ünnepváró programsorozatát, hogy december elején a Corvin téren és a Budai Vigadóban együtt készüljünk Karácsonyra.

Tovább »
2015. november 4.

Fogjunk össze idén is!

December 5-én lesz az immár hagyományosnak mondható adventi „Összefogás hagyományőrző mesterinkért” koncert a Hagyományok Házában. A neves népdalénekesek, népzenészek, világzenei előadók összefogásával megrendezett gálaesten befolyt összegből idén az erdélyi Mezőség idős és beteg zenészeit szeretnénk támogatni. Műsorunkkal az ősszel elhunyt magyarszováti prímásra, Maneszes Mártonra emlékezünk.

Az est házigazdája Sebő Ferenc.

Jegyek 5 000, 3 000 és 1 500 Forintért kaphatók.

Tovább »

Nem tudott részt venni „Az európai design gyökerei” című nemzetközi konferencián? Nem tudta megtekinteni a R.E.D. projekt kortárs iparművészeti utazó kiállítását?

Nem maradt le végérvényesen: hallgassa meg a konferencia hanganyagait (köztük Jankovics Marcell előadását), vagy nézze végig a virtuális kiállítást otthonról!

Tovább »
2015. november 4.

Díjeső a Nyitott Műhelyben

Büszkék vagyunk a Nyitott Műhely alkotóira, akik rengeteg díjat kaptak a Néprajzi Múzeumban megrendezésre kerülő A XVI. Országos Népművészet Kiállításon.
Gránátalma díjjal jutalmazták Kamocsay Judit szövőt, Kissné Sponga Zsuzsanna hímzőt, Nagy Gyöngyi gyöngyfűzőt. Arany-oklevéllel térhetett haza Péter Szidónia gyöngyfűző, Dulai Sándorné hímző, Kelemen Eszter bőrműves. Ezüst-oklevelet vehetett át Kemenes Ilona szövő, Bronz-oklevelet kapott Torba Ildikó szűrrátét készítő, Borsos Erzsébet gyöngyfűző, Rózsa Erika hímző.

Az alkotókkal személyesen is lehet találkozni, beszélgetni hétköznaponként a Nyitott Műhelyben.

Tovább »

November 17-én este Élesben – a Népzene Tanszék címmel a „Fölszállott a páva” első  és második szériájának Zeneakadémián tanuló hallgatói, a magyar népzene legszebb darabjaiból válogatva mutatják be tehetségüket, tudásukat. Föllép a többi közt a Bazseva, a Góbé, a Parapács, a Csercsel zenekar, Zsikó Zoltán és zenekara, Zsikó Zsuzsanna, Salamon Soma, Csizmadia Anna, Varga Veronika és Mihó Attila.

November 5-20. között negyedszer kerül megrendezésre a HéttoronyFesztivál a Kárpát-medencében. Idén a Fonó Budai Zeneházból indul egy Makovecz Imre születésének 80. évfordulójára fókuszáló konferenciával, és Erdélyt, Kárpátalját, Szlovéniát is bejárva a Zeneakadémián, ünnepi koncerttel zárul.

Tovább »

Matyók és betyárok címmel kiállítás nyílik november 12-én a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum időszaki kiállítótermében. A kiállítás két fazekas népi iparművész, a matyó Fehér Tibor és a betyár Czbor Imre, valamint alkotótársaik közös kiállítása.

A kiállítás 2016. január 29-ig látogatható.

Tovább »

November 10-én, kedd este 6 órától Bognár Szilvia tart előadást pályájáról, tapasztalatairól, az énekléshez és a népi kultúrához fűződő viszonyáról „Embernek ének őrzi az időt” címmel. Bognár Szilvia már 18 évesen a Népművészet Ifjú Mestere. Azóta számtalan együttes énekeseként, meghívott szólistájaként hallhattuk már, az Anima Sound System-től kezdve a Makámon és a Vándor Vokálon át a Szájról szájra nagysikerű hármasáig, majd a Pannon dalokban Rost Andrea oldalán. A Hagyományok Háza Baráti Körének klubestjei nyitottak, mindenkit szeretettel várunk, enni- és innivalóról közösen gondoskodunk!

Tovább »

November 3-án 14 órától Nyisztor Tinka lesz a Nyitott Műhely vendége, aki ételkóstolóval egybekötött előadást tart a moldvai étkezési szokásokról.

Hányszor esznek egy nap a csángók, és miért? Mi a savanyúleves? Hogyan kapcsolódik a vallás és a táplálkozás? Többek közt ezekre a kérdésekre is választ kaphat az ízes előadáson.

A részvétel regisztrációhoz kötött!

Tovább »

Megnyílt a XVI. Országos Népművészeti Kiállítás.
A díjátadóval egybekötött megnyitón egy tűt sem lehetett volna leejteni az érdeklődőktől.
A kiállítás március 27-ig látogatható hétfő kivételével minden nap 10 – 18 óráig.
Fotó: Hont Angéla

Tovább »

2015. október 24.

Eltáncolt mesék sorozat

Fotó: Antal Alice

Tovább »

A Hagyományok Háza évente ír ki lemezpályázatot hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A felhívás célja, hogy a népzenei mozgalom különféle előadóinak színvonalas produkciói egy igényes válogatás keretében CD-n megjelenhessenek. Pályázni hagyományhű népzenei felvétellel lehet. A beérkező pályázatokat a szakmai zsűri két fordulóban bírálja el. Döntésük alapján általában tizennyolc-húsz produkció kap bemutatkozási lehetőséget. Beérkezési határidő: 2015. november 9.

Tovább »

Végéhez érkezett a Fölszállott a Páva nyári területi válogatásokról készült filmek bemutatása, kiderült, hogy kik jutottak el a nyári balatoni páva táborba, azaz mely  48 produkcióval találkozunk majd az élő adásokban. Október 30-án, pénteken a szakmai és lelki élményekben gazdag nyári táborról láthatunk összeállítást, november 6-tól pedig élőben izgulhatunk a gyerekekért!

Tovább »

„A reménység öröme szállotta meg az embereket, s kisöpörte szívükből az esztendő gondjait. Csak éneket termett a száj vagy jó szót. A vérből sem hullott indulat azon az este, hanem megnyugodva csörgedezett a vér, akár Betlehemben a patak, minek a vizéből szelíden ittak a csordapásztorok gazdátlan juhai.”

Tamási Áron gondolataival hív mindenkit a Hagyományok Háza és az MTVA, hogy felelevenítve a magyarság évet fordító hagyományait, 2016. január 6-án, Vízkereszt napján ismét együtt ünnepeljük az újévet és közösen tekintsünk reményekkel a szívünkben az új év felé.

Tovább »
2015. október 28.

Bírni fogjuk cérnával

Aki november 5-én 14 és 16 óra közt a Nyitott Műhelybe látogat, Dulai Sándorné hímző segítségével megtanulhatja a Galga menti fehér vagy keresztszemes hímzést, s még használati tárgyakat is készíthet szeretteinek vagy magának.

A foglalkozás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Tovább »

„A népművészetet, a néphagyományt ápolnunk kell… – szokásunk mondani. Mit is jelent ez? Így javítanám: nem ápolni kell, hanem meg kell tanulni, majd az ápol minket. Mert az itt bemutatott alkotások mögött bizony sok, sok tanulás és munka van, ami nélkül ez nem jöhetett volna létre. A népművészetet, néphagyományt nem lehet megörökölni, mint a hajunk színét vagy arcvonásainkat, azt bizony tanulnunk kell, minél korábban elkezdve.” Andrásfalvy Bertalan köszöntő szavaival hívjuk Önöket a Néprajzi Múzeumban október 29-én nyíló XVI. Országos Népművészeti Kiállításra, melyen az elmúlt öt év legszebb kortárs népművészeti alkotásait mutatjuk be.
A kiállítás 2016. március 27-ig lesz megtekinthető.

Tovább »

November 4-én, 15 órakor nyílik a Magyarság Házában a 25 éve szabadon – a Kárpátaljai Görögkatolikus Egyház helytállása és tanúságtétele című kiállítás. A kiállítás a negyven évig illegalitásban elő kárpátaljai görögkatolikus egyház betiltását, életét, útkeresését és 25 éve történt legalizációját mutatja be.

November 7-én és 8-án az ősz egyik legsikeresebb fesztiválján, a Szent Márton Újborfesztiválja és Libator rendezvényen családi programok sora várja a Skanzenbe látogatókat, ahol a Márton napjához kötődő szokások mellett újborok és finom ételek kerülnek a középpontba.

Tovább »
2015. október 27.

Mit rejt a ládafia?

November 7-én délelőtt családi sorozatunkban szegénylegények, udvarhölgyek, boszorkányok, kovácsok, királylányok népesítik be színpadunkat, s varázsolnak el minket táncokkal és szavakkal. A Balassi Táncegyüttes Ládafia című gyerekműsora klasszikus népmesei motívumokkal tárja elénk Szerencsés Dániel kalandjait, küzdelmeit, próbatételeit. A népzene, néptánc és a mese bravúros ötvözete, ötletes díszlet, igényes jelmezek és fantasztikus koreográfia jellemzi a nagy sikernek örvendő gyerekelőadást.

Tovább »

A színpadi néptáncművészet kiemelkedő koreográfusait fókuszpontba állító, „Fókuszban a koreográfusok” sorozatunk októberi előadására minden jegy elkelt, ám december 4-ére még vannak szabad helyek. Vendégünk lesz Kricskovics Antal, a számtalan nagydíjjal és nívódíjjal rendelkező Fáklya Nemzetiségi Táncegyüttes alapítója és koreográfusa. Közel 150 koreográfiája közt találhatók görög drámák, bibliai témák, archaikus népszokások, nemzetiségi folklórszámok, népi gyermekjátékok. Ezekből láthatunk válogatást  az első félidőben. Az est második felében Bognár József groteszk, humoros, meghökkentő táncszínházi előadásinak színe-javát láthatjuk. A koreográfiák bemutatása után lehetőséget nyújtunk az alkotókkal való beszélgetésre.

Tovább »

2015. október 26-án elhunyt Szántó Ferenc, magyarbecei születésű magyarlapádi pásztor, a Maros-Küküllő-vidék népzenéjének mestere, prímás, énekes, furulyás, a Népművészet Mestere. 

Isten nyugtassa!

Tovább »

Novemberben ismét műsorára tűzi a Magyar Állami Népi Együttes a Mezőség - Mikrokozmosz című műsorát. A 2015/16-os évadban négyszer láthatja a közönség a Farkas Zoltán Batyu és Kelemen László nevével fémjelzett művet. Két előadás már teltházas, november 6-i és 11-i előadásainkra jegyek még korlátozott számban kaphatók.

„Az előadás a közösség és az egyén viszonyrendszerének sajátosságait feszegeti, a megőrzés és az újítás kapcsolatát. Mit mond a Mezőség sokszínű kultúrája a metropoliszok emberének? Talán az izoláltsággal és az elszemélytelenedéssel szemben az emberi közösségek és kapcsolatok fontosságát, segítő erejét hangsúlyozza.”

Tovább »

Népismei Tudománytár sorozatunk idei utolsó vendége Halmos István muzeológus és népzenekutató, az MTA Népzenekutató Csoportjának, ill. a Zenetudományi Intézetnek egykori főmunkatársa. Egyik fő kutatási területe Északkelet-Magyarország, melyből számos tanulmányt is publikált. November 19-én, „Északkelet-Magyarország népe és népzenéje” című előadásában ennek a területnek a néprajzát és népzenéjét ismerteti.

Közreműködik: Halmos Attila, Karácsony Zoltán, Vavrinecz András

Tovább »

Az erdélyi táncok kialakulásának, alakulásának, a különböző, újabb és újabb táncdivatok alakító erejének, egymásra hatásának bemutatása egyetlen „ezerarcú” dallamunk segítségével.

2015. október 24.
Fotó: Kiss Ferenc

Tovább »

B. Kovács István néprajz–régészet szakot végzett Budapesten. Érdeklődésének elsődleges földrajzi kereteit szülőföldje, a történeti Gömör-Kishont vármegye, szép szóval Gömörország jelenti. Különleges előadásának tárgya a Rimaszécsen élt, néhai Busa Viktor meséinek, a lényegében mára kihalt hősmeséknek a bemutatása. A múlt század 70-es éveiben gyűjtött 5 hősmese egyedülálló ötvözete a keresztyén köntösbe bújtatott, mitikus elemeket is tartalmazó egykori hősepikának, a középkori lovagi világnak, valamint a gömöri magyar cigányság múltjának és közelmúltbeli alakjainak.

Tovább »

Az, hogy minddel találkozhatnak a Fő utca 6-ban. Megújult múzeumpedagógiai szolgáltatásunk. Most még érdemesebb felkeresni a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumot és a Nyitott Műhelyt! Óvodai és iskolai csoportok jelentkezését várjuk.

Tovább »
2015. október 21.

A hónap műtárgya

Folytatódik a hónap műtárgya sorozatunkat. Októberben Mónus Béla kortárs fafaragó 1990-ben faragott díszdobozával emlékezünk az aradi vértanúkra, illetve közvetve az 1956-os forradalomra. Olvassák szeretettel Szabó Zoltán írását.

Tovább »
2015. október 19.

Hajdúságnak van egy vize...

A Debreceni Hajdú Táncegyüttes és a Bürkös zenekar előadása

Figurás bérlet

2015. október 15.

Fotó: Szilárd Katalin

Tovább »
2015. október 14.

Szakmai nap Gödön

Folytatódik a Hagyományok Háza vidékjáró sorozata, pénteken a gödi Búzaszem Iskolában találkozhatnak a programmal. A szakmai napon bemutatkoznak a Hagyományok Háza óvodás és iskolás korosztálynak szóló oktató, ismeretterjesztő programjai (gyermek- és ifjúsági bérletes előadások, komplex oktatóprogramok, akkreditált pedagógus-továbbképzései), valamint azok a szolgáltatások, amelyeket az intézmény a néphagyomány óvodai, iskolai, művészeti iskolai szakmai munkájához nyújt (archívum, könyvtár, kiadványok, szakmai tanácsadás). A jelentkezők részt vehetnek keresztmetszet-jellegű, saját élményű műhelyfoglalkozásokon, valamint a programot elemző, bemutató konzultáción. A helyszínen megvásárolhatók a Hagyományok Háza kiadványai is.

A program ingyenes, regisztrálni a tovább gombra kattintva lehet.

Tovább »
2015. október 14.

Rajzpályázat gyerekeknek

A Hagyományok Háza KÉSZÜLJ VELÜNK AZ ÜNNEPRE! címmel ebben az évben is meghirdeti rajzpályázatát gyermekek számára, három korcsoportban (óvodás, alsós, felsős). a következő karácsonyi témakörökben:
1. betlehemes játékok pásztor szereplői
2. három királyok látogatása (csillagozás)
3. aprószentekelés
A pályamunkák leadási határideje: 2015. november 10. (kedd)
A legszebb alkotásokat a Hagyományok Házában kiállítjuk, a nyerteseket értékes díjakkal jutalmazzuk.

Tovább »

Őszi akciónkban hűséges hírlevél olvasóinknak szeretnénk színházi kedvezménnyel kedveskedni. Amennyiben októberi előadásaink valamelyikére jegyet vásárol, úgy novemberi és decemberi saját előadásaink közül az Ön által választottra 50% kedvezménnyel vásárolhat az októberivel megegyező számú jegyet.

A kedvezmény érvényesítéséhez, kérjük, a pénztárban mutassa be e-mailen kapott október 14-i hírlevelünket (kinyomtatva vagy elektronikusan telefonon stb.)!

A válaszható előadások listáját a tovább gombra kattintva olvashatja.

Tovább »

2015. október 2.
A nemzetközi projekt keretében megvalósuló találkozó célja az volt, hogy felfedje a modern formatervezés és a hagyományos népművészet kapcsolatát. Az előadások a hagyomány kortárs iparművészetben játszott szerepét járták körül. Az utazó kiállítás október 30-ig látogatható. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg. redproject.eu
Fotó: Laterna Magica és Turbéky Dénes

Tovább »
2015. október 14.

HHBK tánctanfolyam

2015. szeptember 22.

Fotó: Hont Angéla

Tovább »

Október 20-án lesz a Hagyományok Háza Baráti Köre idősebb korosztály számára szervezett tánctanfolyamának következő alkalma. A tanfolyam táncanyaga a klasszikus széki táncrend. Bármikor lehet csatlakozni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tovább »
2015. október 12.

Megkondul az estharang...

Október 17-én 17 órakor megkondul az estharang a Hagyományok Házában. A Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes és a Szökős Táncegyüttes kongatja.

Az előadásban, mely egy 1903-ból származó mulatság leírásának továbbgondolása, megmutatkozik Vas megye hagyományos magyar, valamint polgáriasult táncos öröksége, de szerephez jutnak a vidék nemzetiségeinek táncai is. Életre kelnek mind a századforduló viaszhengerein megőrzött rítusénekek, mind a burgenlandi magyarság kevéssé ismert zenei hagyománya. 

Tovább »
2015. október 12.

A Hagyományok Háza ajánlja

Nincs egyebem egy rózsánál címmel október 15-én 18 órakor kiállítás nyílik Dusa Gábor fotóművész – számtalan eseményünk és színpadi előadásunk szemet gyönyörködtető fényképének készítője – néptáncos fotóiból a Balassi Intézetben.

Október 20-án, a Womex nulladik napján lép színpadra az a 10 zenekar, akik a májusban magyar nép- és világzenei zenekarok számára meghirdetett 95 pályázatból a hazai szakemberekből álló zsűri kiválasztott. A Fonó Budai Zeneházban 18 órától kezdődő Showcase napon fellép a Babra, a David Yengibarian Trio, a Dina Zenekar, a Fonó Zenekar, a Góbé, a HolddalaNap, a Kerekes Band, a Meszecsinka, a Parno Graszt és a Zombori Zenekar.

Tovább »
2015. október 12.

Angyaljárta utak

Csuporné Angyal Zsuzsa fazekas–mézeskalácsos Csokonai-díjas népi iparművész kerek évfordulóhoz kötött életmű-kiállítása október 17-ig látogatható még a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban. Fel lehetne sorolni a végzett tevékenységei között a gyertyaöntést, -mártást, fafaragást is, legalábbis ez utóbbit tervezői szinten, de a gyűjteményes kiállítása, melyhez az életútjához kapcsolódó alkotók közül is meghívattak néhányan tárgyaikkal, elsősorban az előző kettőt mutatja be.

Tovább »

Október elsején a Nyitott Műhelyben megrendezésre került eseményen a R.E.D projecthez kapcsolódóan a Műhelyben alkotó népi iparművészeinket és a R.E.D project 3 alkotóját ismerhették meg az érdeklődő látogatók. Vendégeinknek lehetőségünk nyílt arra, hogy kipróbálhassanak különböző hímzés technikákat Illés Vanda és Rózsa Erika hímző segítségével, csipkét verjenek Turós Istvánné csipkeverővel, vesszőfonást társíthassanak bőrrel Rigó Krisztina kosárfonóval. 

Tovább »

Október 24-én a Páva különdíjas nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes két előadással is megörvendezteti a budapesti közönséget. A Hagyatékok az erdélyi táncok kialakulásáról, alakulásáról, a különböző, újabb és újabb táncdivatok alakító erejéről, egymásra hatásáról szól, egyetlen „ezerarcú” dallamunk segítségével.

Szombat délelőttönként esedékes Eltáncolt mesék családi sorozatunkban pedig a Hamupipőke tündérmeséjén keresztül a népzene és néptánc nyelvén mesélnek a gyerekeknek a boldogság kereséséről és megtalálásáról. S mint mindig, az előadás után most is táncház és kézműves-foglalkozás várja a gyerekeket.

Tovább »

A Magyar Néprajzi Társaság Tradíció pályázatot hirdet fő partnerével a Néprajzi Múzeummal és társkiíró partnereivel, a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Néprajztudományi Intézetével és Történettudományi Intézetével, a ELTE BTK Néprajzi Intézettel és a Szentendrei Szabadtéri Múzeummal, a Hagyományok Házával, a Honismereti Szövetséggel. Több témában és minden korcsoport, a határon túliak részvételével az egyéni és csoportos önkéntes néprajzi gyűjtők, néprajzkutatók, pedagógusok és diákok pályázhatnak a hagyományok és a jelenkori élő kultúra dokumentálásával, gyűjtésével, feldolgozásával. Benyújtási határidő: 2016. január 15., péntek éjfél.

Tovább »
2015. október 8.

Hajdúságnak van egy vize...

Október 15-én délután, Figurás bérletünk első őszi előadásán a Hajdúság zenés-táncos hagyományait villantja föl nekünk a nagy múltú Hajdú Táncegyüttes, akik közt a szemfülesek találhatnak ismerős arcokat a gyerek Pávából. Találkozhatunk Majer Tamással, akinek feszes pásztor táncát szintén a tehetségkutató mustrában láthattuk, Juhász Imre csikóssal és családjával a Hortobágyról és természetesen kalauzunkkal, dr. Sándor Ildikóval.

Tovább »

Az október 29-én a Néprajzi Múzeumban nyíló XVI. Országos Népművészeti Kiállításon mintegy 450 kézműves alkotó és alkotó közösség közel 1700 alkotása lesz megtekinthető. Az ötévente megrendezésre kerülő kiállítás az elmúlt évek legmívesebb kézműves alkotásait mutatja be: hímzés, viselet, csipke, szőttes, nemez, bőr, fa, szaru-csont, hangszer, fazekasság, vas-fém, szalma, csuhé, gyékény, vessző, játék, ékszer, hímes tojás, mézeskalács remekekben gyönyörködhet a közönség.

Tovább »
2015. október 7.

Hajdúság táncos öröksége

Idén is lehetőség nyílik arra, hogy havonta egy hétvégén a Kárpát-medence egy-egy tájegységének táncaival, azok néprajzi hátterével, az adott területre jellemző etnográfiai, történelmi, társadalmi hatásokkal és a paraszti öltözettel megismerkedjünk. A Kárpát-medence táncos öröksége tanfolyam idei első alkalma október 17-18-án lesz, hajdúság táncokkal. A részvételi díj 10.000 Ft/fő, csoportos kedvezmény együtteseknek 50%!!! (egy együttesből legalább 4 fő jelentkezése esetén)

Tovább »

A HHBK következő klubestjén, október 13-án 19 órától vendégünk a Prima Primissima-díjra jelölt ifj. Csoóri Sándor, aki  Zendítő címmel tart előadást a zene és ritmika világáról, de beszélgetésünk eddigi gazdag szakmai életébe is betekintést enged. Előtte 18 órától vetítést tartunk az augusztusi őrvidéki kirándulás képeiből. A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tovább »

A több mint egy éven keresztül tartó R.E.D. Projekt – Az európai design gyökerei című nemzetközi projekt záróeseményeihez érkezett. Az október 2-i konferenciára és kiállításmegnyitóra érkezett több mint 100 érdeklődő érkezett. A R.E.D. Projekt pályázati kiállítását 2015. október 30-ig tekintheti meg a nagyközönség a Szilágyi Dezső tér 6. szám alatt lévő időszaki kiállítótérben. Az utazó kiállítás 8 ország szakmai együttműködésével jött létre, több mint 40 kiállított alkotással. A kortárs formatervezés és iparművészet területén tevékenykedő 35 év alatti alkotók valamely európai ország hagyományos kézművességének vagy népművészetének az elemeiből merítettek, vagy annak technikáival készítették munkáikat, ötvözve a modern formavilágot a hagyományos elemekkel. A pályázaton egy magyar alkotó  - Lázár Zsófia - nyerte el a 3. helyezést ötletes pop-up könyvével, amely a magyar tájegységeket dolgozza fel.

Tovább »

de azért ennél izgalmasabb események is voltak aznap. Olvassák szeretettel!

Tovább »

Vidékjáró útjaink soron következő állomása 2015. október 9-én Balatonboglár, a Varga Béla Városi Kulturális Központ. A TÁMOP projekt keretében megvalósuló szakmai napok sorozat alkalmain bemutatkoznak a Hagyományok Háza óvodás és iskolás korosztálynak szóló oktató, ismeretterjesztő programjai, valamint azok a szolgáltatások, amelyeket az intézmény a néphagyomány óvodai, iskolai, művészeti iskolai szakmai munkájához nyújt. A jelentkezők részt vehetnek keresztmetszet-jellegű saját élményű műhelyfoglalkozásokon, valamint a programot elemző, bemutató konzultáción.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tovább »

A néptáncot kedvelőknek bizonyára nem kell bemutatnunk a most 85 éves, Kossuth és Nemzet Művésze díjjal kitüntetett Timár Sándort és a Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész Farkas Zoltán Batyut. A MÁNE kedvelőinek pedig pláne nem, hiszen egyikük 15 évig volt az együttes művészeti vezetője, másikuk pedig több előadásunk társalkotója is volt. Fókuszban a koreográfusok sorozatunk októberi előadásában kettejük munkásságát vesszük górcső alá. Legemblematikusabb koreográfiáik bemutatása után lehetőséget nyújtunk az alkotókkal való beszélgetésre, ami szakmailag különösen is hasznos tapasztalás és élmény lehet a néptánc iránt érdeklődőknek.

Tovább »

2015. október 14-én délelőtt Torma László restaurátor, a Népi Iparművészeti Bíráló Bizottság tagja tart előadást Ornamentika és szűcsművészet címmel a Hagyományok Háza Nyitott Műhelyében (1011 Bp., Fő utca 6.) Előadásában ornamentális rendszereket, népművészeti motívumokat mutat be szűcsmunkákon és szűcshímzésből vett példákon keresztül. Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Tovább »

A Nyílt Héten több mint 200 gyerek látogatott el a Hagyományok Háza Nyitott Műhelyébe, óvodás csoporttól középiskolás osztályig minden korcsoport képviselte magát.  A kiállítások megtekintése mellett kézműves foglalkozásokon ismerkedhetnek meg a nemezelés, kosárkötés, szövés, gyöngyfűzés, hímzés technikáival. Szeptember 30-án, a Magyar Népmese napján „A kákára is csomót kötünk” rendezvényünkön kisiskolások ismerkedtek meg a szövés rejtelmeivel Nyitott Műhelyes alkotóink, szövőink: Kamocsay Judit, Kemenes Ilona és Detre Mikolt segítségével. A gyerekek büszkén vitték haza alkotásaikat – van, aki elhatározta, hogy meg is tanulja ezt a mesterséget. Továbbra is várjuk a csoportokat Nyitott Műhelyünk programjaira, s kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásainkra.

Tovább »
2015. október 1.

A Hagyományok Háza ajánlja

Új sorozatot indítunk, amelyben hétről hétre egy-egy olyan programot javaslunk Önöknek, ami ugyan nem a Hagyományok Háza saját programja, de a néphagyományhoz való kötődése miatt szívesen ajánljuk.

Elsőre egyből két programot is hadd ajánljunk szíves figyelmükbe! A hűvösebb őszi időjárás beköszöntével mit is ajánlhatnánk, ha nem egy jó múzeumi programot! A Várkert Bazárban Örökség és újítás címmel látható kiállításon a mai magyar kézműves termékek legeredetibb darabjai láthatóak.  A bemutatott darabok jól reprezentálják a Mozgalom alkotó közösségének műfaji, technikai és koncepcionális sokszínűségét. A kiállítás november 22-ig látogatható.

Október 8-án a Fonó Budai Zeneházban igazi csemege-koncertre kerül sor: Petrás Mária Magyar Örökség díjas, Prima Primissima díjas művész és a Szigony zenekar moldvai csángó népzenei koncertje áthűlt lelkünket, az utána lévő táncház pedig testünket melegíti át.

Tovább »
2015. október 1.

Államis előadás uzsonnára

Mit szólnának, ha a Magyar Állami Népi Együttes előadásait - beleértve a jövő évi új darabunkat is - kedd délutánonként az esti 2800 Ft-os ár helyett 1200, sőt 850 Ft-ért nézhetnék meg?  Jó hírünk, hogy válaszolni sem kell, már van ilyen lehetőség: Uzsonna bérlet a neve! Iskolai csoportoknak is szívesen ajánljuk! A sorozat következő előadása 2015. november 10-én, kedden, 15 órakor a Mezőség - Mikrokozmosz című előadás lesz.

Tovább »
2015. szeptember 30.

Megérett a kukorica szára...

Szeretettel várjuk óvodás és iskolás csoportok jelentkezését komplex foglalkozásainkra. Októberi foglalkozásainkra még vannak helyek. Az őszi időszakban különösen ajánljuk figyelmükbe a Kukoricafosztó foglalkozást, amely során megtudhatják a gyerekek, hogy milyen részei vannak a kukoricának, hogyan, s mire használhatjuk azokat, honnan származik, hogyan műveljük, gondozzuk a növényt. Mindezekre választ kaphatunk, ám a kukoricafosztó nem csak munka, szórakozás is! Így mi is játszunk, éneklünk, táncolunk és mesét hallgatunk.

Tovább »

Október 1-én „Népi iparművészet és Design” című programunk keretében a Nyitott Műhely kézműves mesterei, hímzők, csipkekészítők, kosárfonók és gyöngyfűzők várják az érdeklődőket. A R.E.D. projekt kísérőrendezvényén két, a projektben részt vevő tervezővel is találkozhatnak: Móré Margittal workshopon, Lázár Zsófiával pedig interaktív könyvbemutató és beszélgetés kapcsán találkozhatunk a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum Nyitott Műhelyében. A beszélgetést Sándor Ildikó vezeti. Lázár Zsófia az elkészült könyvsorozatával Magyarország tájegységeit mutatja be. Könyve hasznos kiegészítés lehet a néprajz, népművészet oktatásánál, hiszen grafikai megjelenítésével, és az izgalmas pop up technika felkeltheti a legkisebbek érdeklődését is. A könyvbemutatóval egybekötve a könyv felhasználási lehetőségeibe is belekóstolhatnak az érdeklődők. A program ingyenes.

Tovább »

Október 7-én este 13 címmel különleges kortárs táncjátékkal emlékezik az aradi vértanúkra az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán együttes és a szabadkai Juhász Zenekar. Nem történelmi vagy dokumentarista táncelőadásról van szó. Nem jelenít meg egyéni sorsokat, inkább az aradi vértanúk történetének tragikuma kerül fókuszba, és általában a kivégzés hátborzongató rettenete. Az előadásban egy, közös sorsként jelenik meg a tizenhárom vértanú, illetve a velük történtek. A Tizenhárom főszereplője Haynau figurája, zenéje pedig különleges ötvözete a magyar, a szerb népzenének és a kortárs zenének, de megzenésített versek és francia sanzonok is felcsendülnek.

Tovább »

A jövő generációjának hagyományokhoz való kötődését, múltunk emlékeinek megismertetését és átörökítését, a jelenkori körülményekhez igazodó alkalmazását célzó TÁMOP pályázatunk keretében október 2-án, pénteken Folklórosztályunk szakmai napot tart a Zsámbéki Közművelődési Intézet és Könyvtárban. Bemutatkoznak a Hagyományok Háza óvodás és iskolás korosztálynak szóló oktató, ismeretterjesztő programjai, valamint azok a szolgáltatások, amelyeket az intézmény a néphagyomány óvodai, iskolai, művészeti iskolai szakmai munkájához nyújt. A jelentkezők részt vehetnek keresztmetszet-jellegű saját élményű műhelyfoglalkozásokon, valamint a programot elemző, bemutató konzultáción.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tovább »

A Magyar Népmese Napja alkalmával a Hagyományok Házában tartott sajtótájékoztatón a mindennapi mesemondás fontosságára hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója és Pompor Zoltán, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kutatási és fejlesztési főigazgató helyettese.

Fotó: Szilárd Katalin

Tovább »

A Magyar Népmese Napja alkalmával a Hagyományok Házában tartott sajtótájékoztatón a mindennapi mesemondás fontosságára hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója és Pompor Zoltán, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kutatási és fejlesztési főigazgató helyettese.

Tovább »
2015. szeptember 25.

Oktatók és alkotások

A Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola oktatóinak közös kiállítása

2015. szeptember 25.–december 17.

Fotó: Turbéky Dénes

Tovább »
2015. szeptember 25.

Várjuk nemezszakkörünkbe!

Tíz alkalomból álló szakkörünkbe a nemezkészítés alapjai iránt érdeklődő felnőtteket várjuk. Témák: ismerkedés a nemezzel, a nemezkészítés magyar hagyománya; gyapjúfestés; nemezjátékok, -ékszerek, állatfigurák; tárca, zacskókészítés; nemezfejfedők; türkmén, török, kirgiz nemezek; selyem-nemez sál. A foglalkozások szombati napokon 9-14 óráig tartanak.

Tovább »

2015. szeptember 5.

Szentendrei Skanzen

Tovább »

2015. szeptember 6.

Szentendre, Pap-szigeti kemping

Tovább »

Ősszel folytatjuk évek óta nagy sikernek örvendő előadás-sorozatainkat. Viseletkészítő és népi ékszerkészítő előadás-sorozatunkban a magyar népviseleteket és ékszereket, azok folyamatos változásait mutatjuk be tájegységenként. Meghívott előadóink, alkotóink ismertetik a különböző magyar viseleti darabok történetét, jellegzetességeit, sajátos mintakincsét és elkészítési módját. Bőrműves előadás-sorozatunk célja egybegyűjteni minden népi bőrművesség iránt érdeklődőt azért, hogy szakmai tudásukat frissítsük és kiterjesszük. Előadás-sorozataink jó alkalmat kínálnak a szakmabeliekkel, mesterekkel való találkozásra, konzultációra is.

Tovább »
2015. szeptember 24.

Utolsó helyek!

Nem kell jövő szeptemberig várnia, ha csak mostanra derült ki, belefér-e idejébe, pénzügyi keretébe egy szakma szépségeinek elsajátítása. Habár már elkezdődtek őszi kézműves képzéseink, azokhoz a tanfolyamainkhoz, amelyek nem maximum létszámmal indultak, még lehet csatlakozni. A nemezelés, kosárfonás, csipkekészítés, szőnyegszövés vagy gyékénytárgyak készítése iránt érdeklődők jelentkezését még örömmel fogadja Kézműves osztályunk.

Tovább »

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy 2015. szeptember 28-án a jegypénztár és a könyvtár zárva tart.

Megértésüket köszönjük!

Tovább »
2015. szeptember 24.

Angyaljárta utak

Csuporné Angyal Zsuzsa fazekas-mézeskalácsos Csokonai-díjas népi iparművész kiállítása

2015. szeptember 11.–október 17.

Fotó: Turbéky Dénes

Tovább »
2015. szeptember 23.

Állásajánlat

A Hagyományok Háza pénzügyi ügyintéző munkatársat keres. A pályázat benyújtásának határideje: 2015. október 13.

Tovább »

A Hagyományok Háza ingyenes szakmai napot tart pedagógusok és közművelődési szakemberek számára 2015. szeptember 25-én 13 órától a pilisvörösvári Művészetek Házában, melyen bemutatkoznak az intézmény óvodás és iskolás korosztálynak szóló oktató, ismeretterjesztő programjai, valamint azok a szolgáltatások, amelyeket az intézmény a néphagyomány óvodai, iskolai, művészeti iskolai szakmai munkájához nyújt. A jelentkezők részt vehetnek keresztmetszet-jellegű saját élményű műhelyfoglalkozásokon, valamint a programot elemző, bemutató konzultáción. Szeretettel várunk minden kedves Érdeklődőt!

Tovább »

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban 2015. szeptember 25-én 14 órakor kiállítás nyílik a nádudvari népi kézművességet tanító iskola oktatóinak munkáiból Oktatók és alkotások címmel. A kiállításon a kézműves tanárok szövéseiből, fa- és bőrmunkáiból, nemezeiből, kerámiáiból, kosaraiból, gyerekjátékaiból láthatunk válogatást.

Tovább »
2015. szeptember 23.

A MÁNE vidéki fellépései

Október 4-én, 19 órakor Pécsen, a Nemzeti Színházban lép fel a Megidézett Kárpátalja - Hágókon innen és túl című műsorával a IX. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón.
A Duna Művészegyüttessel közös esten legújabb műsorunk részleteit láthatja a közönség.

Tovább »

Október 1-én a Nyitott Műhely interaktív foglalkozásokkal, tárgykészítő workshoppal, beszélgetésekkel és könyvbemutatóval várja a látogatókat. A Népi iparművészet és design című rendezvény célja felhívni a figyelmet a  modern formatervezés és a hagyományos népművészet kapcsolatára. A program egy olyan nemzetközi együttműködésben megvalósuló projekt keretében kerül megrendezésre, mely arra keresi a választ, hogy a fiatal tervezők munkáiban hogyan jelenik meg az érték-tudatos gondolkodás, a közös európai identitás és a nemzeti sajátosságok.

Tovább »

A Budai Vigadó azon felújítási munkái, melyek az intézmény működését befolyásolják, előreláthatólag 2016. júliusában kezdődnek, így az évad végéig, 2016. június végéig a Hagyományok Háza minden részlegében zavartalanul folyik a munka.

Tovább »

A Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület havi rendszerességű tánctanfolyama szeptember 22-én, kedden folytatódik. Széki táncrendet tanít Lőrincz Beáta, táncpedagógus és Varga Zoltán, koreográfus, muzsikál Virágvölgyi Márta és tanítványai.

A tanfolyam célja, hogy a táncházakban használható tudást adjon azoknak a laikus, elsősorban az idősebb korosztályból érkező érdeklődőknek, akik nem hivatásszerűen vagy együttesekben táncolnak, illetve, hogy táncalkalmat teremtsen azoknak, akik már nem szívesen állnak fel táncolni a fiatalabb, komoly tánctudással rendelkezők között a táncházakban. Mindenkit szeretettel várunk!

Tovább »

A Hagyományok Háza pályázatot hirdet internetes néprajzi levelezőversenyen való részvételre. A felhívás három kiemelt régió, Balaton kiemelt üdülőkörzet, Budapest agglomeráció és Tokaj borvidék iskoláiban tanuló gyerekeknek és tanáraiknak szól. Jelentkezési határidő: 2015. szeptember 25. A pályázatok meghirdetésével párhuzamosan egy internetes szakmai felület is készül, amelyen a hon- és népismeret oktatást segítő módszertani segédanyagok lesznek megtalálhatóak (óravázlatok, játékos feladatsorok, néprajzi vetélkedők, népszokások forgatókönyve, archív fotók, néprajzi dokumentumfilmek, zenei anyagok).

Tovább »

Az MTA BTK ZTI és a Hagyományok Háza nevében szeretettel várunk minden érdeklődőt Pávai István: Magyarózd népzenéje Horváth István gyűjtései tükrében című könyv (DVD-ROM melléklettel) bemutatójára 2015. szeptember 24-én 16 órára az MTA BTK Zenetudományi Intézet Bartók termébe.
A bemutató házigazdája Dr. Richter Pál, az MTA BTK  Zenetudományi Intézet igazgatója. Köszöntőt mond Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója. A kiadványt bemutatja és ismerteti Dr. Gergely Zoltán folklórkutató, Dr. Pávai István. Közreműködik Székely Levente hegedűn, Árendás Péter brácsán, Lelkes András nagybőgőn, valamint Gergely Katalin színművész.

Tovább »

Kézműves-foglalkozásokkal, tánccal, zenével, kiadványvásárral színesítjük szeptember 19-20-án a Nemzeti Vágta programját. Aki arra jár, keressen minket az Andrássy út Hősök tere felőli végén!

Tovább »

Szakmai napok címmel sorozatot indítunk annak érdekében, hogy az új zsűrizési szempontrendszerrel kapcsolatban felmerülő kérdésekre választ találjunk közösen, illetve a modern kategória fogalmát tisztázzuk.  A szakmai napok mindegyikén délelőtt egy-egy szakma zsűritagjait hívjuk meg zártkörű tanácskozásra. Délután tizennégy órától nyilvános konzultációt tartunk, így az alkotóknak lehetőségül nyílik kérdéseiket személyesen is feltenni a Bíráló Bizottság tagjainak és a zsűriszervezőnek. Az első szakmai napunk bőrtárgyak témában kerül megrendezésre 2015. szeptember 24-én. Az lehetőség ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Tovább »

Csütörtökön 17 órakor a Népismei Tudománytár sorozat keretében Barabás László, Marosvásárhelyen élő néprajzkutató előadását hallhatjuk. A székelyföldi kalendáris népszokásokat mutatja be a ritualitás és játékosság egységében, néprajzi kisfilmek segítségével. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Tovább »

Az európai design gyökerei (R.E.D. - Roots of the European Design) című, a Hagyományok Háza részvételével zajló nemzetközi projekt partnerszervezetei október 2-án nemzetközi konferenciára és egy kiállítás megnyitójára hívják az érdeklődőket. A résztvevők izgalmas előadások között válogathatnak a „hagyomány a kortárs iparművészetben” témakörben, neves hazai és külföldi előadók tolmácsolásában. A rendezvény rávilágít a különböző hagyományos művészeti források gazdagságára, amely források jó inspirációt nyújthatnak a kortárs formatervezés és iparművészet számára. A program szeretné felfedni a modern formatervezés és a hagyományos népművészet kapcsolatát az iparművészet és a design területén. Választ keresünk arra, hogy a fiatal tervezők munkáiban hogyan jelenik meg az érték-tudatos gondolkodás, a közös európai identitás és a nemzeti sajátosságok megőrzése.

Tovább »
2015. szeptember 14.

Megjelent őszi programfüzetünk

„Megújulás. Kicsit furcsa így ősz felé a megújulás szót leírni, hiszen azt gondolatban rendszerint a tavaszhoz kötjük. Mégis, ez az első kifejezés, ami eszembe jutott, hiszen a nyári szünet után a Házban is elindulnak a programok, újult erővel vágunk neki az évadnak. A nagy megújulás azonban öreg házunk táján fog megtörténni: az az öröm ért bennünket, hogy a kormány elfogadta otthonunk, a Budai Vigadó rekonstrukciós terveit, és biztosítja hozzá azt a mintegy öt és fél milliárd forintot, amelyből számításaink szerint 2017 végére teljesen meg fogjuk tudni belső tereit újítani. Így lesz méltó külsőnk is a mindannyiunk által hordozott csodához: a magyar népművészethez” (Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója)

Tovább »
2015. szeptember 10.

Archív fotók és látványtervek

A Budai Vigadó rekonstrukciójának látványtervei

Tovább »

A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Budai Vigadó felújítására irányuló beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket – olvasható a legfrissebb Magyar Közlönyben.

Tovább »
2015. szeptember 10.

Közlemény

Az elmúlt napok törökországi eseményei miatt az ankarai polgármester kérésére az ankarai Budapest Napok két fő eseménye, a Magyar Állami Népi Együttes és Lajkó Félix Zenekarának pénteki és szombati fellépése kegyeleti okok miatt elmarad.
Az Együttes emiatt a többi törökországi helyszín eseményét is kénytelen volt törölni.

Tovább »
2015. szeptember 9.

Innováció és hagyományőrzés

A Herman Ottó Intézet és konzorciumi partnerei, a Hagyományok Háza, Balatonkenese Város Önkormányzata, a Zemplén Múzeum és a Budapesti Gazdasági Főiskola nyitó konferencián mutatta be az „Innovatív technológiák meghonosítása hagyományőrzés és a hozzá kapcsolódó képzés és kutatás terén” című projektet. A Társadalmi Megújulás Operatív Program közel 1 milliárd forintos támogatásával megvalósuló projekt célja, hogy három kiemelt fejlesztési térség (Balaton Kiemelt Üdülőkörzet, Tokaji Borvidék, Budapesti agglomeráció) hagyományainak megismertetése és megszerettetése elsősorban a fiatalabb korosztállyal, s ezáltal identitásuk erősítése. A projekt során többek közt kialakítanak egy olyan informatikai keretrendszert, amely segítségével a programban megvalósuló kutatások, módszertani fejlesztések és ismeretterjesztő tevékenység a virtuális térben is helyet kap.

Tovább »
2015. szeptember 9.

Péntektől újra Aprók tánca

Szeptember 11-én 17 órától ismét tárt kapukkal, sok-sok játékkal, ringatókkal, tánccal, érdekesebbnél érdekesebb hangszerekkel és kézműves-foglalkozással várja Aprók táncára kis barátait Márti néni és Sándor Ildikó, Kerekes Pálma, Kerényi Robi, Horváth Gyula és a többiek. Évadnyitó szüreti bálra készüljenek kicsik és nagyok.

Tovább »

Mennyi komikus, szívmelengető és -szorító eseménynek lehet szemtanúja egy postás egy kis faluban? Ez a kérdés ihlette meg Pálfi Ervin rendezőt, aki többek közt Lajkó Félix és a Juhász Zenekar segítségével megalkotta a Postás című darabot.

Szerelem, csalódás, maffiózó-jelenet, sok vidám, de szomorú, megható pillanat is... egy falu és egy térség lakóit ismerhetjük meg a postáson keresztül a Szabadka Táncszínház előadásában.
Magyarországi bemutató 2015. szeptember 12-én, 19 órakor a Hagyományok Házában!

Tovább »
2015. szeptember 9.

Mézes-mázas kiállítás

Csuporné Angyal Zsuzsa fazekas - mézeskalácsos Csokonai-díjas népi iparművész kerek évfordulóhoz kötött életmű - kiállítása nyílik szeptember 11-én 14 órakor a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban. Fel lehetne sorolni a végzett tevékenységei között a gyertyaöntést, -mártást, fafaragást is, legalábbis ez utóbbit tervezői szinten, de a gyűjteményes kiállítása, melyhez az életútjához kapcsolódó alkotók közül is meghívattak néhányan tárgyaikkal, elsősorban az előző kettőt mutatja be.

Tovább »
2015. szeptember 8.

Lako-dalom, Csipi és Kalotaszeg

A II. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóján kihirdettük a „Húzzad édes muzsikásom…” című fotópályázat eredményét:

1. díj: Magyar Péter: Lako-dalom

2. díj: Bazsó Zsombor: Csipi

Kollekció-díj: Németh Anna

Közönség-díj: Kis Ferenc: Kalotaszeg

Gratulálunk a díjazottaknak!

A kiállítás megtekinthető október 5-éig a szentendrei Skanzenben.

Tovább »

A Khamoro Budapest Band lemezbemutató koncertjével zárul Nyílt hetünk nemzetiségi kavalkádja szeptember 20-án, este 7 órakor. A 2007-ben alakult együttes nem hiába választotta a Khamoro, azaz Nap nevet, hiszen ugyanolyan nélkülözhetetlen részüknek tekintik kultúrájukat, mint az élethez elengedhetetlen napfényt. Az együttes autentikus cigány zenét játszik az ország egész területéről. Gyűjtések, feldolgozások mellett saját zenéket írnak és jelentetnek meg. Dalaikat virtuóz hangszerelés jellemzi, melyeket szájbőgőzéssel, gazdag, színes és ízes pergetésekkel díszítenek. A koncert ingyenes!

Tovább »

Vásároljon a maga-fonta kosárba saját nemezelt pénztárcádból! Díszítse lakását és önmagát a saját keze munkájával! Meséljen fejből gyerekeinek, barátainak! Ne csak táncoljon, tanuljon meg tanítani is! Ismerkedjen meg a Kárpát-medence, mindnyájunk egyedülálló népmese, néptánc és népdal kincsével! S mindezt a legelismertebb szakemberek segítségével. Jelentkezzen őszi képzéseinkre!
Szakmát adó kétéves képzéseink némelyikére ugyan már nem tudunk több jelentkezőt fogadni, egyes tanfolyamainkra azonban még van néhány szabad hely. Ezek jelentkezési határidejét - közkívánatra - meghosszabbítottuk szeptember 13-ig.

Tovább »

A Magyar Állami Népi Együttes meghívást kapott a 2015 szeptemberében megrendezésre kerülő Budapesti Kulturális Napok Ankarában elnevezésű programsorozatra, ahol a Magyar rapszódia című előadással vendégszerepelnek. 2015. szeptember 10-15. közt több törökországi városban is fellép a társulat. 11-én és 12-én Ankarában, 13-án Eskisehirben, 14-én Isztambulban lép színpadra az Együttes.

Az ankarai rendezvény keretében, ami Budapest és Ankara testvérvárossá válásának alkalmából kerül megrendezésre, a Hagyományok Háza szervezésében kézműves-foglalkozás és játszóház is várja majd az érdeklődőket.

Tovább »

Kedves Pedagógusok, kedves Szülők! Szeretettel várjuk az iskolai csoportokat a Figurás bérlet előadásaira. Hajdúság, Rábaköz, Moldva és a Sárköz-Duna mente egy jellegzetes települése, Madocsa gazdag tánc- és zenekultúrájával ismerkedünk ebben a tanévben. A tőlünk megszokott módon, sokoldalúan közelítünk egy-egy témához a vidéki vendégegyüttesek és narrátorunk, dr. Sándor Ildikó közreműködésével.
Néptáncos bérletünk a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.

Tovább »

A 2015/16-os tanévre is meghirdetjük „Forgószél és Garabonciás” levelezőversenyünket. A vetélkedőre szeretettel várjuk azoknak az iskolásoknak a jelentkezését, akik izgalmas, szórakoztató feladatok megoldásán keresztül szívesen elmélyítenék hon- és népismeretbéli tudásukat, illetve szívesen megismerkednének a magyar népi kultúra gazdag, sokszínű világával. A vetélkedő egyes témaköreit a versenyzők önálló gyűjtő-, kutatómunka révén dolgozzák fel két korosztályi csoportban. A 2015/2016-os tanév témaköre: közlekedés, szállítás. Iskolai osztályok és 5-6., illetve 7-12. osztályos tanulók egyéni jelentkezését is várjuk!

Jelentkezési határidő: 2015 szeptember 23.

Tovább »

Szeptember 4-től, nyolc pénteken át, 20:30-tól a Duna Televízió sugározza a Fölszállott a Páva nyári területi válogatásokról készült filmeket, melyek végén az is kiderül, hogy kik jutottak el a nyári balatoni páva táborba, azaz mely  48 produkcióval találkozunk majd az élő adásokban. A látványos produkciók mellett pedig teret engedünk a gyermeki léleknek is. Megtudhatjuk, hogy hogyan kell viselkednie a fiúknak, mi a lányok feladata, hogyan lehet legyűrni az iskola okozta stresszt, és hogy miért jelent katasztrófát napközisnek lenni, főleg akkor, ha az „ember” kamaszodik…

Tovább »

Szeptember 11-13. közt kerül megrendezésre az Énlaka-konferenciák V. elnevezésű fórum az énlakai Művelődési Házban. A szervezők célja, hogy a székely népzenének és néptáncnak olyan tudományos fórumot biztosítsanak, ahol a résztvevők annak minden szépségével és mélységével összegzik és bemutatják az eddigi kutatási eredményeket, és irányt szabnak az eljövendő tudományos és művészeti tevékenységnek. A konferencián előadást többek közt Kallós Zoltán, Pávai István, Richter Pál, Sára Ferenc.

Tovább »
2015. augusztus 27.

HHBK kirándulás az Őrségben

2015. augusztus 27-30.

Fotó: Turbéky Dénes

Tovább »

Szeptember 5-én újra népzenészek lepik el a szentendrei Skanzent, tíz portán húsz zenekar húzza majd s emellett tánccsűr, muzsikáló vonat, gyermek- és családi programok, borkóstolás, rendhagyó tárlatvezetések, koncertek, este 19 órakor pedig a Magyar Állami Népi Együttes gálaműsora várják a látogatókat.

Tovább »

A Nyílt Hét keretében szeptember 14-18. között megrendezésre kerül a „Nyitott Műhely a Népi Iparművészeti Múzeumban” című rendezvénysorozatunk. A látogatók kézműves-foglalkozásokon ismerkedhetnek meg a nemezelés, kosárkötés, szövés, gyöngyfűzés, hímzés technikáival, valamint meghallgathatják Madarász Melinda iparművész előadását Népi szabásminták, mai hordhatóság címmel, valamint Nagy Mari értekezését a csergékről és a növényi festésről. A múzeum kiállításai ingyenesen megtekinthetőek.

A programokra regisztráció szükséges: farkas.reka@hagyomanyokhaza.hu címen.

Tovább »
2015. augusztus 26.

Elhunyt dr. Füzes Endre

2015. augusztus 26-án hajnalban elhunyt dr. Füzes Endre (1932-2015) néprajzkutató, nyugalmazott múzeumigazgató, aki hosszú évtizedeken keresztül volt a Népi Iparművészeti Tanácsadó Testület elnöke.

Isten nyugtassa!

Tovább »

A hiteles magyar népi iparművészeti termékek népszerűsítése, védelme és piacra segítése érdekében fogott össze a Hagyományok Háza és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége. E célból került sor a termékek hitelességét, minőségét és eredetiségét garantáló ún. Páva védjegy megújítására, ősszel pedig nagyszabású kampány indul a védjegy köztudatba való beemelésének elősegítésére, a nagyközönség számára nyújtott előnyök népszerűsítésére.

Tovább »

Habár az eső a szabadtéri táncházat a Hagyományok Háza aulájába űzte, ez a felhőtlen hangulaton mit sem változtatott.

2015. augusztus 19.

Fotó: Hutura Beáta

Tovább »

A Hagyományok Háza a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központtal közösen prímásversenyt hirdet táncházzenész hegedűsök számára. Pályázhat minden hagyományos magyar népzenét játszó hegedűs, aki 2015. szeptember 25-én már betöltötte a 18-ik, de még nem töltötte be a 35-ik életévét. Beérkezési határidő: 2015. szeptember 15. A nyilvános színpadi versenyt a XXV. Kecskeméti Népzenei Találkozó keretében bonyolítjuk le  2015. szeptember 25-én 10 órától.

Tovább »

2015. augusztus 23.

Fotó: Antal Alice

Tovább »

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a magyar népművészeti alkotómunka területén kiemelkedő művészi értékteremtő munka elismerésére, az eredeti népi hagyományokban felnőtt, azokat tehetségükkel, egyéniségükkel tovább gazdagító és tanítványoknak továbbadó népművészek számára a Népművészet Mestere díjat adományozta BERSZÁN FÜLÖP énekes-zenész, CSÍBI GYULÁNÉ szűrhímző, DEZSŐNÉ KÁDÁR ERZSÉBET énekes, HAJDU JÓZSEFNÉ táncos, varró-hímző asszony, LEGEDI LÁSZLÓ ISTVÁN furulyás, NEPP DÉNES szíjgyártó, NESÓ SÁNDOR csont-, szaru- és fafaragó, RADICS LÁSZLÓ mézeskalácsos, SZÁNTÓ FERENC pásztor, furulyás, hegedűs és táncos és TÓTH SÁNDORNÉ énekes, táncos részért. Szívből gratulálunk a díjazottaknak!

Képgaléria

Tovább »
2015. augusztus 19.

Augusztus 20-i kitüntetések

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere augusztus 20-a alkalmából. Kiemelkedő szakmai munkájáért kitüntetést vehetett át többek közt Dr. SÁNDOR ILDIKÓ, a Hagyományok Házának osztályvezetője, GERA ATTILA, klarinétos, a Magyar Állami Népi Együttes tagja, JÁVOR KATALIN, táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes táncosa és női tánckari asszisztense, MIHALOVICS MÁRK, táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes táncosa, VÁRADI ZOLTÁN, a Magyar Állami Népi Együttes tagja, KÁLLAI JÓZSEF hegedűs, a Magyar Állami Népi Együttes zenekari tagja és RADICS TAMÁS nagybőgős, a Magyar Állami Népi Együttes zenekari tagja.

Szívből gratulálunk nekik az elismeréshez!

Tovább »

A Hagyományok Háza és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum közös pályázatot hirdetett a II. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóján a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 2015. szeptember 5-én megrendezésre kerülő fotókiállításon való részvételre. A beérkezett 119 pályaműből a zsűritagok (Bege Nóra, fotóművész, Dr. Bereczki Ibolya, néprajzkutató, Dusa Gábor, fotóművész és Pál István Szalonna, népzenész) 11 fotós 17 művét választották ki. Hogy a kiállítók közül kik részesülnek díjazásban is, az kiderül szeptember 5-én, 15:30-kor a fotópályázat eredményhirdetésén a szentendrei skanzenben. A kiállítás szeptember 5-től október 5-ig látogatható.

Tovább »

Szeptember 11-én Agócs Gergő muzsikál együtt idős mestereivel és legkedvesebb tanítványaival, pályatársaival Mesterek és tanítványok sorozatunk évadnyitó előadásán.
Itt lesz Balogh Bertalan ’Pico’ (Ipolymagyari), Bastyúr István ’Káposzta Pista’ (Szilice), Dobcsák János és Dobcsák Béla (Szomotor), de közreműködik többek közt a Fonó Zenekar, a Parapács Zenekar, Kacsó Hanga Borbála, Juhász Réka, Juhász Zoltán, Juhász Dénes, Dsupin Pál, Dóra Áron és Zsikó Zoltán is.

Tovább »
2015. augusztus 19.

Ha szeptember, akkor nyílt hét!

Szeptember 15-20. között ötödik alkalommal hirdetjük meg bemutatkozó hetünket, ahol egy hétbe sűrítve adunk ízelítőt az év 365 napján folyó munkánkból. Ilyenkor olyan országos nagy rendezvényeket szervezünk meg, mint a Táncvásár vagy a pedagógusoknak szóló nyílt nap, hogy olyanok is megismerkedhessenek programjainkkal, akik év közben nehezebben jutnak el hozzánk. A Budapesten és a környéken la­kóknak akár a hét minden napján érdemes minket meglátogatnia, hiszen mindig más tevékenységünket helyezzük fókuszba. Ismert programjaink mellett most is készülünk újdonságokkal, egyedi programokkal is.

Tovább »
2015. augusztus 18.

Játék és tánc az iskolában

Szeptember 7-ig várjuk a jelentkezéseket „Játék és tánc az iskolában” képzésünkre.  A 60 órás akkreditált pedagógus-továbbképzést olyan pedagógusoknak ajánljuk, akik szeretnének megismerkedni a néptánc alapjaival, a népi játékok rendszerezésével és típusaival, átadásuk módszertanával, és tudásukat alkalmazni szeretnék az óvodai és iskolai nevelőmunkában, tanórákon vagy szakköri foglalkozásokon. A képzést olyan elismert szakemberek tartják, mint dr. Sándor Ildikó, Némethné Bakonyi Erika, Babinecz Sándor és Tálas Ágnes. Az órák hétfőnként 16.00 órától 19.00 óráig lesznek.

Tovább »

A több éve megrendezésre kerülő Nyílt nap elsősorban a pedagógusoknak és a közművelődési szakembereknek szól. Évenként egy-egy kiemelt témában a néphagyomány mai közvetítésének lehetőségeit, módszereit mutatjuk be. 2015. szeptemberében a közelmúlt új kezdeményezései és módszertani innovációi mutatkoznak be, a néphagyományra épülő pedagógiai, közművelődési és közösségteremtő programok sorakoznak fel.

A programon a részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött. A jelentkezés határideje: 2015. szeptember 10.

Tovább »
2015. augusztus 18.

Ifjú mesterek remekei

A népművészet ifjú mestere pályázat 2015. évi kiállítása

2015. augusztus 14.– szeptember 25.

Fotó: Turbéky Dénes

Tovább »
2015. augusztus 10.

Webáruház szünetel

Kedves Vásárlóink!

Augusztus 17-23. között a kiadványértékesítés szünetel. Webáruházunk ebben az időszakban is fogadja megrendeléseiket, de a postázások és az átadások csak augusztus 24-től folytatódnak.

Megértésüket köszönjük.

Tovább »

Augusztus 12-én 19 órától ismét szabadtéri táncházba hívunk minden frissülni vágyót a Hagyományok Háza előtti Corvin térre. A Bem Táncegyüttes táncosai mutatják, tanítják a táncokat, a talpalávalót pedig a Zagyva Banda húzza.

A Táncházi estékhez kapcsolódóan az egyesület szabadtéri kiállítást rendez a Corvin téren Élő hagyomány címmel. A Kárpát-medence népi kultúrájának mai, élő, bárki számára elérhető voltát tematikusan bemutató, magyar-angol nyelvű ismeretterjesztő kiállítás a Hagyományok Háza előtti téren tekinthető meg augusztus 1-jétől szeptember 20-áig.

A téren üzemelő Corvin kávézó különleges akciókkal készül erre az alkalomra is: kisfröccs 340, hosszúlépés: 390, nagyfröccs 460 Ft.

Tovább »

augusztus 5. szerda, 19 óra: Hencida Táncegyüttes, Hettyenfütty Zenekar

Fotó: Hont Angéla

Tovább »

Ha érdekel valamilyen mesterség, de nem akarsz hosszabb ideig tanulni, gyere hozzánk szakkörbe! Ősztől bőrműves és nemez szakkört tervezünk indítani.

A 6-8 alkalmasra tervezett szakkörök legalább 10 fő jelentkezése esetén indulnak (maximális létszám 12 fő). Csak a teljes szakkörre lehet jelentkezni, alkalmankénti részvételre nincs lehetőség. Jelentkezni a honlapról letölthető jelentkezési lap visszaküldésével lehet.

Tovább »
2015. augusztus 5.

Hatalmas siker a FolkUdvarban

Hatalmas népszerűségnek örvendett Kapolcson, a 25. Művészetek Völgyében a Hagyományok Háza, a Fonó Budai Zeneház és a Kobuci közös udvara, a FolkUdvar. Köszönjük a szervezőknek, társszervezőknek, közreműködőknek, ének- és tánctanároknak, kézműves mestereknek, zenekaroknak, séf úrnak, mesélőknek, házigazdáknak, pultus lányoknak és fiúknak a rengeteg, vidám lélekkel végzett munkát  és a részvételt mindenkinek, aki ellátogatott programjainkra, és táncolt, kézműveskedett, éneket tanult, meghallgatta előadásainkat, kirakóst játszott, jól érezte magát velünk!

Jövőre veletek ugyanitt!

Képgaléria

Tovább »
2015. augusztus 4.

Felújítják a Budai Vigadót

„A pesti után a budai is sorra kerül” - mondta el Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter a Budai Vigadó felújításáról szóló sajtótájékoztatón kedd délelőtt. A mostani Kormányhatározat alapján mintegy 5,5 milliárd forintból két és fél év alatt a Hagyományok Háza felújíthatja otthonát, a Budai Vigadót. A felújítás célja az épület eredeti állapotának lehetőség szerinti legteljesebb visszaállítása azzal a céllal, hogy a Hagyományok Háza tevékenysége, szervezeti egységei számára biztosítsák a korszerű működés feltételeit.

Tovább »

2015. augusztus 4.

Fotó: Szilárd Katalin

Tovább »

Augusztus 7-én 16 órakor kísérik utolsó útjára Pilisszántón, a Boldogasszony kápolnában a tragikus balesetben elhunyt Nagy Zoltán József Púdert. Aki személyesen, költeménnyel, dallal, tánccal szeretne hozzájárulni a búcsúztatáshoz, kérem jelentkezzen e-mailen, telefonon vagy Facebookon.
Elérhetőségek a tovább gombra kattintva.


"...Ne szólíts ki Uram készületlen,
Vezess előbb az enyhítő kútra,
Hogy juthassak a mennyei jussra,
Úgy bocsáss el engem a nagy útra."

Tovább »

Kormányhatározat alapján mintegy 5,5 milliárd forintból két és fél év alatt a Hagyományok Háza felújíthatja otthonát, a Budai Vigadót. A felújítás célja az épület eredeti állapotának lehetőség szerinti legteljesebb visszaállítása azzal a céllal, hogy a Hagyományok Háza tevékenysége, szervezeti egységei számára biztosítsák a korszerű működés feltételeit. Az átalakítás a műemlékvédelmi szempontok fokozott figyelembevételével történik.

Tovább »
2015. július 28.

Kapolcsról jelentjük

Nagy népszerűség mellett zajlanak a FolkUdvar rendezvényei a 25. Művészetek Völgyében, Kapolcson, s vasárnapig még számtalan jobbnál jobb program várja a látogatókat. A következő napokban zenél nekünk többek közt  Kodoba Florin, a Bazseva zenekar,  Bolya Mátyás, Szokolay Dongó Balázs, a Berka együttes és a Tükrös zenekar, beszélgetőtársaink pedig Barcza György, Oszkó Péter, Mocsai Lajos, Sándor Ildikó, Navratil Andrea lesznek. Egyebek mellett tánctanulás, mese, kézműveskedés, népek színpada, szabadegyetem és esti koncert és folkkocsma szerepel a Hagyományok Háza, a Fonó és a Kobuci kert közös udvara kínálatában.

Képgaléria

Tovább »

Folytatódik képes beszámolónk meghívásos szűcshímzés továbbképzésünkről, amin több területről érkező szakember keresett új felhasználási lehetőséget a hagyományos bőrhímzés mintáinak, technikáinak továbbéltetésére. Sorozatunkban mélyebb betekintést nyerhetünk az interdiszciplináris alkotófolyamatba.

Tovább »

Meghosszabbított határidővel várjuk a jelentkezéseket ősszel induló képzéseinkre.

Ha elege van a napi rutinból, a nyolc-, tízórás számítógép előtt ülésből, ha szabadidejében szeretne valami értékes és hasznos dolgot csinálni, miközben szellemileg és lelkileg is töltődik, jöjjön hozzánk a Hagyományok Házába!

Érdeklődjön akár a népdaléneklés, akár a hagyományos mesemondás, a néptánc vagy a népi kézművesség iránt, legyen szakmabeli vagy kíváncsi laikus, nálunk megtalálja az Önnek megfelelő tanfolyamot, képzést!

Szakmát adó képzéseinkre szeptember 5., népi játszóházvezetői tanfolyamunkra augusztus 31. a jelentkezési határidő.

Tovább »

Manapság az tapasztalható, hogy a hímzők és más kézművesek új utakat keresnek a hagyományos hímzések felhasználása területén. A szűcshímzések bőrön való alkalmazása ismét aktuális kérdés. Ezért március és június közt meghívásos továbbképzést hirdettünk, amin több területről érkező szakember mentorok segítségével keresett új felhasználási lehetőséget a hagyományos bőrhímzés mintáinak, technikáinak továbbéltetésére. Sorozatunkban mélyebb betekintést nyerhetünk az interdiszciplináris alkotófolyamatba.

Tovább »

Július 21-én és 22-én a kánikula ellenére nagy érdeklődés mellett zajlott az idén harmadik alkalommal megrendezett prímásverseny, a balatonfüredi Anna-bál egyik kísérőrendezvénye.  A versenyt 16 és 35 év közötti klasszikus cigányzenét játszó hegedűsök számára hirdette meg a Hagyományok Háza és Balatonfüred Önkormányzata. A megmérettetésre zömében budapestiek jelentkeztek, a megosztott első helyezett a Száztagú Cigányzenekar legfiatalabb prímása, Sárközi József és az ifjú Rajkó Zenekar korábbi prímása, Danyi Richárd lett. A versenyt záró szabadtéri gálát Dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár, az esemény fővédnöke nyitotta meg, és szavaival méltatta azokat a muzsikusokat, akik a gazdag, évszázados cigányzenei hagyományt fenntartják, éltetik és továbbadják.

Tovább »
2015. július 22.

„Virágom, virágom…”

Válogatás a Gömörszőlősi Értékmentő Tábor Alkotóitól

2015. július 17.–szeptember 5.

Fotó: Turbéky Dénes

Tovább »

A Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület szabadtéri kiállítást rendez a Corvin téren Élő hagyomány címmel. A Kárpát-medence népi kultúrájának mai, élő, bárki számára elérhető voltát tematikusan bemutató, magyar-angol nyelvű ismeretterjesztő kiállítás a Hagyományok Háza előtti téren lesz megtekinthető éjjel-nappal, augusztus 1-jétől szeptember 20-áig. A kiállításhoz kapcsolódóan táncházi estéket szervezünk egy-egy budapesti táncegyüttes tagjainak vezetésével és aktív részvételével. Élő népzene, tánctanítás és remek hangulat várja az érdeklődőket.

A téren üzemelő Corvin kávézó különleges akciókkal készül ebben a néhány hétben: kisfröccs 340, hosszúlépés: 390, nagyfröccs 460 Ft.

Érdemes lesz eljönni ezért is!

Kedvcsináló fotógaléria

Tovább »

A Forgószél és Garabonciás országos hon- és népismereti, néprajzi-népművészeti levelező verseny legjobb eredményt elért diákjai idén is részt vehettek az Élő Hagyomány Alapítvány szervezésében és a Hagyományok Háza munkatársainak szakmai közreműködésével megvalósuló TÁ-BOR-ban. Az egy hetes tábor során kézműveskedtek (bőrözés, famunkák, papírmerítés, kednődíszítés, hímzés, karikaelkapó, zúgattyú készítés, stb.), szatmári táncokat és énekeket tanultak, mesét hallgattak, népi játékokkal ismerkedtek. A vetélkedő egész éves tematikájához, a népi gyógyászathoz kapcsolódó, Kemendy Ágnes által vezetett műhelymunkán gyógynövényekből, a népi gyógyászat világában szerzett tudásukra támaszkodva, azt kiegészítve természetes anyagokból hagyományos kozmetikumokat is készíthettek. A napot minden este táncházi mulatság zárta.

Fotó: Legeza Márta

Tovább »
2015. július 21.

Webáruházi rendelések

Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat, hogy a július 23-24-én leadott webáruházas rendeléseket szabadság miatt csak július 27. után áll módunkban feldolgozni.

Megértésüket köszönjük!

Tovább »

95 pályázatból választotta ki azt a tíz zenekart a hazai szakemberekből álló zsűri, akik október 20-án, a Fonóban rendezett magyar showcase napon felléphetnek majd a nemzetközi világzenei szcéna számos képviselője előtt, a WOMEX rendezvényeihez kapcsolódó eseményen.

Tovább »

Ismét munkatársat keresünk a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum keretében működő Hagyományok Háza Nyitott Műhelyének működtetésére, kézműves és ismeretterjesztő programok megszervezésére, koordinálására, lebonyolítására.

Jelentkezési határidő: 2015. július 30.

Tovább »

Hazánkhoz hasonlóan Spanyolországban, és ezen belül Katalóniában is igen gazdag a kézműves fazekas hagyomány. A népi fazekasság egyik helyi központja a Katalónia déli részén található kisközség, La Galera. A község minden nagyszabású fazekas-kézműves seregszemlét tart, melynek idei díszvendége Magyarország volt. A megjelenést a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelye fogta össze. Az idei rendezvényre közel 80 kiállító és kb. 35.000 látogató részvételével került sor. A kiutazók a különböző magyarlakta tájegységek legkiválóbb képviselői közül valók. Magyarországot Albert Attila (Szentgotthárd), Farkas Gábor (Békéscsaba), Czibor Imre (Alsópáhok), Les Gábor (Bodony), Fehér Tibor (Mezőkövesd), Donkó Károly és Donkóné Angyal Kornélia (Abony) képviselte.

Tovább »

A Hagyományok Háza Baráti Köre és a Śląsk Ének- és Táncegyüttes közös, nemzetközi projektje keretében kollégáink egy nyári, nemzetközi művészeti táborban tanítottak magyar néptáncot lengyel és kanadai lengyel fiataloknak, illetve tartottak táncházat öt napon át a lengyelországi Koszęcinben. A HHBK képviseletében Redő Júlia, Kiss Balázs táncpedagógusok, valamint a Bekecs együttes tagjai: Vavrinecz András, Nagy Andrea, Nagy Zoltán és Nagy András egy nemzetközi tánctáborban vajdaszentiványi táncok tanításán keresztül megismertették az érdeklődőkkel a méltán híres és UNESCO örökséglistás táncházmódszert.

Tovább »

A balatonfüredi Anna-bál kísérőprogramjaként kerül megrendezésre az Anna-bál prímásversenye. A klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűsök nyilvános versenye július 21-én 15 órától, és 22-én 10 órától lesz a Kisfaludy Galériában.

A 22-én 21 órakor kezdődő gálán, a Gyógy téri nagyszínpadon közreműködnek a verseny díjazottjai, valamint Budai Beatrix, Tarnai Kiss László, Tintér Gabriella és a Magyar Állami Népi Együttes zenekara.

A verseny fővédnöke: Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

Tovább »

Ősszel, a Nyílt hét keretében ismét Táncvásárra hívjuk a néptáncot, népi játékokat tanító kollégákat, amely a mai kihívásokhoz, aktuális feladatok megoldásához igazodó tematikával várja az érdeklődőket. A jelentkezők keresztmetszet-jellegű, saját élményű műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt, valamint a programot elemző, bemutató konzultáción. A „Táncvásár – szakmai, módszertani nap” elnevezéssel utalni szeretnénk a sokféleségre, a választhatóságra, a magyar néptánchagyomány gazdagságára és a néptánc oktatásban megjelenő számos módszertani megközelítésre. Az alternatívák és lehetőségek forgatagát tárjuk komplexen a látogatók elé neves hazai szakemberek közreműködésével, megadva ezzel a szabad választás lehetőségét.

Jelentkezési határidő: 2015. szeptember 14.

Tovább »
2015. július 8.

Karcélek

Múzeumpedagógiai foglalkozás a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban

2015. június 30.

Fotó: Kovács Bence

Tovább »

Kellemes 24 fok légkondi nélkül, szemet gyönyörködtető kézműves munkák, mesterségbemutató, jó társaság, érdekes műhelytitkok - mi az?

Térjen be a Fő utca 6. alatt működő Népi Iparművészeti Múzeumba és Nyitott műhelyünkbe, és frissüljön föl a kortárs népművészet, népi iparművészet világában!

Szeretettel várunk mindenkit keddtől szombatig 10 órától 18 óráig!

Tovább »

Ha elege van a napi rutinból, a tízórás számítógép előtt ülésből, ha szabadidejében szeretne valami értékes és hasznos dolgot csinálni, miközben szellemileg és lelkileg is töltődik, jöjjön hozzánk a Hagyományok Házába!

A csipkekészítő, gyékény- szalma-, csuhé tárgykészítő, kosárfonó, nemezkészítő és szőnyegszövő képzéseinken alkalmat és lehetőséget kínálunk a népi kézműves szakmák megismeréséhez, fenntartásához, továbbá a megszerzett tudással korunk elvárásához igazodó tárgykészlet készítéséhez.

Ősszel induló népi kézműves OKJ-s képzéseinkre július 31-ig várjuk a jelentkezéseket.

Tovább »
2015. július 6.

Virágom, virágom…

Kiállítás nyílik a Gömörszőlősi Értékmentő Tábor alkotóinak munkáiból. A táborban bútorfestők mellett szövők, hímzők, kovácsok gyűjtik évről évre a település népművészeti értékeit, az ott készült munkáikat pedig Gömörszőlősnek adományozzák. A táborok központi témája a Gömör-Torna-vidék festett templomainak megismerése és a kazetták megfestése, így napjainkra már 25, a táborozók által készített kazettát őriznek a településen. A július 17-én nyíló kiállításon az elmúlt négy év anyagának legszebb darabjait tekinthetik meg. A kiállításmegnyitóra 2015. július 17-én 14 órakor kerül sor, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban. A kiállítást megnyitja: Lackfi János író, költő. A kiállítás megtekinthető 2015. szeptember 5-ig, keddtől szombatig 10–18 óra között.

Tovább »

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum minden hónapban bemutat egy tárgyat gyűjteményéből. Júliusban a hónap műtárgya sorozatunkhoz kapcsolódva JÁTÉKra hívjuk Önöket! Ezúttal nem tesszük közzé a hónap műtárgyát, hanem július hétfőin egy-egy, a Hagyományok Házával, illetve a Magyar Népi Iparművészeti Múzeummal kapcsolatos kérdést teszünk fel Facebook oldalunkon, amire Facebook üzenetben várjuk a válaszokat. A helyes választ küldőknek elküldjük a hónap műtárgya fotójának egy részletét. Összesen négy kérdésre kell helyesen válaszolni, négy darabból áll össze a hónap virtuális műtárgya. A négy képből összeállított fotót visszaküldők közt július 28-án Az aranyréce: Mesék Moldvából című könyvet sorsoljuk ki.

Az első kérdésünk:
Ki volt az 1951-ben alakult Népművészeti Intézet első vezetője?

Tovább »

A Hagyományok Háza és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum közös pályázatot hirdet a II. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóján a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 2015. szeptember 5-én megrendezésre kerülő fotókiállításon való részvételre. Olyan, saját készítésű fotókat várunk, melyek táncházzenészeket mutatnak be: lehet ez táncházi hangulatkép, portré, csoportkép; bármi, ami a témához kapcsolódik. A beérkezett képeket független szakmai zsűri bírálja el, és a legjobbakból kiállítást állít össze, mely a II. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóján, 2015. szeptember 5-én kerül megnyitásra.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. augusztus 11. kedd, 12 óra

Tovább »

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Pál István „Szalonna” és bandája és a Hagyományok Háza közös mesterkurzusára Beregszászban gyűlt össze hónapról hónapra Kárpátalja minden területéről mintegy 70 fiatal pedagógus, akik ezúttal a Felső-Tisza-vidék zenei és táncanyagával ismerkedtek. Az elismerő oklevelek átadására a tiszapéterfalvi Népzenei és Néptánctáborban kerül sor július 8-án. A kurzus oktatói a Hagyományok Háza zenészei (Pál István Szalonna (Hegedű), Karacs Gyula (brácsa) és Doór Róbert (nagybőgő)), valamint Pál Lajos (harmonika), Péter Tamás (hegedű), Pál Eszter (ének), Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili (tánc) voltak. A kurzus szakmai vezetője Pál István Szalonna volt, aki elmondta, három éven keresztül szeretnék megszervezni a képzést fél év tanítással és fél év gyakorlati idővel. Három év után pedig reményei szerint egy kárpát-medencei hagyományok háza alakulna, s hivatalosan is elindulna Kárpátalján a néptánc és népzene oktatása, s rendszeres táncházakat tartanának a mesterképzés résztvevői. A képzés az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Tovább »

Augusztus 20-ig várjuk szeretettel népzenészek, hazai és határon túli magyar és nemzetiségi zenekarok, szóló hangszeresek, énekesek jelentkezését a II. Kárpát-medencei Táncházzenész Találkozó szakmai napjára, amely idén a kétnapos rendezvény második napján, szeptember 6-án lesz Szentendrén, a Pap-szigeti kempingben. Az idén másodszor megrendezésre kerülő Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójának célja, hogy lehetőséget biztosítson a táncházzenészek nagy családjának a kötetlen, baráti együttlétre, az ismerkedésre, a szakmai problémák megvitatására, miközben a nagyközönség is betekintést nyerhet tevékenységükbe.

Tovább »
2015. július 2.

Magyarózd népzenéje

Megjelent Pávai István: Magyarózd népzenéje - Horváth István gyűjtései tükrében című kiadványunk. Horváth István, Magyarózd szülötte, Kolozsvárra került parasztköltőként az 1950-es évektől ébredt rá a néphagyományok gyűjtésének jelentőségére. A DVD-ROM melléklettel rendelkező könyv az általa és segítségével készült, eddig kiadatlan korai hangfelvételeket adja közre, ugyanakkor áttekintést nyújt folklórszemléletéről, és a magyarózdi zenés-táncos népszokásokról.

A kiadvány megrendelhető webáruházunkban.

Tovább »
2015. július 1.

Tárgyalkotók figyelmébe

A Népi Iparművészeti Osztály 2015. július 6-tól, felújítás miatt, ideiglenesen a Hagyományok Háza főépületében (1011 Bp, Corvin tér 8.), a Népművészeti Módszertani Műhely tárgyalójában folytatja munkáját. Teljeskörű ügyintézésre legközelebb előreláthatólag 2015. augusztus 10-től lesz lehetőség.

Szíves türelmüket és megértésüket kérjük!

Tovább »

Felavatták a 20. század egyik legjelentősebb magyar zeneszerzője és népzenekutatója, Lajtha László (1892-1963) szobrát az V. kerületi Károlyi-kertben június 30-án, a komponista születésnapján. Gálhidy Péter szobrászművész alkotásának felavatásán  mondott beszédében Hoppál Péter kulturális államtitkár jelentős hiánypótlásnak nevezte a portrészobor átadását, hiszen korábban ilyen formában nem állítottak emléket Lajtha Lászlónak. Kiemelte életművének sokrétűségét, zeneszerzői, népzenekutatói, zenepedagógiai, kultúrdiplomáciai munkásságát, amely nélkül - mint mondta - nem lenne kerek a 20. századi magyar zenetörténet.

Hoppál Péter kulturális államtitkár jelentős hiánypótlásnak nevezte a portrészobor átadását, hiszen korábban ilyen formában nem állítottak emléket Lajtha Lászlónak. Kiemelte életművének sokrétűségét, zeneszerzői, népzenekutatói, zenepedagógiai, kultúrdiplomáciai munkásságát, amely nélkül - mint mondta - nem lenne kerek a 20. századi magyar zenetörténet. - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/29238/Felavattak_Lajtha_Laszlo_szobrat_a_Karolyikertben#sthash.ibiDnoBZ.dpuf

Lajtha László szobrának felállítását a Hagyományok Háza, a Magyar Művészeti Akadémia, a Lajtha László Alapítvány, a Fővárosi Önkormányzat és Belváros-Lipótváros Önkormányzata támogatta.