Hagyományok Háza

 

Programok

Programkereső:

-tól -ig

Összes programunk

 

Hírek

2018. október 8.

A Hagyományok Háza főigazgatójának ünnepélyes megnyitó beszéde

Tisztelt Miniszterelnök úr, Miniszterelnökné asszony, miniszter úr, államtitkár hölgyek és urak, tisztelt vezető kollégáim, kedves meghívottaink!

A Hagyományok Háza újranyitásán miről is beszélhetnék, mint a néphagyományról?

Sokan sokféleképpen írtak és beszéltek már róla, de lássuk be, hogy az elmúlt 70 évben a közgondolkodásban háttérbe szorult. Beszéltek róla, főként értelmiségi körökben, nagyon szép gondolatok születtek, a Néprajzi Múzeum, a különböző közgyűjtemények anyaga szépen gazdagodott, de maga az élő néphagyomány folyamatosan szorult vissza. Nagyjaink hosszú sora áldozta életét az akkor még virágzó paraszti kultúra feltérképezésére, rögzítésére, élükön Malonyai Dezsővel vagy Bartók Bélával, Kodály Zoltánnal, hatalmas tervek születtek a nép művelésére, de rendre elsekélyesedtek, megtörtek abban az erős, nyugatról fúvó civilizációs és kulturális szélben, mely a XX. századot nálunk a Kárpát-medencében meghatározta. A nyolc óra munka, pihenés, szórakozás bérrabszolgákat gyártó nyugati szele folyamatosan sulykolta az emberekbe, hogy ne gondolkozz máson, nem számítanak a gyökereid, csak jó ember legyél. (Hogy lehetnél gyökereid nélkül jó ember? Ez a kérdés fel sem merült.) Hogy az anyagi jóléted elsődleges, te mint egyén vagy a fontos, boldog is csak ennek függvényében lehetsz. Most már odáig jutottunk, hogy egyesek szerint tanulni sem kell, már a gondolatainkat is „kiguglizzuk”. A „paraszt” kifejezés a műveletlen, bárdolatlan szinonimája lett, pedig Bartók még büszkén nevezte parasztzenének a népzenét.
 A ’70-es években viszont történt valami fontos: elindult egy olyan igazi civil mozgalom a népművészet éltetésére, művelésére, melynek nagy költőnk, Csoóri Sándor volt az egyik hírnöke, és amelyet ma táncházmozgalomnak vagy nomád nemzedéknek nevezünk. Aki, mint ahogy én és társaim, megmerítkezett egyszer ebben a tiszta forrásban, valljuk, más emberré váltunk. Ezt a mozgalmat azóta sokan eltemették és temetnék ma is, talán ennek is köszönhető, hogy él és virul, Moldvától Rábaközig, San Franciscótól Tokióig. Az a felismerés is sokat segített rajtunk, hogy értékeinket, eredményeinket bizonyos mértékig intézményesítenünk kell, ennek a törekvésnek köszönhető a Hagyományok Háza 18 évvel ezelőtti megalapítása is, az élő népművészet továbbadásának érdekében.
Dr. Andrásfalvy Bertalan, Kallós Zoltán nagy barátja és gyűjtőtársa, mozgalmunk és a néprajzos szakma nagy doyenje, aki hál’ Istennek, itt ül közöttünk, mondta a 2016-os Élő Népművészet kiállításunk megnyitóján: „A népművészetet, a néphagyományt ápolnunk kell… – szokásunk mondani. Mit is jelent ez? Így javítanám: nem ápolni kell, hanem meg kell tanulni, majd az ápol minket. (…) A népművészetet, néphagyományt nem lehet megörökölni, mint a hajunk színét vagy arcvonásainkat, azt bizony tanulnunk kell, minél korábban elkezdve… (…) A századok alatt kiformálódott népművészeti hagyomány ápolhat minket is…”
De hát hogyan ápolhat minket a hagyomány? Egyrészt ahogy minden művészet: érzékeinkre hat, és gondolkodásunkat, szívünket nyitja, újítja. Másrészt a világról alkotott képünket dúsítja, mélyíti olyan információkkal, amelyeket máshonnan beszerezni nem tudunk. Harmadrészt, például palócként, de magyarként és Kárpát-medenceiként is egybekovácsol minket, hiszen számunkra pont olyan közös önkifejezési nyelv lehet, mint az anyanyelvünk („Csak tiszta, friss és egészséges legyen az a forrás!” – írta Bartók Béla). Tehát nem mi kell őrizzük a hagyományt, a hagyomány tart és őriz meg minket, saját szűkebb pátriánkban is.
Munkánk egyáltalán nem a múltba révedést szolgálja, sokkal inkább a jövőnek dolgozunk. Tudósaink, művészeink elmúlt százévi teljesítményének köszönhetően biztos talaj van alattunk, amely újra és újra alkalmas a földtől való elrugaszkodásra, a művészi teljesítményre, alkotó- és előadó-művészetben egyaránt.
Céljaink is világosak: ha már nem lehet az eredeti közegében a hagyományos paraszti kultúrát életben tartani, tegyük azt a szervezett hagyományátadás keretein belül, melynek ráadásul áldásos következménye a közösségépítő, minket megtartó erő. Kiváló, alapvető eszköz ehhez a munkához a kormány Csoóri Sándorról, a „nomád nemzedék” névadójáról és a táncházmozgalom apostoláról elnevezett átfogó, néphagyományt átadókat támogató közösségépítő programja. Célcsoportunk minden szépre és jóra vágyó, jóakaratú ember, de a mindenkori fiatalok, az újabb és újabb generációk, akiket ha nem szólítunk meg, nem tesszük érzékennyé őket saját hagyományaik iránt, már mindenféle lokális kapaszkodó, fogódzó nélkül kell, hogy felnőjenek, és a családok, ahova a már nem örökölt hagyomány újabb és újabb elemeit, ceremóniáját szeretnénk visszasegíteni.
A Hagyományok Háza 2001-es megalapítása óta többször álltunk egy-egy ajtóban, a küszöbön. Ilyen volt például a zeneakadémiai népzenei tanszék megalapítása, a Fölszállott a páva televíziós műsor elindítása, vagy ilyen lesz reményeink szerint az erdélyi Sapientián a néptáncos képzés beindítása. Most ismét egy küszöbön állunk: a Budai Vigadó rekonstrukciójának befejezéseként a Hagyományok Háza kiemelt nemzeti intézményi feladatait fogja tudni méltó körülmények között ellátni. Majd 70 év után végre próbatermei lesznek a Magyar Állami Népi Együttesnek, megfelelő műhelyei a több mint 32 kézműves mesterség oktatásának, szinte ideális színterei az előadásoknak, báloknak, táncházaknak, mese-, ének- vagy néptánctanfolyamoknak.

Köszönet illet mindenkit, aki itt a teremben van, és sokakat, akik már nem lehetnek itt. Elsősorban Orbán Viktor miniszterelnök úrnak tartozunk köszönettel, aki kezdeményezte a rekonstrukciót és mindenkor nagy figyelemmel kísérte, kíséri munkánkat. Köszönettel tartozunk az emberi erőforrások minisztériuma minisztereinek, államtitkárainak és munkatársainak, akik a lebonyolítás nehézségein mindig átsegítettek. Köszönettel tartozunk a tervező Archikonnak, Nagy Csaba vezető építésznek, a kivitelező Épkar Zrt.-nek, a műszaki ellenőrzést végző Főber és Nox cégeknek. Köszönet Nagy Gábor Tamás polgármester úrnak, Budavár önkormányzatának. Végül, de nem utolsó sorban engedjék meg, hogy saját projektmenedzsmentemnek is megköszönjem a kiváló eddigi tevékenységet. Nélkülük biztos nem értünk volna célt. Saját kollégáimnak is köszönöm a kitartást és az együttműködést, mely nélkül nem tudtuk volna sem ilyen eredményesen átdolgozni ezt az időszakot, sem pedig ennyire saját céljainkra alakítani ezt az ismét csodálatos épületet.
A küszöbön állunk, mindjárt nyitjuk az ajtót. Boldogsággal tölt el, hogy ez a pillanat nekem is megadatott. Isten segítsen mindenkit továbbra is!


Kelemen László